Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A nyolcnapos ünnep: vidám vagy kellemetlen vakáció?
2012-10-11 19:30:26 CRI

A nyolcnapos őszközépünnep és nemzeti ünnep már véget ért, de ez a mindenkori leghosszabb szabadság emlékezetes marad a kínaiak számára, nemcsak azért, mivel több időt tölthettek a családdal, hanem azért is, mivel átélhették minden idők legnagyobb forgalmát és legsúlyosabb közlekedési dugóit.

A kínaiak vajon Európában német sört kortyolgatnak, vagy inkább a Szaharát választják? A nyolcnapos szabadság jó lehetőség volt azoknak a kínai turistáknak, akik külföldre szerettek volna utazni. Ge Lei, a Kínai Nemzetközi Utazási Iroda vezetője munkatársunknak elmondta, hogy a külföldre utazó kínai turisták még időben regisztráltak. Idén az utazási iroda több új külföldi utazási útvonalat kínált; mind az európai, mind a délkelet-ázsiai útvonalak népszerűek voltak.

„Az őszközépünnep és a nemzeti ünnep idején idegenforgalmi csúcsra számítunk. Az előrejelzések szerint idén az ünnep során a külföldre utazó kínai turisták száma 50 százalékkal lesz nagyobb. Ez azt jelenti, hogy a kínai emberek egyre inkább szeretnek utazni. Az ünnepek előtt az illetékes kínai hivatalok vízummentességet vezettek be a Dél-Koreába és Délkelet-Ázsiába utazók legnagyobb örömére, és ezzel jelentősen egyszerűsödött az eljárás."

Sok kínai inkább a vidéket választotta, és ebben az is szerepet játszott, hogy az ünnepek idején minden autópálya ingyenesen volt használható. A Pekingben élő Xue asszony a férjével együtt autóval a Pekinghez legközelebb található tengerpartra, Beidaihe-be utazott.

„Régen mindig vonattal mentünk, de most nem kellett fizetni autópályadíjat, ami 200 jüanos megtakarítást jelentett. Vásároltam egy autóban használható hűtőládát is, hogy frissek maradjanak a tengeri finomságok, amelyeket Beidaihe-ben szereztünk be."

A különböző kínai idegenforgalmi célpontoknál, látnivalóknál is nagy volt a készülődés. Wang Jianyong, a Shanxi tartománybeli yungangi barlangtemplomokért felelős vállalat vezérigazgatója a következőket mondta.

„A szabadság idején várhatóan több lesz az autóval érkező turista, mint régen, így megpróbáltuk bővíteni a parkolót. Az alkalmazottak létszámát is megnöveltük, hogy biztosítani tudjuk a látogatók élet- és vagyonbiztonságát."

Wang Jianyong hozzátette, hogy a barlangtemplomoknál kiállításokat, előadásokat is rendeztek az ókori kínai népszokásokról és kultúráról, így a látogatók jobban megismerhették a környék történelmét és kultúráját. De az sem mellékes, hogy ezek az események segítenek a tömeg megosztásában.

„A yungangi barlangtemplomokat több mint 1300 évvel ezelőtt a Bei Wei-dinasztina idején kezdték el építeni. A kiállítások és előadások a korabeli népszokásokról, kultúráról, valamint a vallás történetéről szólnak" – fogalmazott Wang.

A Kínai Idegenforgalmi Kutatóintézet által kiadott előrejelzések szerint a nyolcnapos szabadság idején körülbelül 360 millió kínai utazik vidékre, ami 180 milliárd jüanos nyereséget hozhat az idegenforgalomnak. Ez a két szám egyaránt több mint 20 százalékos növekedés az előző évihez képest.

A nyolcnapos szabadság azonban nem minden tekintetben volt ilyen kellemes. Így például az ingyenes autópályák miatt túl sokan választották az autót, és sok autópálya parkolóvá vált, olyan nagy dugók voltak.

Szeptember 30-a volt a nyolcnapos szünet első napja. Ezen a napon országszerte összesen 85,6 millióan ültek autóba. A rendkívüli forgalom és a súlyos közlekedési balesetek miatt 16 tartomány és város 24 autópályájánál volt hatalmas közlekedési dugó, és volt, ahol az utazósebesség az óránkénti 20 kilométert sem érte el. Az ingyenessé tett autópályák nagy szerepet játszottak abban, hogy sokan az autó mellett döntöttek. De a rendkívül nagy forgalom nemcsak az utazók hangulatára volt hatással, hanem az eredeti terveikre is. A Xinhua hírügynökség jelentése szerint szeptember 30-a és október 7-e között összesen 68422 közlekedési baleset történt, amelyben 794-en vesztették életüket, és 2473-an sérültek meg.

Az ünnepek idején az internetes mikroblogok legnépszerűbb témája a közlekedési dugók voltak. Az egyik internetező ezt írta a mikroblogján. „Az autópályán vagyunk. A GPS szerint a legnagyobb megengedett sebesség az óránkénti 100 kilométer, de most óránkénti 10 kilométerrel halad a kocsisor." Egy másik internetező arról írt, hogy a kínaiak az ingyenes autópályákat használták a kikapcsolódásra, a sportolásra: az idősek kutyával sétálnak az autók között, a gyerekek ugróköteleznek, sőt vannak, akik az autópályán tollaslabdáznak. Sokan azt mondták, hogy legközelebb az ingyenes autópályák ellenére sem fognak kocsiba ülni, mivel a közlekedési dugók miatt a benzinköltség nagyobb, mint az autópályadíjon megspórolt összeg.

Idén szeptember 30-ára esett az őszközépünnep. A kínai hagyományos naptár szerint a Hold ezen a napon a legnagyobb és a legfényesebb az év során. A népszokás szerint az ünnep idején a család tagjai összegyűlnek, és együtt gyönyörködnek a teliholdban. De idén sokan ragadtak az autópályákon, így kénytelenek voltak az autójuk mellett gyönyörködni a holdfényben.

Kínában sohasem volt annyi gépkocsi, mint most. A kínai Közbiztonsági Minisztérium által kiadott statisztika szerint 2011 novemberéig Kínában összesen 104 millió autó volt forgalomban, és ezzel csak az Egyesült Államok előzi meg Kínát. A magánautók száma eléri a 77 millió 48 ezret.

A nyolcnapos szabadság során az ingyenes autópályák és a turisztikai célpontoknál bevezetett akciók nyomán egyes helyek túl voltak terhelve. A pekingi Tiltott Város, a Shanxi tartománybeli Pingyao város, a Shaanxi tartománybeli Huashan hegy és a Jiangxi tartománybeli Lushan hegy volt a legnépszerűbb. Emellett a dunhuangi barlangfestmények, a xiameni Gulang-szigetek és a nankingi Zhongshan-síremlék látogatóinak száma sorrendben hatszorosa, hétszerese és tízszerese volt a tavalyinak.

Ezenkívül a KKP 18. kongresszusának közeledtével a forradalmi múlttal rendelkező helyek is népszerűek voltak. Így például október 5-én a Guizhou tartománybeli Zunyi városban 1935-ben megtartott háromnapos ülés székhelyét több mint 50 ezren keresték fel.

A közlekedési dugók és a látnivalóknál tapasztalt nagy forgalom miatt a vidám szabadságból végül kellemetlen szabadság lett. Ez egyrészt azért alakulhatott így, mivel a turisztikai célpontok nem tudnak megfelelni az igényeknek, másrészt a belépőjegyekből származó bevételtől való függés is szerepet játszott ebben. A látnivalókat üzemeltetők nem figyelmeztették a turistákat a várható nagy tömegre, mivel minél több látogatót reméltek. Egyértelmű, hogy szükség lenne egy tökéletesebb szolgáltató rendszerre, és javítani kell a jelenlegi szabályokon is, hogy az emberek az országos ünnepet elkerülve kelljenek útnak.

(Írta/fordította: An Xin)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China