Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Nagy sikerrel rendezték meg a Kína–ASEAN Expót – A szabadkereskedelmi övezet sikersztorija
2012-10-11 19:34:12 CRI

Szeptember végénrendezték meg a kilencedik Kína–ASEAN Expót a Guangxi tartománybeli Nanningban. A Kína–ASEAN térségen kívül az Egyesült Államokból, Ausztráliából és máshonnan is érkeztek látogatók és kiállítók, akik szerint az idei expó jelentősen nyüzsgőbb volt a korábbi évekéinél.

Wu asszony, még reggel nyolc óra sem volt, de már kislányát babakocsiban tolva érkezett azexpó központi pavilonjába megtekinteni azt. Vásárolt egy kört, a babakocsi tároló rekesze pedig már meg is telt a világ különböző tájainak különlegességeivel. Wu asszony elmondta:

„Pont most néztem meg Vietnám és Thaiföld termét, teljesen ünnepi ott a hangulat. Szerintem nagyon nyüzsgő és izgalmas. Egyébként minden évben ilyenkor eszembe jut, hogy van ilyen expó, ahogy a szüleim is minden évben eljönnek ide."

A Wu asszony által említett, az egyes ASEAN országoknak szentelt kiállítótér a Nanningi Nemzetközi Konferencia- és Kiállítóközpont második emeletén kapott helyet, ahol az ASEAN országok mindenféle terméke megtalálható volt. A sokaságban felkeltette riporterünk érdeklődését egy Belső-Mongóliából érkezett férfi. Xia úr két kezében frissen vásárolt különlegességek tornyosultak, de még így is gyakran kattogtatta fényképezőgépét. Mint elmondta, ő leginkább az egyes országok különlegességei iránt érdeklődik.

„Eljöttem megnézni azexpót, de nincs konkrét célom, leginkább csak különlegességeket szeretnék látni. Nagyon jó a kiállítás, szerintem nagyon nagy sikerrel rendezték meg. Rendkívül gazdag a kínálat. Leginkább a mindenféle külföldi különlegességek érdekelnek. Nézelődtem, tényleg van itt mindenfajta termék, a fából készült szobortól az ételekig. Még fordulok itt párat."

A kiállítók oldaláról, minden ország kiállítója hazájának leggazdagabb, legkülönlegesebb termékeit hozta el. A Vietnámból érkezett LiQiuhuan már hetedik alkalommal vett részt a Kínai–ASEAN Expón. Idén több mint 6 tonna áruval érkezett, az árukészletét kizárólag különleges thaiföldi, kézzel készített szobrok alkották. Mint elmondta, mindenki megtalálhatja nála az igényei szerinti termékeket, a néhány tíz jüanestől a több mint százezer jüanbe kerülőkig. Azexpó addig eltelt idejében remekül ment az üzlet, és biztos benne, hogy a kínai piacon termékeinek eladási kilátásai rendkívül jók.

„Ez az emelvény a vietnámi termékeket és márkákat népszerűsíti. Azexpó nagyban segíti az eladásainkat, mert sok kínai fogyasztó ismerheti meg termékeinket. Azonban jelenleg adódnak nehézségek azexpó procedúrái során, [például] lassú a szállítás… Remélem, hogy azexpó szervezői a jövőben kedvezőbb feltételeket tudnak teremteni, és elősegítik termékeink minél gyorsabb és simább itteni megjelenését. A mi termékeink mindegyike kézzel készült. Más országok termékeivel összehasonlítva a miénk még finomabban kidolgozott, még különlegesebb."

Azonban nem minden kiállító azért érkezett, hogy azexpón meggazdagodjon. Az automata konzervdoboz hegesztő gépével megjelent YangHaoliang a guangdongiShantou-ból érkezett. Tudósítónknak elmondta, hogy ő több mint tízezer jüant fizetett a kiállítóhelyéért, azonban mivel készüléke az ipari berendezésekhez tartozik, nem tartja valószínűnek, hogy termékére megrendelést fog kapni a vásár során. Yang úr elmondta, hogy azért érkezett azexpóra, mert úgy érzi, hogy Kína nagy erőfeszítést tesz az ASEAN-nal való együttműködés erősítésére. A Beibu-, más nevén Tonkini-öböl gazdasági térségének fejlődési momentuma nagyon kedvező, ő pedig nagy figyelmet szentel e térség fejlődési potenciáljának. Azexpótól azt reméli, hogy általa megértheti Guangxi és az ASEAN piaci környezetét.

„Ez azexpó az ASEAN országokkal való érintkezés szemtől szembeni platformja, tehát mi azt reméljük, hogy ezen a platformon módunk adódik ügyfelekkel kapcsolatba lépni, egyúttal megfigyelhetjük mások kapcsolatait is. Kulcsfontosságú a promóció, saját magunk promotálása, vállalati szereplővé [válása]. Technológiánk fejlesztése és versenyképességünk növelése is központi kérdés."

Idén ünnepeljük a kínai–ASEAN szabadkereskedelmi övezet fennállásának tizedik évfordulóját. Bár a világgazdaság továbbra is stagnál, a kínai és ASEAN-beli kormányok és emberek egyaránt teljes bizalommal tekintenek a kooperáció jövője elé. Az idei Kína–ASEAN Expót vállalati képviselők hada látogatja, akik csak a kiállítótérben nézelődnek, azonban nem vásárolnak semmit; az egyes országok politikáiról szóló tájékoztatókról ki-be járnak, csak látogatják őket, de nem szólnak hozzá a kérdések megvitatásához. Tudósítónk megfigyelte, hogy nagy részük nemzetközi kereskedelemmel és befektetésekkel foglalkozó vállalatok képviselői. RuanJing úr is egy közülük. Az általa képviselt yunnaniHongxing Logisztikai Vállalat 2004 óta van jelen az ASEAN piacán, mára már Laoszban, Kambodzsában, Thaiföldön és Mianmarban is létesítettek képviseleteket. Ruanúr elmondta, hogy magánszektorbeli vállalatként képesek voltak vezető pozíciót kiharcolni a délkelet-ázsiai piacon, hála Kína és az ASEAN megszilárdult kapcsolatának. Ruan úr nagy jelentőséget tulajdonít az idei expónak, az egyes országok nyitási politikáinak mélyebb megértésével pedig nagyobb fejlődési teret remél vállalatának.

„Nemsokára megépítik a Laosz–Kína vasútvonalat, ahogy a Mianmar–Kína vonalat is. Mostanában sokszor egyeztetünk a többi logisztikai vállalattal, az ország ASEAN hídfőállásának építéséről és erősítéséről. Az ASEAN-nalkeretmegállapodásunk van, stratégiai partnerek vagyunk, közösek az erőfeszítéseink."

2002-ben írták alá a Kína–ASEAN Átfogó Gazdasági Keretmegállapodást, amely lerakta a két fél közötti szabadkereskedelmi övezet alapjait, egyúttal sok lehetőséget nyújtott a Hongxinghez hasonló vállalatok számára. A Kína–ASEAN szabadkereskedelmi övezet végül 2010-re valósult meg, a vámok lebontása és a különböző politikák nagy lökést adtak a térségen belüli kereskedelemnek és beruházásoknak.

A thaiföldi APK kaucsukfa-ipari vállalat különleges termékei nem kis érdeklődést váltottak ki azexpóra látogató üzletemberek részéről. Chen asszony, a vállalat képviselője tudósítónknak elmondta, hogy Kína sok régiójával évről évre folyamatosan erősödnek a vállalat kereskedelmi kapcsolatai, ezen azexpón pedig a Guangxi tartománybeli bútorgyártók piacát vették célba.

„Az elmúlt egy évben vállalatunk Guangzhou-ba irányuló forgalma elérte a 300 millió bahtot (kb. 61,5 millió jüant). Azexpón való megjelenésünk legfőbb célja, hogy kínai barátainkkal mélyebben megismertessük a kaucsukfát, erősítsük a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködéseinket, valamint az iparágon belüli kommunikációt."

A Kína–ASEAN szabadkereskedelmi övezet megalakulása óta egyrészt a thaiföldi különleges rizs, az indonéziai vörös keményfából készült bútorok, a Fülöp-szigeteki gyümölcsök, valamint a mianmari jáde tárgyak és ékszerek egyaránt egyre nagyobb elismerést vívtak ki maguknak a kínai fogyasztók körében. Másrészt, a kínai gépek és berendezések, mesterséges gumi termékek és ásványi anyagok exportja is folyamatos és stabil növekedést mutat az ASEAN országok irányába. ZhaoXijun, a Beibu-öböl Bank elnöke riporterünknek elmondta, hogy a Kína–ASEAN szabadkereskedelmi megállapodás óriási lökést adott a térség gazdasági integrációjának, amely óriási eredmény a világgazdaság lassú talpra állása közepette.

„Ez a fajta együttműködés valójában egy összetartó, a válsággal együtt szembenéző csoportot jelent. A kölcsönösen előnyös fejlődés koncepcióját követjük, itt egyáltalán nincs szó egyoldalú nyomásról: mindenki felismerte, hogy csak az együttműködésen keresztül realizálhatunk közös előnyöket."

Kína és az ASEAN erőfeszítéseinek hála, 2011-ben a kétoldalú kereskedelmi forgalom megközelítette a 363 milliárd dollárt, amely a 2005-ös adat több mint ötszöröse. Mára Kína vált az ASEAN elsőszámú külkereskedelmi partnerévé, míg az ASEAN átvette Japán helyét, mint Kína harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere. Nemrégen, a 9. Kína–ASEAN Kereskedelmi és Befektetési Csúcsértekezlet megnyitóján XiJinping kínai miniszterelnök-helyettes azon reményeinek adott hangot, hogy Kína és az ASEAN folytatja a szabadkereskedelmi megállapodás implementációját és tökéletesítését minden területen, és 2015-re a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke eléri a célként kitűzött 500 milliárd dollárt. Ez a terv pozitív visszhangra talált minden ASEAN ország kormányzata részéről. TheinSzein, Mianmar államfője elmondta:

„Az ASEAN és Kína [együttes] piaca rendkívül nagy. A két félnek együtt gazdag természeti és emberi erőforrások állnak rendelkezésére, az egyes országok sajátosságairól nem is szólva. Továbbá, gyors ütemben válunk a csendes-óceáni térség nemzetközi együttműködésének és kereskedelmének központjává. Tehát közös erőfeszítéseink a térség békés fejlődését illetően rendkívül fontosak."

(Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China