Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Wuxi, a kínawoodi álom
2012-08-24 16:28:36 CRI

„Kínawood" álma három évvel ezelőtt fogalmazódott meg Wuxi város Binhu kerületének pártfőtitkárában, annak amerikai utazása során. „Amerikának ott van Hollywood, Indiának Bollywood, mi pedig azt szeretnénk, ha a kínai filmekről esik szó, akkor mindenki WuxiKínawoodjára gondoljon." – tűzte ki célul.

A hároméves ötlet idén május 29-én kezdett valóra válni: kulturális, technológiai és pénzügyi területről érkező befektetők együttesen telepedtek meg a wuxii Országos Digitális Filmipari Parkban. Ez Kína az Országos Rádió, Film és Televízió Főhivatal (ORFTF) által engedélyezett egyetlen digitális filmipari parkja. Aznap aYinglunhuaxia, a Zhonglewenhua, a Hongyaji, a FengxiaodingGongzuoshistb., összesen több mint 50 hazai és nemzetközi vállalkozás szerződött többek között a digitális mozgókép szoftverek fejlesztése és az utómunkálatok terén, valamint 5 film forgatásának megkezdéséről, például a LinChiling főszereplésével készült TianxinQiaokeli-re. Ezzel kezdetét vette a wuxiiKínawood álmának megvalósulása.

A wuxii Országos Digitális Filmipari Park Filmtechnikai Múzeumába érkezve az ember egy hollywoodi szuperprodukció forgatásán érezheti magát. Legelőször a Titanic című film díszletei tűnnek fel, középen a hajó modelljével. A hajóorrhoz álló látogatók számára felcsendül a film betétdala, miközben egy ventilátor szolgáltatja a szélt, hogy teljesen a filmben érezhessük magunkat.

„A Titanicban nagyon sok híres jelenet van, például az, amikor a főhős és a főhősnő a hajóorrból a szélben, kitárt karokkal nézik a naplementét. Ez a jelenet a „Myheartwill go on" című betétdallal együtt ikonikussá vált. Itt felmehetünk a hajó orrába, és a tengeri fuvallatban, lobogó hajjal készülhet rólunk jó minőségű felvétel, amit azután egyből vissza is tudunk nézni a képernyőn. Erre a zöld háttér előtt lévő nyeregre ülve pedig, digitális feldolgozás után pont olyanok lehetünk a vásznon, mint az Avatar főhőse: sárkányháton, hegyek és patakok között repülhetünk."

Az Avatar rajongók leginkább áhított jelenete a sárkányszerű lény hátán való repülés, amelyet itt könnyedén átélhetnek. A múzeumban a 2012 című film bámulatos vizuális effektjeibe is bepillantást nyerhetünk. A múzeum munkatársa útmutatásait követve mindenki saját szemével élőben láthatja, hogyan épülnek fel a vizuális effektek. Hallgassuk meg erről a múzeum munkatársát:

„Most belépünk Pandora bolygójának gyönyörű erdeibe. További effektekkel, mint például füsttel tovább emeljük a hely varázsát. Láthatják, hogy a digitális effektekkel a díszleteknél sokkal jobb hatás érhető el."

A május 29-én megnyitott Országos Digitális Filmipari Park az ország első ilyen jellegű ipari parkja. A technikai feltételek lehetővé teszik, hogy az Avatarhoz hasonló háromdimenziós filmek minden munkafázisa itt készüljön. A parkban helyet kaptak afilmes és tévés utómunkálatok, a vizes felvételekhez egy gyönyörű tó áll rendelkezésre, a kiszolgáló létesítmények és minden felvételhez szükséges létesítmény is elkészült már. Ezzel a park kivívta az illetékes állami hivatalok magas szintű elismerését. ZhangPimin, az ORTFT igazgatóhelyettese elmondta:

„Csupán három év szorgalmával egy gyönyörű környezetű, világszínvonalon és teljes mértékben felszerelt filmipari park kezdett alakot ölteni. Máris sikerült néhány bel- és külföldi ismert tévés és filmesvállalkozást megnyerni magunknak, így a mi nevünk is kezd ismertebbé válni."

A parkban található az ország első digitális filmtechnikát bemutató múzeuma is, ahol a látogatók interaktív módon ismerkedhetnek meg a digitális filmtechnikával, ezáltal is elősegítve az ismeretterjesztést. Az installációk által a látogatók megismerhetik a világ legfejlettebb filmes technikáit és a filmkészítés csínját-bínját. Az Avatar és a Titanic díszletei között első kézből tapasztalhatják meg, hogy milyen óriási hatást gyakorol a technika fejlődése a filmiparra.

A wuxii országos filmipari park kitűnő szoftvereinek és hardvereinek hála a film- és televíziós világ sok bel- és külföldi ismert szereplője meglátogatta már a parkot, hogy saját szemével győződjön meg annak szolgáltatásairól. A többek között a Lianzhengfengbao és a Bruce Lee legendája című TV sorozatokat is rendezőként jegyző hongkongi WuSiyuan a park megtekintése után nagyon lelkesen nyilatkozott:

„Azt tervezem, hogy Kína minden részéről hívok ide rendezőket, hogy saját szemükkel is megtapasztalják, mit kínál ez a park, milyen segítséget tud nyújtani számukra a forgatásban. Nagyon bízom abban, hogy minden idelátogató rendező úgy fogja érezni, hogy ez a legeslegjobb filmes park."

Ahogy tudósítónk megtudta, a kezdeti 50 tévés és filmipari betelepülő után a következő 3-5 évben a wuxii Digitális Filmipari Park 500 filmipari és kapcsolódó iparágakból érkező vállalkozást vonzhat, 30-50 ezer főnyi szakemberrel, amelyek évente összesen 20 milliárd jüan bevételt generálhatnak. Ahogy HuangLixin, a KKP Jiangsu tartománybelibizottságának állandó tagja, egyben Wuxi város bizottságának titkára elmondta:

„A wuxii Országos Digitális Filmipari Park gyorsított fejlesztése elkerülhetetlenül nagy arányban előmozdítja a wuxii kulturális ipar fejlődését, gyorsítja a gazdasági növekedést, fokozza Wuxi vonzerejét, és segít valóra váltani „a film divatosabbá teszi Wuxit" jelmondatot."

A filmipari park létrehozása a wuxiitévés és filmes kulturális ipar robbanásszerű növekedését hozta magával. A helyi emberek előszeretettel hívják a filmipari parkot Kínawoodnak, azaz Kína Hollywoodjának. Kínawood, ez a belföldön egyedülálló, világviszonylatban is elsőrangú filmipari park egy korábban létrehozott filmalap ötletéből indult ki. A wuxiiBinhai terület KKP bizottságának titkára, ZhuWeiping elmondása szerint három évvel ezelőtt külföldi partnerekkel való együttműködésre létrehoztak egy filmalapot külön abból a célból, hogy a helyszínen tekinthessék meg a hollywoodi filmipart és a filmalap fejlődési lehetőségeit.

„Észrevettem egy problémát, miszerint a mi koncepciónkban a film a forgatás végterméke, pedig Amerikában, Európában és máshol filmgyártás folyik. A gyártás során alapvető a számítógépek, szoftverek és a csúcstechnológiás módszerek alkalmazása. Ez megmutatta nekünk, hogy csak a forgatásra fókuszálva nem tudunk jó eredményt elérni. Úgy gondoltuk, hogy ennek az iparágnak Binhai terület jó otthona lenne, mert a város terjeszkedése miatt már nem tudunk [nehéz]iparnak helyet adni, viszont termelés nélkül sem maradhat a város. Szerencsés módon, pont ekkor kellett kiköltöztetnünk a Xueliang Acélműveket, így egy 20 hektáros területhez jutott Binhai, 13 ezer négyzetméternyi régi gyártócsarnokkal. Fogtuk ezt a két független dolgot, és egyet csináltunk belőle."

A befektetés promóció SidGanis, az Oscar-díjakat odaítélő amerikai Filmakadémia korábbi elnökének, jelenlegi elnökhelyettesének csatlakozásával még jobban halad, Mr. Ganis nagy támogatást nyújtott a parknak.

„A világ minden táján menedzselünk stúdiókat. Vállalatunk sokéves teljes körű tapasztalatait tudjuk a wuxii Digitális Filmipari Parkba hozni."

Az elszánt és szorgalmas munkának hála mára minden fél elismeri és támogatja a parkot. 2010 novemberében az Országos Rádió, Film és Televízió Főhivatal (ORFTF) jóváhagyásával hivatalosan is megnyílt a wuxii Országos Digitális Filmipari Park. Idén március 16-án, az ORFTF és a Jiangsu tartományi kormányzat szerződést írt alá a park közös fejlesztéséről. Májusban a wuxii pénzügyi osztály által kiadott dokumentum szerint a park infrastruktúrája, befektetés-ösztönzése és ipari alapja mind élvezik a város pénzügyi támogatását.

Mára a Xuelang Acélművek régi gyárépületei szolgálnak platformként a wuxii Országos Filmipari Parknak, hogy megtörje az emberek hagyományos gondolkodásmódját a kulturális és kreatív iparágakról, idecsábítsa a világ legfejlettebb filmtechnikai vállalatait, és hogy egy nyitott, oldott és stílusos környezetben fogadja látogatóit.

A hollywoodi stúdiók és produkciós cégek egy sor kapcsolódó kulturális iparágat virágoztattak fel, Los Angelest pedig divatos és virágzó várossá tették. Mint ahogy a wuxii Országos Digitális Filmipari Park felelőse elmondta, a park teljes gőzzel azon dolgozik, hogy egy „Kínawood" szórakoztató és technológiai parkot hozzon létre, amely a világ minden tájáról vonzza a turistákat, Wuxit pedig modernebb és prosperálóbb várossá teszi.

(Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China