Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A Tiaojü-szigetek kérdésének vázlatos története
2012-10-11 19:36:06 CRI

2012. augusztus 23-án Josihiko Noda japán miniszterelnök azt mondta, hogy a Japánban Szenkaku-szigeteknek ismert szigetek Japán részét képezik, és tagadta, hogy a szigetek fölötti szuverenitás kérdése vita tárgyát képezné. Ebben az egyben, tudniillik az utolsó félmondatában teljes az egyetértés Kína és Japán között. Ugyanis Kína szerint sem képezheti vita tárgyát a szigetek fölötti szuverenitás kérdése, mivel a kínai álláspont szerint a Tiaojü-szigetek Kínához tartoznak.

A Meidzsi kormányzat 1895-ben Okinava prefektúra részének nyilvánította a Szenkaku-szigeteket, miután úgy ítélték meg, hogy a Qing-dinasztia fennhatósága nem terjed ki rá, mondta imént említett beszédében a japán miniszterelnök, aki szerint Kína egészen az 1970-es évekig nem követelte magának a szigetek fölötti szuverenitást, és akkor is csak azért, mert akkor derült ki, hogy a szigetek környékén valószínűleg nagy kőolajmező terül el.

Hong Lei kínai külügyi szóvivő még aznap válaszolt a japán miniszterelnök kijelentésére, kifejezve Kína rendkívüli elégedetlenségét az elhangzottak miatt, és úgy fogalmazott, hogy a japán álláspont „szabotálja Kína területi szuverenitását". Hong Lei kínai külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a Tiaojü-szigetek „az ősi idők óta Kína területének részét képezik", mivel a szigetek „felfedezői, elnevezői és első használói is kínaiak voltak". A Tiaojü-szigetekről szóló legkorábbi történelmi feljegyzés a Ming-dinasztia (1368-1644) idejére megy vissza. Az 1403-ban kiadott Shun Feng Xiang Song, azaz körülbelüli fordításban: Utazás a szelek szárnyán című munkában már szerepel a Tiaojü kis sziget és a Chiwei kis sziget elnevezés. Hong Lei arról is beszélt, hogy a Ming-dinasztia idején Zhejiangban kormányzóként működő Hu Zongxian a Tiaojü-szigeteket Kína tengeri védelme részeként tartotta számon.

„Ez azt mutatja, hogy ezek a szigetek legkésőbb a Ming-dinasztiától kezdődően Kína tengeri védelmi területének részét képezik" – vonta le a következtetést Hong Lei kínai külügyi szóvivő.

Kínai és japán részről egyaránt a történelmi múltra hivatkoznak a Tiaojü-szigetek kapcsán. A következőkben kronológiai sorrendben, de természetesen csak vázlatosan a Tiaojü-szegetekkel kapcsolatos legfőbb eseményekről lesz szó. Az összeállításban a Xinhua hírügynökség anyagát használtuk fel. Habár a hírügynökség által összeállított történelmi anyag igen terjedelmes, még az sem törekedhetett a teljességre. Ugyanez fokozottan igaz az itt következő összeállításra.

A Tiaojü-szigetet és a hozzá tartozó zátonyokat, a Huangwei-, a Chiwei-, a Nanxiao- és a Beixiao-zátonyt nevezzük Tiaojü-szigeteknek. Mai ismereteink szerint, ahogyan azt a kínai külügyi szóvivő is elmondta, ezt a szigetcsoportot, tehát a Tiaojü-szigeteket először egy kínai munka említi a 15. század elején. A Ming-dinasztia Yongle császárának első évében, azaz 1403-ban kiadott Shun Feng Xiang Song, vagyis Utazás a szelek szárnyán című könyvben már szerepel a Tiaojü kis sziget és a Chiwei-zátony elnevezés. Hong Lei a japán miniszterelnök kijelentésére válaszolva azt a történelmi tényt is említette, hogy a Ming-dinasztia idején Zhejiangban kormányzóként működő Hu Zongxian a Tiaojü-szigeteket Kína tengeri védelme részeként tartotta számon. Ez a háttere annak a kínai állításnak, hogy a Tiaojü-szigeteket kínai emberek fedezték fel, nevezték el és vették először használatba.

1534-ben, a Ming-dinasztia Jiajing császára uralkodásának 13. évében utazott Chen Kan kínai követ a Rjúkjúi Királyságba, majd utazásáról jelentést is írt. Ebben a jelentésben olvasható a legkorábbi hivatalos feljegyzés a Kína és a Rjúkjú között húzódó tengeri határról: „A Tiaojü kis sziget, a Huangmao-zátony, a Chi-zátony – olyan sok sziget jelent meg a szemem előtt. Aztán megláttam a Kume-hegyet, ahol Rjúkjú földje kezdődik. A hajómon levő rjúkjúiak örültek és izgatottak lettek, mivel tudták, hogy végre hazaérkeztek". A követi jelentésnek ez a részlete azt mutatja, hogy a rjúkjúiak a Kume-hegy, mai nevén Kumedzsima-sziget láttán gondolták, hogy hazaértek. Vagyis akkor, amikor már elhagyták a Chiyu kis szigetet (mai nevén Chiwei Yu). Vagyis a Tiaojü-szigeteket maguk a rjúkjúiak is Kínához tartozónak ismerték el.

Huang Ruihua, a Kínai Nemzeti Könyvtár könyvtárosa az említett könyvvel kapcsolatban ezt mondta: „Chen Kan a könyvében így fogalmaz, »Láttam a Tiaojü-szigeteket«. Ez a mondat világosan megállapítja, hogy Kína már 1534-ben is felvette a térképekre a szigeteket. A Tiaojü-szigetek már régóta megjelentek tehát a kínai térképeken, és a név sem változott a történelem során, ma is ugyanúgy használjuk" – fogalmazott Huang Ruihua, a Kínai Nemzeti Könyvtár könyvtárosa.

„A Tiaojü-szigetek a kínai tengeri védelmi rendszer részét képezik. Nincs szükség arról vitatkozni, hogy ki birtokolja a Tiaojü-szigeteket, hiszen azok nyilvánvalón kínai területek" – ezt pedig Li Zhizhong, az Ősi Könyveket Átvizsgáló Bizottság vezetője mondta.

1556-ban, a Ming-dinasztia Jiajing császárának 35. uralkodási évében Zheng Shungongot Japánba küldték tanulmányútra. Zheng útjáról Japán tükör (Riben Yijian) címmel írt beszámolót. A könyv egyik illuszrtrációján a Tiaojü-szigetek látható, alatta pedig a magyarázó szöveg: „A Tiaojü kis sziget egy kicsi sziget Xiaodong mellett". Xiaodong Tajvan egy másik neve volt. Ez a felirat is azt mutatja, hogy Kína a 16. században is megerősítette, hogy a Tiaojü-szigetek földrajzilag Tajvanhoz tartoznak.

Ugyanakkor a 16. században kiadott japán könyvek és térképek közül egy sem említi, hogy a Tiaojü-szigetek Japánhoz tartoznának.

1719-ben, a Qing-dinasztia Kangxi császára uralkodásának 58. évében Xu Baoguang követként járt Rjúkjúban, miként arról Chong-shanból küldött feljegyzések című könyvében beszámolt. (Chong-shan egyébként a Rjúkjúi Királyság másik neve volt.) Xu Baoguang könyvében azt írja, hogy a Dzsaedzsama-szigetek jelentették Rjúkjú délnyugati határát. Az 1663 és 1734 között élt, Kínában többször járt rjúkjúi konfuciánus tudós, Tei Dzsunszoku, kínai nevén Cheng Shunze ugyancsak beszámolt Kínába vezető tengeri útjairól, mégpedig pontosan a Xu Baoguang követ által írtaknak megfelelően, legalábbis ami a Kína és a Rjúkjúi Királyság között húzódó határt illeti. Ez a két feljegyzés azt támasztja alá, hogy Kína és Rjúkjú Királyság ugyanott ismerte el a köztük húzódó tengeri határt, azaz a Tiaojü-szigeteket kínai területnek ismerték Rjúkjúban is.

Egy 1783 és 1785 között Japánban publikált, a Rjúkjúi Királyság határait is jelző térkép feltünteti a Tiaojü-szigeteket is – Kína részeként. A Hajasi Sihei által 1785-ben írt Három ország képes áttekintése című műben található az első japán említés a Tiaojü-szigetekről. A Rjúkjút bemutató térképen szerepel a Tiaojü-szigetek képe is, mégpedig ugyanazzal a színnel jelölve, mint a szárazföldi Kína, ami azt jelzi az olvasónak, hogy a Tiaojü-szigetek Kína részét képezik.

Ugyanakkor az 1876-ban Japánról, az 1873-ban a Rjúkjú-szigetekről, valamint az 1877-ben Okinaváról publikált japán térképekről egységesen hiányzik a Tiaojü-szigetek feltüntetése, ami ugyancsak azt jelzi a térkép vizsgálóinak, hogy a Tiaojü-szigetek Kína részét képezik.

Ami a Nyugatot illeti, arra is találni bőségesen példát, hogy a Nyugat hogyan tekintett a Tiaojü-szigetekre az első kínai-japán háborút megelőzően.

Az 1744-ben Kínába érkező francia jezsuitát, Michel Benoît-t a Qing-udvar megbízta, hogy készítsen el egy nagy világtérképet. Az 1767-ben megjelent munkában a Tiaojü-szigetek Kína tengeri felségvizein belül helyezkedik el.

1811-ben Nagy-Britanniában publikálták az A New Map of China from the Latest Authorities című munkát, amely a Tiaojü-szigeteket szintén Kína területeként tüntette fel. A brit haditengerészet által 1877-ben összeállított, majd általánosan használt térkép a Tiaojü-szigeteket Tajvan részeként jelölte meg, világosan elkülönítve a Japánhoz tartozó Nansei-szigetektől.

Japán 1879-ben annektálta Rjúkjút, majd ezután kezdett érdeklődni a Tiaojü-szigetek iránt. Tacusiro Koga japán felfedező 1884-ben érkezett a Tiaojü-szigetekre, amelyeket terra nulliusnak tartott. 1885 szeptembere és novembere között a japán kormány titokban három tényfeltáró küldöttséget indított a szigetekre, amelyek végül megállapították, hogy a „terra nullius" néven illetett szigetek valójában ugyanaz a Tiaojü-sziget, Huangwei-zátony és Chiwei-zátony, amelyek Xu Baoguang követ Chong-shanból küldött feljegyzések című könyvében is szerepelnek.

1885 és 1893 között Okinava Prefektúra akkori vezetői három alkalommal is írásbeli kérvényt nyújtottak be a japán kormánynak, hogy a Tiaojü-szigetek, a Huangwei-zátony és a Chiwei-zátony kerüljön a fennhatóságuk alá. Kína valamennyi alkalommal reagált a kezdeményezésre. 1885. szeptember 6-án a Shen-pao című sanghaji hírlap cikkében ezt írta: „Nemrégiben japán zászló volt látható a Tajvantól északkeletre levő szigeteken, ami azt bizonyítja, hogy Japán el akarja foglalni ezeket a szigeteket."

A kínai reakciók gondolkodóba ejtették a japán kormányt. Kaoru Inoue akkori japán külügyminiszter aggodalmának adott hangot egy Aritomo Jamagata japán belügyminiszternek írt levelében, amelyben óvott attól, hogy megsértsék a Qing császári udvart a tengeri határok kijelölésével.

Mindezek miatt a japán kormány visszautasította Okinava Prefektúra kérését a Tiaojü-szigetek fölötti fennhatóságra vonatkozóan. Mindez japán diplomáciai dokumentumokban szerepel, és azt jelenti, hogy Japánnak szándékában állt elfoglalni a Tiaojü-szigeteket, tudomása volt a szigetek fölötti kínai szuverenitásról és csak a lehetséges kínai reakcióktól való félelem tartotta őket vissza az elhamarkodott akcióktól.

1894 júliusában kezdődött az első kínai-japán háború. 1894 novemberének vége felé a japánok elfoglalták Port Arthurt, a mai Lüshun kínai kikötőt, és ezzel biztossá vált a Qing-udvar veresége. December 27-én Nomura Jaszusi japán belügyminiszter ezt írta Munemicu Mucu külügyminiszternek: „Azért írok Önnek, hogy megbeszéljük, hogy határjelzőket állítsunk fel Kuba-dzsimán (Huangwei-zátony) és Uotszuri-dzsimán (Tiaojü-szigetek)". „A körülmények megváltoztak, ezért a javaslatot most el lehet küldeni a kabinetnek újabb megfontolásra". Munemicu Mucu 1895. január 11-én kelt válaszában támogatásáról biztosította a javaslatot. A japán kormány január 14-én titokban határozatot hozott arról, hogy a Tiaojü-szigeteket Okinava Prefektúra fennhatósága alá helyezi. Gyakorlatilag azonban a japán kormány a Tiaojü-szigeteken nem állított fel semmiféle határjelzőt, és Okinava Prefektúra földrajzi határai közé sem vették fel japán császári dekrétummal a Tiaojü-szigeteket.

Az első kínai-japán háború (1894-1895) előtt Japán egyszer sem kérdőjelezte meg Kína szuverenitását a Tiaojü-szigetek fölött. A vereséget szenvedett Qing-dinasztia 1895. április 17-én kénytelen volt aláírni a simonoszeki békeszerződést, amelynek értelmében átadta Japánnak Tajvant és a Penghu-szigeteket. Ekkor kezdődött a Tiaojü-szigetek környékén a japán jelenlét. Ezt megelőzően a japán térképek még a kínai nevén emltették a Tiaojü-szigeteket.

A második világháború után a Tiaojü-szigetek visszatértek Kínához. 1943. december elsején Kína, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kiadta a Kairói Nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy mindazok a területek, amelyeket Japán elfoglalt a kínaiaktól, visszakerülnek Kínához. 1945 júliusában Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, majd pedig augusztusban a Szovjetunió is aláírta a Potsdami Egyezményt, amelynek 8. pontja megerősíti a Kairói Nyilatkozatban foglaltakat.

A Tiaojü-szigetek Szenkaku-szigetek néven egészen a második világháború utánig Japán irányítás alatt álltak, ekkor azonban ideiglenesen az Egyesült Államok felügyelete alá kerültek. Kína nem ismerte el az 1951-es San Franciscó-i békeszerződést, amelyben Japán Washingtonnak adta át a sziget feletti ellenőrzés jogát. 1971-ben az Egyesült Államok visszaadta ezt a jogot Japánnak. A Kínai Külügyminisztérium 1971. december 30-án tiltakozott az Egyesült Államok lépése miatt, mondván, hogy az „teljesen jogellenes" cselekedet volt, és ismételten megerősítette, hogy a Tiaojü-szigetek és a környéken lévő kis szigetek „Kína területének integráns részét képezik".

2012 előtt utoljára 2009-ben volt nézeteltérés Kína és Japán között a Tiaojü-szigetek miatt. 2009 márciusában ugyanis Aszo Taro japán miniszterelnök kétszer is úgy beszélt a Szenkaku-szigetekről, mint Japan területről, és azt mondta, hogy a szigetekre is kiterjed a japán-amerikai biztonsági szerződés hatálya. A japán miniszterelnök erről az Egyesült Államokban, illetve a parlamentben is beszélt. Ez volt az első alkalom, hogy egy japán miniszterelnök ilyen értelmű megjegyzést tett a szigetekkel kapcsolatban.

2009. február 27-én Hirofumi Nakaszone japán külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok szintén elismerte Japán fennhatóságát a Tiaojü-szigetek fölött.

2009. március 2-án a kínai külügyi szóvivő azt mondta, hogy „Kínának megkérdőjelezhetetlen a szuverenitása a Tiaojü-szigetek és a hozzá tartozó kisebb szigetek fölött, minthogy ezek már az ősi idők óta Kína elidegeníthetetlen részét képezik."

(Írta/fordította: Hajnal László)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China