Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Plasztikai bomba
2012-05-09 13:43:28 CRI

Mikor rákérdeztünk, miért jár állandóan szépségszalonokba a szépészeti műtéti beavatkozások mellett, Sun Yan – akinek nem ez az igazi neve – azt felelte, hogy ez az egyedüli öröme az életben.

Sun 27 éves munkanélküli, mégis évente 700 ezer jüant, vagyis 24,5 millió forintot költ az arcára, abban bízva, hogy így egyszer azzá a szépséggé válik, akiről gyermekkora óta álmodott.

„A kezelések segítenek abban, hogy még szebb legyek – és én ezen a világon semmi másra sem vágyom," mondta Sun, hozzátéve, hogy a barátja az, aki végül állja a beavatkozások tetemes számláit.

Dél-Korea pekingi nagykövetségének statisztikai adatai szerint tavaly 1073 orvosi turistavízumot állítottak ki kínai turisták számára, akik plasztikai műtétek miatt látogattak az országba. Ez az előző évhez képest elképesztő, 386%-os növekedést jelent.

Pillanatnyilag a kínai szépségipar is virágkorát éli, ami annak köszönhető, hogy a tehetős kínaiak száma is jelentősen megnőtt – és persze egyre növekszik.

Bár az utóbbi évekből nem rendelkezünk hivatalos statisztikákkal, Ma Xiaowei kínai egészségügyi miniszterhelyettes két éve azt hozta nyilvánosságra, hogy 2009 végéig nagyjából 3 millió ember esett át plasztikai műtéten az országban.

„Az iparág ilyen gyors ütemű fejlődésének egyik fő mozgatórugója az, hogy egyre nő azoknak a biztos anyagi háttérrel rendelkező kínaiaknak a száma, akik szépülni vágynak," mondta Ding Yang, a Beijing Evercare AiKang kórház pekingi üzleti osztályának főigazgatója és marketingigazgatója.

Az Evercare AiKang jelenleg hét kórházat üzemeltet Pekingben, és Kína egyik legismertebb plasztikai sebészeti területen tevékenykedő vállalatainak egyike.

Ding elmondta, hogy az Evercare Xingfu Plasztikai Sebészeti Kórháza több mint 300 ezer embert látott el az elmúlt évtizedben, az intézmény éves bevétel-növekedése pedig 50% körül volt.

A CIC ágazati kutatóközpont szerint 2010-ben az ország plaszikai sebészeti piacának forgalma elérte a 300 milliárd jüant, emellett pedig a szektor több mint 20 millió munkavállalót foglalkoztatott. 2006 és 2010 között a piac átlagosan évente 40%-kal nőtt, amihez hozzájárult még a bevételek 60%-os növekedése évről-évre.

„Kutatásaink alapján az iparág 2015-re várhatóan eléri az 1 billió jüanos piaci értéket," mondta Xu Jingquan, a Kínai Kereskedelmi és Ipari Szövetség Szépségkultúra és Kozmetikai Kamarájának főtitkára.

Természetesen mostanra a kockázati tőkén és magántőkén alapuló cégek is megérezték a pénz szagát.

A Tiantu Capital és Legend Capital közösen 200 millió jüant fektetett be az Evercare-be a tavalyi év során. Azt is bejelentették, hogy az Evercare hamarosan kérvényezni fogja az első nyilvános tőzsdei bevezetést.

„Egy olyan vállalat számára, amelynek célkitűzése nem kevesebb, mint hogy egyre nagyobb és erősebb legyen, az Evercare fejlesztési stratégiájában biztosan benne van a nyilvános tőzsdei bevezetés," mondta Ding, de nem bocsátkozott további részletekbe ezzel kapcsolatban.

Az amerikai székhelyű Nemzetközi Szépészeti Plasztikai Sebészeti Társaság, bejelentette, hogy az elvégzett évi több mint 1,27 millió plasztikai beavatkozással 2010-ben Kína lett a harmadik ország az Egyesült Államok és Brazília után, ahol a legtöbb plasztikai műtétet végezték.

De ahogy minden műtéti beavatkozásban, a szépészeti operációkban is jelentős kockázatok rejlenek.

Számos sajtóbeszámolóban és riportban szerepelt egy huszas éveiben járó fiatal nő, akire kívánsága szerint csak „rózsaszín bébi"-ként utalnak, és aki most az orvosok segítségét kéri.

Folyamatos fájdalmai vannak, miután 200 plasztikai beavatkozáson esett át 16 éves kora óta, ami a családjának 4 millió jüanjába került.

Két évvel ezelőtt Wang Bei, az egyik tehetségkutató 24 éves sztárja halt meg plasztikai műtét közben a Hubei tartománybeli Wuhanban.

Az ilyesfajta hírek aggodalmakat keltenek az iparággal kapcsolatban.

„Az operációk legnagyobb veszélye az altatásban rejlik," mondta Zhuang Hongxing, az Evercare állandó sebésze.

Zhuang elmondta, hogy mivel a szépészeti műtétek zöme általában a test felületét érinti, kevésbé veszélyesek, mint a többi invazív beavatkozás. És általában olyan emberek fekszenek kés alá, akik viszonylag jó egészségi állapotnak örvendenek.

Ám az egészségügyi kockázatoktól eltekintve a másik fő aggodalom az, hogy vajon valóban megkapják-e azt az emberek, amiért ilyen sok pénzt kifizettek.

A Kínai Fogyasztók Társasága március elején közzétette, hogy az elmúlt évtized során több mint 200 ezer kozmetikai műtéten átesett ember emelt panaszt, hogy az arcuk eltorzult a beavatkozás során.

„Szerintem ez egy óvatos becslés, mivel amennyire én tudom, a legtöbb plasztikai műtéten átesett embernek nem volt igazán szüksége semmilyen beavatkozásra," mondta Xu, aki hozzátette, hogy a plasztikai sebészet még gyermekcipőben jár és bizony előfordulnak még orvosi műhibák.

Hiányzik a szabályozás. Az öt szépségszalon, amikkel kapcsolatba léptünk állította, hogy azonnali változásokat tudnak előidézni, például olyan injekciót tudnak adni, amitől az arc vékonyabbnak tűnik.

„Ez Botox," mondta Ding. „De a szépségszalonoknak nem lenne szabad átalakító beavatkozásokat végezniük, beleértve az injekciós vagy lézeres kezeléseket, amelyek a külső hámrétegen túl fejtik ki hatásukat," jegyezte még meg.

„Néhány orvos, akik egyébként a kórházakban tevékenykednének, szintén végez plasztikai beavatkozásokat szépségszalonokban, hogy több pénz szerezzenek," mondta Ding, majd azt is hozzáfűzte, hogy a jelenlegi szabályozások nem fedik le ezt a területet, ami megnehezítik a fogyasztóknak, hogy megvédjék a jogaikat.

Xu, a Kínai Kereskedelmi és Ipari Szövetség Szépségkultúra és Kozmetikai Kamarájának képviseletében elmondta, hogy a kínai Egészségügyi Minisztérium szabályozza a kórházak és klinikák működését, de a szépségszalonok tevékenységébe nem szól bele, ami remek kiskaput nyújt ezen a területen.

„Néhány szépségszalon összedolgozik a kórházakkal és klinikákkal, meggyőzik a vendégeket, hogy vessék alá magukat plasztikai műtétnek," mondta Xu. „De a kockázatokra is világosan fel kellene hívniuk az emberek figyelmét.

Ma Xiaowei, kínai egészségügyi miniszterhelyettes tavaly bejelentette, hogy a minisztérium tovább szigorítja majd az iparág szabályozását és ellenőrzését, hogy jobban biztosíthassa a fogyasztók jogait.

Sun, a hatalmas szemével és elképesztően vékony, bár nagyon finom bőrével, azt mondja, kezdi megérezni a beavatkozások mellékhatásait.

„A bőröm nagyon érzékennyé vált, már nem bírja ki a szélsőséges, hideg időt," mondta a fiatal nő.

(Írta/fordította: Flucskai Violetta)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China