Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína kiszélesítette devizája árfolyamsávját
2012-06-08 17:13:09 CRI





   

Április 16-ától kezdve a kínai jüan dollárhoz viszonyított kereskedelmi árrése 1 százalékos lett az eddigi 0,5 százalék helyett. Ez az első alkalom, hogy 2007 óta nagyobb mozgásteret nyitottak a jüan/dollár árfolyamban.

Elemzők szerint ez azt jelenti, hogy a kínai jüan árfolyamának rugalmassága tovább erősödik, ami fontos szerepet játszik a devizakereskedelem reformjában. Lu Zhengwei, a kínai Pénzügyminisztérium vezető közgazdásza úgy véli, hogy a jelenlegi 1 százalékos árrés a jövőben várhatóan 2-2,5 százalékra fog emelkedni.

Erre alapozva bízunk abban, hogy idővel a kínai jüan szabadon kereskedhető devizává válik, tett hozzá Lu Zhengwei.

Yi Gang, a központi bank, azaz a Kínai Népi Bank helyettes vezetője a következőket mondta.

„Azt hiszem, eljött az ideje, hogy a kínai jüan árfolyamának meghatározásában nagyobb szerepet kapjanak a piaci folyamatok, tehát a piaci kereslet-kínálattól függjön. Jobb lenne, ha a kormány minél kevesebbet avatkozna be."

Vajon a piac hogy reagál az egyre „drágább" kínai jüanra? Vajon az árfolyamsáv kiszélesítése milyen hatással lesz a kereskedelemmel foglalkozó kínai vállalatokra, a kínai exportőrökre? Miért szélesítette ki Kína a jüan dollárhoz viszonyított kereskedelmi árrését? A Mai Kína című műsort hallják. Összeállításunkból megtudhatják, hogyan reagált a kínai valutapiac az április 16-ai bejelentésre.

Hogy reagál a kínai valutapiac?

Május 2-án a valutapiacon a jüan dollárhoz viszonyított árfolyama 6,30:1 és 6,35:1 között ingadozott. A legalacsonyabb pont 6,3079:1 volt. Aznap a középárfolyamhoz képest az ingadozás elérte a 0,65 százalékot. Az árfolyamsáv április 16-ai kiszélesítése óta ez volt a második alkalom, hogy a jüan árrése meghaladta a 0,5 százalékot.

Szakértők szerint az árrés kiszélesítése nem befolyásolja a pénzügyi piac stabilitását, hiszen az árfolyam már közelít a kiegyensúlyozott szinthez. A kínai valuta kizárólagos felértékelődése után novembertől erősödött a kétirányú, a sáv erős és gyenge széle közötti kiingás, ami most még látványosabb.

Vajon miért áprilisban szélesítették ki az árrést?

Jelenleg viszonylag szilárd a kínai jüan árfolyama

A kínai valuta árfolyama viszonylag szilárd. Az elmúlt fél évben a kínai jüan dollárhoz viszonyított árfolyama mindig 6,30:1 körül ingadozott, és ennek ellenére többször volt tapasztalható leértékelődés is, de az ingadozás sávja jelentősen szűkült. Ezt kihasználva a központi bank az árrés kiszélesítéséről döntött.

A kínai vámhivatal által közölt adatok szerint idén január és március között Kína import-export forgalma 859,37 milliárd dollárra rúgott, ami 7,3 százalékos növekedés az előző évihez képest. A kereskedelmi aktívum 670 millió dollár volt.

A multinacionális tőkemozgás egyensúlyban van

A multinacionális tőkemozgás ellenőrzéséről szóló 2012. februári kínai beszámoló szerint a tavalyi második félévtől az európai hitelválság a nemzetközi pénzügyi piac nagymértékű ingadozását okozta, emellett a jüan bizonyos mértékben leértékelődött, ezért a multinacionális tőke beáramlása Kínába jelentősen lassult.

A nagyobb árfolyam-rugalmasság azt is jelenti, hogy a spekulatív tevékenység felerősödhet, és meg fog jelenni a spekulatív tőke, a „forró pénz" beáramlása a kínai piacra.

A kínai nemzeti valutára hosszú időn át a felértékelődés volt a jellemző. Az árfolyamreform bevezetése előtt 2005. július 1-jén a jüan dollárhoz viszonyított árfolyama 8,27:1 volt, ám 2012 május 4-én ez az arány már 6,27:1 volt. A jüan nem csupán a dollárhoz, hanem más valutához viszonyítva is erősödött. A jüan felértékelődése és az árfolyam mozgásterének szűkülése valójában enyhíti a spekulatív tevékenység miatti válsághelyzeteket, és ez kedvez a spekulatív tőke beáramlásának.

A kínai központi bank 2011 februárjában adta ki a multinacionális tőkemozgás ellenőrzéséről szóló beszámolót, amely szerint 2005-től négy éven át megszakítás nélkül áramlott a kínai piacra a spekulatív tőke, és csak 2010-ben a „forró pénz" értéke elérte a 35,5 milliárd dollárt.

A kínai vállalatok fokozatosan alkalmazkodtak a jelenlegi pénzügyi körülményekhez

Zhou Xiaochuan, a Kínai Népi Bank vezetője elmondta, hogy 1994-ben a kínai jüan árfolyama +/-0,3 százalék körül ingadozott, azonban 2007-re ez 0,5 százalékra szélesedett. Az azóta eltelt öt évben a kínai vállalatoknak volt idejük a fokozatos alkalmazkodásra.

Milyen hatással lehet az árfolyam-ingadozás a külkereskedelemmel foglalkozó kínai vállalatokra?

Zhang Yansheng, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság gazdaságkutató intézetének vezetője szerint az árfolyam rugalmasságának megerősítése miatt a jövőben még nehezebb lesz előre megjósolni az árfolyam kilengését, így tovább erősödhet a külkereskedelmi válság.

Egy kínai üzletasszony szerint az árfolyam-ingadozás az exporttal foglalkozó vállalatok egyik állandó problémája. Zhang hozzátette: nagyobb lett a mozgástér az árfolyamban, de ezzel együtt a válság is erősödött.

Liu Rui, a Huaxia Bank vezetője elmondta, hogy az idei Kantoni Vásáron voltak olyan vállalatok, amelyek nem írtak alá nagyobb értékű szerződést, mert attól féltek, hogy hibásan jósolják meg az árfolyam-ingadozás tendenciáját.

Zhao Jun gazdasági elemző szerint a válság erősödése miatt a külkereskedelmi vállalatoknak korábban profitot hozó szerződések könnyen lehet, hogy most veszteséget fognak termelni.

Xiang Songzuo, a Kínai Mezőgazdasági Bank vezető közgazdásza úgy véli, hogy a nagyobb árfolyam-rugalmasság miatt a vállalatok kénytelenek lesznek több figyelmet szentelni az árfolyam-ingadozás által generált krízishelyzetek elkerülésének.

Miért szélesítette ki Kína a kereskedelmi árrést?

A nagyobb mozgástér kedvezően hat a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődésére

Zhou Xiaochuan, a Kínai Népi Bank vezetője úgy fogalmazott, hogy a rugalmasabb árfolyam-politika következtében a jövőben a befektetés nagyobb szerepet fog kapni a belső kereslet bővítésében.

A 31 éves Chen Lifeng, aki egy ruhagyár vezetője a kelet-kínai Ningbo városban, évente 4-5 millió dollár profitot termel. Sikeresen átvészelte a 2008-as válságot, de az európai hitelválság és a világgazdaság visszaesésének hatására Chen ruhagyára továbbra is komoly gondokkal kell, hogy szembenézzen. Chen Lifeng elmondta, hogy a gazdaság jelenlegi helyzete rosszabb, mint a 2008-as és a 2009-es évben. Az új megrendelések száma fokozatosan csökkent, azonban a munkabér emelkedett. Más ruhagyárak még rosszabb helyzetben vannak, sokan tönkre is mentek.

A külkereskedelem feltételeinek romlása közepette Kína nagy erőfeszítéseket tesz a gazdaság átalakítására, ugyanakkor hathatós intézkedésekkel ösztönzi a belső keresletet. Elemzések szerint a rugalmas árfolyam-politika megerősítése elősegítheti a különböző ágazatok magasabb szintre jutását, ugyanakkor visszafoghatja az olcsóbb munkaerőre alapozó kereskedelmi ágazatok fejlődését.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója üdvözölte Kína döntését. „Ez azt mutatja, hogy a jövőben a piaci folyamatok nagyobb szerepet játszanak majd az árfolyam meghatározásában" -- fogalmazott.

Az árfolyamsáv kiszélesítése kedvezően hat a jüan nemzetközivé tételére

Az amerikai The Wall Street Journal című lap arról ír, hogy a rugalmasabb árfolyam-politika azt is jelenti, Kína bízik abban, hogy a jüan világvaluta lesz.

Yin Jianfeng, a Kínai Tudományos Akadémia pénzügyi kutatóintézetének helyettes vezetője elmondta, hogy a világ népességének egyhatoda használja a kínai jüant, ami így akár nemzetközi valutává is válhatna. A mostani reformmal az árfolyam még rugalmasabbá válik, és ez fontos lépés a jüan nemzetközivé tétele felé.

Shi Shuping gazdasági elemző szerint a jüan nemzetközivé tételének fontos része a határokon átívelő kereskedelmi tranzakciók jüanban való lebonyolításának bővítése. Szerinte az árfolyamsáv kiszélesítése kedvezően hat az üzletek jüanban történő lebonyolítására.

2011-ben 2080 milliárd jüan értékben bonyolítottak le üzletet kínai valutában, ami 31 százalékos növekedés az azt megelőző évihez képest. A nagyobb mozgástérnek köszönhetően egyre több vállalat bonyolítja le a külföldi üzleteit jüanban, ami szintén elősegíti a kínai fizetőeszköz nemzetközivé tételét.

Idén április 18-án az HSBC Londonban jüan alapú részvényeket bocsátott ki, amellyel az első ilyen intézmény lett a tengerentúlon. Azzal, hogy a cégek jüan bonyolítják le az üzleteiket, elkerülhetővé válnak az árfolyam-ingadozás által generált válságok.

Vajon miért zajlik lépésről lépésre a jüan árfolyamreformja?

Wen Jiabao kínai miniszterelnök a következőket mondta erről. „Kína jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolít le, de ennek fele a bérgyártásból származik, továbbá 60 százalékban külföldi vagy kínai-külföldi tőkéjű vállalatokat érint. Ezért ha a jüan hirtelen 20-40 százalékkal emelkedik, akkor még több kínai cég megy tönkre, és munkahelyek szűnnek meg, tehát veszélybe kerül a társadalmi rend stabilitása."

A lépésről lépésre bevezetett árfolyamreform miatt a kínai vállalatok könnyebben alkalmazkodhatnak a változékony árfolyamhoz, és időben módosíthatják az üzleti stratégiájukat, ugyanakkor lehetőséget nyújt a belső kereslet bővítéséhez is.

Tao Dong, a Rational Group vezető közgazdásza szerint a bérgyártásban jelentős munkaerő-leépítés zajlik, de ez még nincs hatással a társadalmi stabilitásra, mert sikerült élénkíteni a belső fogyasztást. A vidékiek szülőfalujuk közelében is találhatnak munkát, így a bérgyártás a tengerparti vidékről az ország belső területe felé mozdult el.

A kínai jüan reformja a kínai gazdaság és társadalom stabilitását érinti. Több mint 30 évvel ezelőtt több latin-amerikai ország sikertelenül valósította meg a gazdaság átalakítását, és ez még most is érezteti a hatását. Kína adottsága eltér a latin-amerikai országokétól, de Kína tanult a leckéből, és nagy figyelmet szentel a gazdaságnövekedés módja körültekintő megváltozásának.


(Írta/fordította: An Xin)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China