Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Olimpiai aratás
2012-08-31 15:41:01 CRI

Az idei nyári olimpiai játékok éremtáblájának első helyén az Amerikai Egyesült Államok végzett 104 éremmel, Kína a második lett 88-cal, melyből 38 arany, 27 ezüst és 23 bronz. A magyar sportolók szép teljesítménye, tizenhét érem révén Magyarország a kilencedik lett 8 arannyal, 4 ezüsttel és 5 bronzzal. Mai műsorunkban azt foglaljuk össze, milyen jutalmakkal járnak ezek az eredmények Kínában.

Összehasonlításképpen kezdjük azzal, Magyarországon milyen jutalmat kaptak az olimpikonok. Augusztus 22-én egy magyar kormányszóvivői tájékoztatón megerősítésre került a Blikk információja, mely szerint a magyar aranyérmesek 35 millió forint jutalomban részesülnek. A kormány a jutalmakat a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) javaslata alapján osztja ki.

Molnár Zoltán, a MOB főtitkára elmondta, hogy javaslatuk szerint a második helyen végzettek 25, a bronzérmesek 20 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, míg a negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak nyolc, a hetedikek négy, a nyolcadikak pedig kettő milliót kaphatnak – számolt be a Pénzcentrum.hu híroldal.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre. Az olimpikonok támogatása összesen 2 milliárd 170 millió forintot tesz ki. (Forrás: Pénzcentrum.hu)

A kínai aranyérmesek nem megerősített információk szerintötszázezer jüant (több mint 17 millió forint)kapnak a kínai államtól. A médiában megjelent hírek szerint az ezüstérmesek 150 ezer jüannal kevesebbet kapnak, mint az aranyérmesek.

A sportolók további jutalmatkapnak a szülőhelyük tartományától, és újabb összegeteket gyűjthetnek a különböző fizetett fellépések révén. Ez becslések szerint összesen akár hárommillió jüan (105 millió forint) bevételt jelenthet a számukra.

A China Daily összefoglalót készített a helyi kínai lapokban megjelent információkkal arról, mennyit kapnak a szülőhelyüktől, milyen fizetett fellépéseken vesznek részt, és mennyiért vállalnak szerepeket reklámokban a kínai olimpikonok.

A Chengdu Business Daily szerint például Sun Yang úszó, aki két aranyérmet nyert, akár egymillió jüant is kereshet pár óra alatt azzal, hogy reklámokban szerepel. Több mint kétszáz cég jelezte, hogy felvenné őt szóvivőjének. Ye Shiwen, akiről sokat lehetett hallani vitatott győzelmeinek idején – hiszen ő is két aranyat nyert –, alkalmanként ötszázezer jüanért (több mint 17 millió forint) „lép fel".

Qin Kait, a háromméteres szinkronműugrás bajnokot és edzőjét is 900-900 (több mint 31 millió forint) ezer jüannal jutalmazta Shanxi tartomány.A légpisztolyos aranyérmes Guo Wenjun edzője szintén ugyanannyit – hatszázezer jüant – kapott, mint maga az olimpiai bajnok.Zhou Lulu súlyemelőt szülővárosában nagyszabású koncerttel is ünnepelték, tízezrek látogattak el a rendezvényre.

Sokan úgy gondolják, hogy az olimpiai bajnokok túl sokat kérnek azért, hogy megjelenjenek különféle reklámcélú rendezvényeken. Sun Yang és Ye Shiwen például nagyon népszerű célpontjai a vállalatok ajánlatainak, de a cégeket visszariaszthatják magas honoráriumaik – számol be a Chengdu Business Daily.

Az olimpia első aranyérméért magasabb jutalmat kapnak a sportolók. Az idén Yi Siling nyerte az egész londoni olimpia első aranyát a légpuskások női 10 méteres versenyében. Eredményéért ötszázezer jüan jutalmat kapott a Kínai Olimpiai Szövetségtől, nyolcszázezer jüant és egy lakást Guangdong tartománytól, további nyolcszázezret pedig Zhuhai várostól. A hivatalos jutalmakon felül Yit nem meglepő módon, elárasztották ajándékokkal, kapott például egy új luxusautót is.

Yichangban, a Jangce-folyó kikötővárosában háromszázezer jüant(több mint tízmillió forint) kaptak az odavalósi bajnokok. Ebből a városból származik Zhao Yunlei, a tollaslabda vegyes-párosok egyik aranyérmese például.

Stuart Wiggin, a Kínai Nemzetközi Rádió sportszakértője elemzésében rámutatott, a tartományi vagy városi jutalmak gyakran azonos összegűek, vagy akár magasabbak is, mint az országos szintű elismerés. Kiemelte, hogy Fan Ye világbajnok tornász, a 2004-es olimpia résztvevője felszólalt az ellen,hogy a sportolók szülőhelyei kötelezettségüknek érzik, hogy hozzátegyenek az állami elismeréshez, sőt gyakran egymással versengenek azért, hogy ki ad több pénzt az olimpiai bajnok földinek.

Augusztus végén a kínai aranyérmesek Hongkongba látogattak, ahol harmincezer néző köszöntötte őket egy stadionban. Leung Chun-ying a Hongkongi Különleges Közigazgatási Övezet új kormányzója a megnyitón elismerően nyilatkozott a kínai versenyzők teljesítményéről. Az ünnepség főként zeneszámokból állt. Az olimpiai bajnokok énekeltek a hongkongi közönségnek.

Su Yang, aki elsőként nyert aranyérmet Kínának a férfi úszómezőnyben, a helyi popsztár Leo Ku Kui Keijel énekelt el együtt egy dalt. Az ünneplés keretében az asztalitenisz, a műugró és a tollas válogatottak bemutatókat tartottak a helyi sportlétesítményekben.A hetvenfős delegáció három napot töltött Hongkongban, majd továbbmentMakaóba.

A Xinhua hírügynökség jelentése szerint belföldi migránsok, vidéki orvosok és egy olimpiai aranyérmes is részt fog venni a KKP hamarosan megrendezésre kerülő 18. Kongresszusán. Az 1990-ben született Jiao Liuyang, a londoni olimpia egyik aranyérmes úszója (200 méter, pillangó) lesz a legfiatalabb résztvevője a kongresszusnak. Ő 2008-ban csatlakozott a KKP-hez. A legidősebb résztvevő egyébként Peking egyik korábbi polgármestere, Jiao Ruoyu, aki 1915-ben született és 1936-ban lépett be a pártba.

Az állami olimpiai utazócirkusz csak az aranyérmesekből áll. Az ICS Shanghai tévécsatorna riportot készített arról, Kína hogyan tesz különbséget az érmesek eredményei közt. Az ezüst és a bronzérmesek teljesen elhanyagoltnak érzik magukat ahhoz képest, amilyen felhajtás körülveszi az aranyérmeseket. A televízió interjút készített a súlyemelő Wu Jingbiaóval, aki Londonban sírva fakadt, miután nem sikerült megszereznie az aranyérmet. Az újságíróknak azt mondta, a sírástól megkönnyebbült.

Wu elmondta, régóta álmodozott az olimpiáról, ezért edzett. És akkor olyan közel volt a célhoz, hogy elsírtamagát, hogy megkönnyebbüljön.

Wu szerint az ezüst- és bronzérmesekkel teljesen másként bánnak a média, a nyilvánosság, a jutalmak és a szponzoráció szempontjából is. Elmesélte, hogy mindössze három tévécsatorna kereste fel azután, hogy egy hete hazatért Londonból.A súlyemelő szerint az ezüstérmeseknek szembe kell nézniük a valósággal, lehet, hogy most csak ezüstöt szereztek, de tíz év múlva ez megváltozhat.

Egy másik versenyző azt mondja, megérti a nyilvánosság reakcióját.Jing Ruixue birkózószerint ez nem probléma, hiszen győztesekre van szükség a dicsőséghez és a tapshoz; ha mindenki az első helyért küzd, a verseny egyre szorosabb lesz, és ez emelni fogja a verseny szintjét is.

Lu Haojie súlyemelő hozzátette, a médiának azokra az eseményekre kellene fókuszálnia, melyek kevésbé ismertek a nyilvánosság számára.

(Írta/fordította: Le Marietta)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China