Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kínai kézben az amerikai mozik
2012-05-29 13:55:46 CRI

A Dalian Wanda Group kínai cégcsoport bejelentette, hogy 2,6 milliárd dollárért felvásárolja az amerikai AMC Entertainment Holdings moziüzemeltető társaságot, ezzel az eddigi legnagyobb kínai akvizíciót végrehajtva az Egyesült Államokban.

A Wanda-AMC tárgyalás összesen két évig tartott. A Wanda 2010 első felében kezdett tárgyalni a felvásárlásról az AMC vezetőivel. Idén márciusban a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság hivatalosan is jóváhagyta a Wanda beszámolóját. Ezt követően május 21-én a Wanda és az AMC megegyeztek a felvásárlásról.

Az amerikai piacelemző intézet, a Pacific Bridge Pictures szerint a Wanda által ajánlott felvásárlási ár magasabb a vártnál, ami azért is szokatlan, mert az amerikai filmpiac átlagos gazdasági nyeresége jóval kevesebb, mint a kínaié. A jövőt tekintve a felvásárlás nem tűnhet jó üzletnek. Ennek ellenére a tranzakció pozitív lépés a Wanda piacszerzésében, valamint kínai filmek készítésében és külföldi forgalmazásában.

A Wanda Group kínai ingatlanfejlesztő cég 2005-ben kezdett komolyabban foglalkozni a kulturális ágazattal. Wang Jianlin, a Wanda elnöke idén februárban jelentette be, hogy 2012-ben a cégcsoport gazdasági nyeresége meg fogja haladni a 140 milliárd jüant, és ebből 20 milliárd jüant hoz a kulturális ágazat. A cégcsoporthoz tartozó Wanda a legnagyobb mozilánc Ázsiában. Az AMC-vel történő megegyezés eredményeként a Wanda Group 346 mozikomplexumra és 5028 vetítőteremre tett szert.

A felvásárlás része annak a terjeszkedési folyamatnak, amely a készpénzben dúskáló kínai cégeket az utóbbi időben jellemzi. A Wanda az AMC-vel kiegészülve a világ legnagyobb mozitársaságát alkotja majd. A pekingi székhelyű társaság a vételáron felül további félmilliárd dollárt költ új „szerzeményének" fejlesztésére. Elsősorban a 3D-s és az IMAX-techológiát szeretnék minél több egységükben meghonosítani.

A szerződés aláírásakor Wang Jianlin, a Wanda elnöke a következőket mondta.

„A közös cég nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is erősíteni fogja pozícióit. Az AMC központja továbbra is Kansas Cityben marad, és a kínaiak a napi működésbe sem kívánnak beleszólni."

Wang beszélt arról is, hogy a felvásárlás jelzésértékű: a kínai moziüzemeltető felgyorsítja a külföldi piacon történő terjeszkedését. Az AMC tulajdonában vannak az Egyesült Államok legfrekventáltabb részein működő mozik, különösen a New York-i Times Square-en található AMC-mozi vonzó a kínai reklámozóknak. Vélhetően a jövőben még több kínai mozilánc jelenik majd meg az amerikai, az európai, a dél-kelet–ázsiai, a dél-koreai és a japán piacon. A Wanda jó példával szolgálhat más moziláncoknak is, tette hozzá Wang.

A Wanda-AMC tranzakció a kínai kulturális ágazat erejét jelzi. Az utóbbi években Kína jelentős összeget fordított a kulturális ágazat fejlesztésére, különösen a kínai kultúra tengerentúli népszerűsítésére.

Zhang Yiwu, a Peking Egyetem kulturális kutatóintézetének helyettes vezetője rámutatott, hogy a Wanda és az AMC megegyezése kedvezően hat a kínai kultúra külföld felé történő nyitásának elősegítésére.

„Egyrészt a nyugati országok bizonyos mértékben korlátozzák a kínai kulturális ágazat megjelenését, másrészt a kínai kulturális ágazat gyors fejlődése ellenére sincs tisztában a nemzetközi szabályokkal, ezért fontos az együttműködés az olyan külföldi cégekkel, amelyek tisztában vannak a nemzetközi piaci viszonyokkal. A kulturális szolgáltatások terén tevékeny kínai cégek nemzetközi megjelenése Kína átfogó hatásának erősödését mutatja."

Ezzel kapcsolatban a közismert kínai filmkritikus, Gao Jun úgy véli, hogy a felvásárlással megnyíltak a kapuk a kínai filmek egyesült államokbeli és a világ más piacain történő forgalmazása előtt, de ez nem azt jelenti, hogy biztosított a kínai filmek jövője.

„Egyre nagyobb hatása van a kínai filmnek a tengerentúlon, különösen az amerikai és a nyugat-európai piacon. A kínai kultúra a filmeken keresztül hódíthat teret, és meghatározó lehet a világban. Ámde a kínai filmek számára továbbra is komoly versenytársat jelentenek a külföldi alkotások."

Wang Jianlin, a Wanda elnöke úgy nyilatkozott, hogy az AMC mellett a Wanda még más mozilánc felvásárlását is fontolgatja. A Wanda célja az, hogy 2020-ra a világ filmpiacának 20 százalékát birtokolja.

Azzal a véleménnyel kapcsolatban, hogy a jövőben majd több kínai film lesz látható az amerikai mozikban, Wang Jianlin kifejtette, hogy óhatatlanul egyre több kínai alkotás fog megjelenni a nemzetközi filmpiacon, de az AMC vetítőtermeiben bemutatásra kerülő kínai filmek száma a helyi piac igényeitől függ, a Wanda nem fog ebbe beavatkozni.

„A szerződésben nincs szó arról, hogy évente hány kínai filmet kell bemutatni az amerikai mozikban. Véleményem szerintem a kínai filmek azért nem versenyképesek, mert a történetmesélés nem jó. Ha az Avatar kínai alkotás lenne, akkor a kínai mozifilm már rég népszerű lenne a világban is" – tette hozzá.

Wang Jianlin ugyanakkor beszélt arról is, hogy a Wanda minden bizonnyal segíteni fogja a jó kínai filmek tengerentúli forgalmazását.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy több amerikai mozilánc azért vásárolja fel a kínai filmek jogait, hogy az eredeti bemutatása helyett újraforgassák azt. Emellett a külföldi moziláncok a forgalmazás jogának megvásárlásakor nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy a rendező híres legyen, így például népszerűnek számít Zhang Yimo, a pekingi olimpiai játékok főrendezője és Chen Kaige, a Cannes-ban Arany Pálma-díjjal jutalmazott „Isten veled, ágyasom!" rendezője. Az, hogy a kínai filmek mekkora arányt képviselnek az amerikai piacon, az amerikai moziláncok felvásárlásán múlik.

A szerződés aláírását követően a Wanda és az AMC közös sajtóértekezletet tartott, ahol Gerardo I. Lopez, az AMC vezérigazgatója kifejtette, hogy hosszú távú üzemeltetési szerződést írtak alá, így hosszú távú együttműködésre készülnek. A felvásárlás után a Wanda helyet kap az igazgatótanácsban, de a konkrét működtetés továbbra is az AMC kezében marad.

A Wanda közlése szerint összesen 2,6 milliárd dollárért vásárolja fel az AMC-t, beleértve a cégcsoport hiteleit is. Ugyanakkor a Wanda arra is ígéretet tett, hogy a felvásárlás után félmilliárd dollárt fog fordítani az AMC tevékenységének fejlesztésére. A Wanda nem tervezi, hogy Wandára kereszteli át az AMC-t.

(Írta/fordította: An Xin)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China