Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A kínai távközlési ipar jelentős eredményeket ért el az elmúlt tíz évben
2012-02-15 16:14:48 CRI



Mikor Kína csatlakozott a WTO-hoz, azaz a világkereskedelmi szervezethez, szakértőik úgy becsülték, a külföldi befektetők maximum 23-26 százalékos részesedésre tehetnek majd szert a kínai távközlési iparban. A tárgyalások végén mégis 49 százalékban állapították meg a részesedés felső határát, ami hihetetlenül magas arány a kínai szakértőkhöz képest.

A kínai távközlési ipar elmúlt 10 éves fejlődése pedig azt igazolta, hogy a kezdeti aggodalmak feleslegesek voltak. A 2011-es szeptemberi adatok alapján Kínában összesen 280 millióan használnak vezetékes telefont, míg 950 millióan mobiltelefont. Az internetszolgáltatás az ország minden járásában elérhető. Kína világelső mind a távközlési hálózat méretének, mind pedig a felhasználók számának tekintetében. A kínai fogyasztókhoz szinte azonnal eljutnak a legújabb információtechnológiai termékek.

Chen Jinqiao, a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium mérnöke tudósítónknak kifejtette, hogy a WTO-csatlakozás révén a kínai távközlési ipar immár hozzáfér a nemzetközi piachoz is. Az iparág évente átlagosan 200 milliárd jüant fektet be nemzetközi viszonylatban, amivel jelentősen támogatja a távközlési piacot. 2007 decemberéig Kína teljesítette valamennyi ígéretét, amelyet a távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatban tett a 2001-es WTO-csatlakozás idején.

A külföldi befektetők jelenleg a távközlési szolgáltatásokat részesítik előnyben. Spanyolország 2005-ben, a dél-koreai SK-Távközlés 2007-ben vásárolt a China Unicom részvényeiből. A Vodafone a 2001-ben vásárolt China Mobile-részvényeket 2010-ben eladta. Más vállalatok azonban megtartották a kínai távközlési szolgáltatók részvényeit. A China Mobile, a China Telecom és a China Unicom is felkerült a világ 500 legnagyobb vállalatát tartalmazó listára. Chen Jinqiao szerint a kínai távközlési szolgáltatók már 2007-ben olyan erősek voltak, hogy egy külföldi vállalat sem tudott versenyezni velük.

Kínában is ismert a mondás, miszerint a támadás a legjobb védekezés. Az utóbbi években a kínai távközlési vállalatok egymást után alapítottak leányvállalatokat az Egyesült Államokban és Európában. A China Mobile megvásárolta a hongkongi Peoples és a pakisztáni CMPak távközlési vállalatokat. A távközlési berendezések gyártói, a Huawei és a ZTE is minden kontinensen megjelent.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China