Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Alternatív óvodák Kínában
2012-11-15 15:55:12 CRI

Egy magánóvoda játszóterén a négyéves Chenchen csoporttársára, Nandéra vár, aki szokás szerint késik. Chenchen mindennap megvárja Nandét, akár esik, akár fúj, erről a szokásáról pedig senki sem akarja lebeszélni az oviban.

Egy kicsit arrébb a kétéves Xikun azáltal próbálja megmérni a szemetes kosár befogadóképességét, hogy kosárlabdákat és más gyerekek cipőit hajigálja bele. Minden nap így tesz körülbelül egy hónapon át, amíg végre megunja. Figyelmét a polcon sorakozó dolgok keltik fel, az ott talált doboz tartalmát pedig a földre dobálja. Az óvoda alkalmazottai a leszidás helyett arra bátorítják, hogy élje ki kíváncsiságát.

Dühös szülők panaszai ellenére az ötéves Chi Yiyanggal, aki hírhedt a többi gyerekkel szembeni zsarnokoskodásai miatt, sosem éreztették, hogy magatartása nem helyénvaló. Ehelyett óvónője minden eszközzel azon van, hogy segítse a kisfiút saját szabályai felállításában. Chi végül megváltoztatja magatartását, még igazságot is próbál tenni két verekedő társa között.

Ezek a jelenetek a 80 perces Kölyökkirályság című dokumentumfilmben láthatók, amely a gyerekek életét követi nyomon a Ba Xueyuan óvodában, Peking külvárosában.

A legtöbb kínai óvoda igyekszik a lehető legtöbbet megtanítani a gyerekeknek, hogy azok minél könnyebben kezdhessék meg intenzív általános iskolai tanulmányaikat.A Ba Xueyuan óvoda létrejöttét azonban Tetsuko Kuroyanagi Totto-chan, a kislány az ablaknál című könyve inspirálta. Az új megközelítés egyből felkeltette azon szülők figyelmét, akik boldog és gondtalan gyermekkort igyekeztek biztosítani csemetéiknek, szemben a Kína legtöbb óvodájában tapasztalható teljesítménykényszerrel.

„Visszatekintve úgy érzem, hogy a fiamnak normális, természetes fejlődésének megfelelő gyermekkora volt. Nem tanítottak semmit sem előre, a fókusz a játékon és a szabad környezeten volt." – mondta Xin Xuhui, akinek fia négy évig járt a Ba Xueyuanbe, annak egyik első diákja volt.

A 2004-ben családi óvodaként létrehozott Ba Xueyuant jól ismerik egyedülálló pedagógiai módszereiről, amely tiszteletben tartja a gyermekek természetes fejlődési folyamatát és segít kialakítani saját egyéniségüket. Ez szöges ellentétben áll a szokásos kínai óvodákkal, amelyek arra biztatják a gyerekeket, hogy olyan szövegeket tanuljanak meg kívülről, amelyeket legtöbbször nem is értenek.

„Ez a túlbuzgóság mindent tönkretesz. Szomorú látni, hogy a kínai óvodai oktatást nem a gyermekeinkre szabták, akik legelőször is emberi lények, saját fejlődési pályájukkal." – nyilatkozta a Global Timesnak Li Yue'er, a Ba Xueyuan alapítója.

Professzionális festőként Li azután nyergelt át a pedagógia területére, hogy észrevette: néhány tanulója csak a festési technikákat sajátította el, de szenvedély vagy a művészet értékelése nélkül. „A pedagógiának arra kellene tanítania az embereket, hogyan teremthetnek jó életet maguknak, de a jó élet a világ személyes érzékeléséből ered. Ha ezt elveszik egy gyerektől, azt már soha többé nem lehet pótolni." – mondta Li.

A Ba Xueyuanben a gyerekeket arra ösztönzik, hogy saját maguk fedezzék fel a világot, az ő saját tempójukban, az óvónők (és óvóbák) túl nagy beavatkozása nélkül. „Ez olyan, mintha egy gyerekkirályság lenne, amiben ők kezdeményeznek szinte mindent." – mondta Li. A részben a Montessori-módszert is felhasználó oktatás, ahogy Li hangsúlyozza, a valódi életre, kézzelfogható és konkrét tapasztalatokra épül.

Az egyik kültéri foglalkozás során néhány gyerek azzal van elfoglalva, hogy valódi téglákból és fából építsen házakat, míg mások csatornákat ásnak egy kis öntözési projekthez.

„Talán belefutnak néhány nehézségbe ezek során a projektek során, de a problémamegoldás terén tanúsított kitartásuk, valamint ötleteik megvalósításának képessége a legfontosabb letéteményesei a gyermek jövőbeli sikerességének." – érvelt Li.

Természetesen a Ba Xueyuan nem egyedülálló a piacon. A Montessori és Waldorf pedagógiai módszerek Kínába érkezésével az elmúlt tíz évben sok, e két nyugati mainstream módszert követő óvoda jött létre. Bár fókuszpontjaik és megközelítésük különbözik, az ilyen iskolák és óvodák mind arra törekednek, hogy segítsék a gyermekek magabiztos, morálisan felelősségteljes és ép személyiségekké válását.

Kína oktatási rendszerét rengeteg kritika éri, nevezetesen, hogy az túlságosan vizsga-orientált, a gyermekeket pedig egyáltalán nem független gondolkodásra neveléssel és integrált fejlesztés útján nevelik. Ilyen körülmények között az alternatív iskolák bizonyos mértékben elsőszámú választássá léptek elő a szülők szemében. „Bár nem tudom megváltoztatni az oktatási rendszert, de legalább dönthetek úgy, hogy olyan környezetet biztosítok a lányom számára, amiben egy boldog kislány lehet és a felnőttek világa nem erőltet rá semmilyen véleményt." – mondta Cai Xuayi, egy kétéves kislány fiatal anyja a Global Timesnak.

„A hagyományos kínai óvodai oktatással összehasonlítva, a Montessori módszer több szabadságot ad a gyerekeknek abban, hogy a világot a saját módjukon fedezzék fel, és ami a legfontosabb, elég tiszteletet mutat a gyerekek irányába azáltal, hogy figyelembe veszi szükségleteiket." – mondta Zhou Yuan, akinek három és fél éves fiát nemrég íratta be a pekingi Kistölgy Gyermekek Házába, ahol a Montessori módszert használják.

Tízévnyi fejlődés után azonban, bár nagyon népszerűek kisebb körökben, különösen a magasan képzettek között, az olyan óvodák, mint a Ba Xueyuan és a Kistölgy még mindig kisebbségben vannak Kínában. A pedagógusok magasabb képzési költsége és az oktatási anyagok szélesebb köre miatt ezek az óvodák aránylag drágák. Ugyanakkor, sok szülő amiatt aggódik, hogy a laissez-fairehozzáállás és a szisztematikus tanulás hiánya következtében gyermekük hátránnyal indul az általános iskolában.

„Az olyan gyerekeknek, akiket korábban arra bátorítottak, hogy saját maguk fedezzék fel a világot az oviban, nagyon nehéz lenne hozzászokniuk a szokásos általános iskolákhoz Kínában, mert azok nagy hangsúlyt fektetnek a fegyelemre és az önmegtartóztatásra." – mondta Tu Shuo a Jiangxi tartománybeli Nanchengből, aki végül úgy döntött, hogy lányát hagyományos óvodába küldi, amely a gyermekek olvasási és kifejezőképességeire összpontosít.

A szülői kétségekre adott válaszként az alternatív óvodák valamelyest módosították módszereiket, elismerve, hogy nehéz egy az egyben alkalmazni a Montessori vagy a Waldorf módszert a kínai gyermekek oktatásában, hiszen a Kína jelentette környezet totálisan különbözik Olasz- vagy Németországtól.

A Kistölgy Óvodában az 5-6 éves gyerekeknek legfeljebb 500 kínai írásjegyet kell megtanulniuk az alapvető számolási képességek mellett az óvoda utolsó évében. „Muszáj volt ezt bevezetni, hiszen a kínai általános iskolák feltételezik, hogy a gyerekek már az óvoda alatt elsajátították az általános iskolai anyag egy részét. Amikor nem tudunk változtatni, akkor nekünk kell a lehető legjobb módon alkalmazkodnunk." – mondta Gu, a Kistölgy óvónője.

A Ba Xueyuannél egy általános iskolai környezetet szimuláló osztálytermet is felállítottak, hogy segítse a diákok átállását a tapasztalati úton történő tanulásról az elvont tanulásra.

Mindeközben Li amellett érvel, hogy az óvodai nevelés elsődleges feladata, hogy a gyermek hatéves korára teljes személyiséget építsen. „Lehetséges lenne, hogy egy, különböző környezetekhez könnyen alkalmazkodó és kreatívan tanuló gyermek nehéznek találná megtalálni a helyét a hagyományos kínai oktatási rendszerben? Lehetséges lenne, hogy egy szenvedélyes, függetlenül gondolkodó és erős problémamegoldó képességgel rendelkező embert ne akarnának alkalmazni?" – mondta Li.

Elismerve, hogy fiának, Lelenek, időbe fog telni, míg hozzászokik az általános iskolai környezethez, amiben még a diákok ülési pozitúráját is szigorúan szabályozzák, Zhao Lei mégis hálásnak érzi magát a Ba Xueyuan által fiának nyújtott oktatás miatt.

„Lelet sokkolták ezek a szabályok. Fájdalmas időszak volt, de úgy érezzük, hogy alkalmazkodóképességének hála hamar túltette magát rajta." – mondta a büszke apa.

Zhu Jaingqiu anyja, Xin Xuhui elmondta, hogy fia semmiképpen sem tekinthető éltanulónak az állami általános iskolában, különösen az első két év volt nehéz, amikor fia nehéznek találta a többiekkel való lépéstartást. Ugyanakkor Xin úgy gondolja, hogy ez nem a legfontosabb dolog. „Az én szememben a fiam egy boldog és optimista gyerek, aki tudja, hogyan kell saját kezébe venni a problémái megoldását, saját véleménye van és sosem tart a tömeggel." – mondta Xin.

Ahogy a kínai szülők egyre jobban aggódnak gyermekeik tanulmányi eredményeit illetően, a pedagógusok szerint itt az ideje, hogy a kínai oktatás visszatérjen valódi természetéhez.

„Az oktatás célja sohasem az volt, hogy megkülönböztessük a nyerteseket a vesztesektől, hanem hogy műveljük, fejlesszük és tökéletesítsük az embereket." – mondta Lu Linyue, a Zhejiang Nemzetközi Tanulmányok Egyetem rektora.

Annak ellenére, hogy a Ba Xueyuan által képviselt óvodai oktatást-nevelést egyre szélesebb körben elismerik, Li mégis bizonytalan óvodája jövőjét illetően. „Mindig nagy kihívás számunkra olyan képzett pedagógusokat találni, akik szeretik a gyerekeket, különösen, amikor azok egyik percről a másikra megváltozhatnak." – mondta Li, aki úgy érzi, hogy a pedagógusok hiánya nehézkessé teszi számára az óvoda bővítését.

A legtöbb kínai szülőnek emellett sokkal több győzködésre van szüksége ahhoz, hogy elfogadják az alternatív megközelítéseket.

„A legalkalmasabb óvodát az határozza meg, hogy a szülők milyen értékeket látnának szívesen gyermekükben. Azt akarják, hogy a gyermek teljesítse a vizsgákat, vagy hogy kíváncsi legyen, hibázzon, kockáztasson és hangot adjon véleményének és aggodalmainak? Ez az ő döntésük." – nyilatkozta Sovandara Chhin a Washington állambeli Montessori Country Schooltól a Global Timesnak.

Li amiatt aggódik, hogy iskolája végül elbukik a kiforratlan piacon, ahol sok a profithajhász imitátor, akik valójában nem adnak választ a gyermekek igényeire.

„Teljesen zavarba ejt a rengeteg kínai iskola, amelyek Montessori oktatást ígérnek. Csak azon töröm a fejem, hogy vajon közülük hányan építik be valóban annak fő koncepcióját az oktatási módszerükbe, és hányan vannak, akik csak kiakasztják ezt a cégért, hogy pénzt csináljanak." – nyilatkozta az egyik anya.

(Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China