Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Mi lesz veled munkatábor? (2. rész)
2013-05-03 17:54:10 CRI

 

Az átnevelő munkatáborok rendszere volt az egyik legfontosabb napirendi pont az Országos Népi Gyűlés idei márciusi ülésszakán. A rendszernek számos bírálója akad, akik szerint a rendőrség törvényes eljárás nélkül bárkit munkatáborba küldhet akár négy évre is.

Li Keqiang kínai miniszterelnök szintén úgy nyilatkozott, hogy az év végével ki fognak adni egy tervet, hogy csillapítsák a kedélyeket.

„Optimizmusra adnak okot az új kormány megnyilatkozásai. Talán egyszer az én ügyemre is pont kerülhet, de tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz könnyű. Több mint 10 éve harcolok. Mit számít még egy kis idő?" – mondja az 53 éves Tang Shuxiu, aki egy évet töltött munkatáborban. Az volt a bűne, hogy a vállalata által ígért nankingi belvárosi lakást követelte. A munkatáborban élők elviekben olyan feladatot kellene hogy kapjanak, ami segíthet a későbbi elhelyezkedésükben, áll az átnevelő munkatáborokról szóló országos szabályzatban. A munkamennyiségnek pedig igazodnia kell a nemhez, a korhoz, a fizikai állapothoz és a szakképzettséghez.

A törvény arra is kitér, hogy a munkatáboroknak el kell utasítaniuk minden olyan kérést, amely a munkaerő kihasználását jelentené a munkatáborokon belül. De az őrizetesek szemében a munkatábor pénzcsináló gépezet és maga az élő pokol.

A 25 éves Ren Jianyut 2011-ben tartóztatták le, mivel több mint 100 „negatív információt" kommentált, vagy továbbított az interneten, ráadásul sokat panaszkodott a rászabott munkamennyiségre, amit így nem tud időben befejezni.

Letartóztatása után egy hónappal Rent 2 évre átnevelő munkatáborba küldték „az államhatalom megdöntésére irányuló izgatás bűntette" miatt bírósági eljárás nélkül. Ren a kiszabott büntetés felének letöltése után 2012. novemberben szabadult.

Sokan támogatásukról biztosították Rent, és bíztak abban, hogy végül igazságot szolgáltatnak az ügyben. Aggasztó, hogy a mai Kínában büntetés járhat azért, mert valaki kritikus megjegyzéseket tesz vagy ír le, fogalmaz Yu Jincui a Global Timesban megjelent cikkében. Ren esete nem egyedi jelenség. 2011. novemberben egy Jiangsu tartományban élő internetező azért töltött 9 napot előzetes letartóztatásban, mivel a helyi közlekedési rendőrséget bíráló megjegyzéseket tett fel az internetre. Peng Hong, egy chongqingi lakos 2 évet töltött átnevelő munkatáborban, mivel olyan karikatúrákat továbbított és kommentált, amelyek a helyi bűnbandákkal történő 2009-es leszámolást karikírozták ki.

Rennek szerencséje volt, hogy segítséget kapott, de az ügyek többségéről nem sokat hallani, és ezeket egy ügyész vagy bíróság sem hajlandó felkarolni.

A Nankingban meginterjúvolt korábbi őrizetesek kivétel nélkül több tucatnyi levelet írtak a helyi bíróságoknak, de egyikőjük sem kapott lehetőséget a tárgyalásra, és magyarázatot sem kaptak arra, miért utasították el őket.

2014. augusztusban Nanking ad majd otthont az ifjúsági olimpiai játékoknak. Az esemény három fő helyszínén 34 létesítmény kap majd helyet.

A sajtóban megjelent hírek szerint az olimpiai szindróma számos kellemetlenséggel és kényszerbontással jár.

A 65 éves Teng Xiaoming egy háromszintes, 300 négyzetméteres házban élt, amit maga tervezett és épített. Fiával és lányával osztozott a házon, és az unokáknak még egy kis kert is jutott.

Ám a házhoz vezető keskeny ösvény ma már egy négysávos út, ami a Yanshan nevet kapta. Az út menti területen gombamód nőnek az új épületek. A nankingi ingatlanügyi osztály 2012-ben írt ki pályázatot a terület használatba vételére.

A tervekből jól látható, hogy a nankingi ifjúsági olimpiai konferenciaközpont egy jelenleg is épülő része csupán 5 perc sétára van attól a helytől, ahol egykor Teng háza állt.

Azok a falubeliek, akik a várostervezők által kiszemelt területen éltek, nem panaszkodhatnak a szerencséjükre, hiszen több belvárosi lakás vásárlására elegendő kárpótlást kaptak, és az olimpia közeledtével megugrott ingatlanáraknak köszönhetően ma már a gazdag kínaiak táborát erősítik.

De Teng és szomszédai már nem voltak ilyen szerencsések, és valamilyen oknál fogva az a döntés született, hogy az új Nanking víziójának útjában állnak. Levélben tudatták velük, hogy a házuk és a földjük a város kormányzatának tulajdonában van, és kisajátítás eredményeként le fogják bontani. Teng 60 millió jüanos, vagyis 2,1 milliárd forintos kárpótlást kért a tulajdonában lévő három házért. Elmondása szerint kérését az akkori ingatlanlicitálási árak figyelembe vételével állapította meg, de a kerületi kormányzat ezt elutasította, és más lakhatási megoldást ígért több tízezres kompenzációval.

A házaikat 2005 decemberében bontották le a nankingi középfokú népi bíróság és a Jiangsu tartományi felsőfokú bíróság végzése alapján. Teng azt a magyarázatot kapta, hogy a nankingi játékok előkészületei miatt vált szükségessé a kényszerbontás.

A Global Times többször is megkereste az illetékes nankingi hivatalokat, köztük az ingatlanügyi osztályt és a nankingi ifjúsági olimpiai szervezőbizottságot is, de a megkeresések többsége nem járt sikerrel, és ha mégis sikerült valakit elérni telefonon, akkor egy másik osztályra hárították a felelősséget, vagy azzal utasították el a kérést, hogy nincs felhatalmazásuk arra, hogy nyilatkozzanak.

Miután nem tudott megegyezni a helyi kormányzattal, Teng Xiaoming és fia, Teng Xueqin Nankingban és Pekingben is kérvényt nyújtott be. De végül feljelentették őket, mondván, megzavarták a társadalmi rendet, és átnevelő munkatáborba küldték őket, ahol egy évet töltöttek.

Teng 2009 novemberében 61 évesen került a Nankingban található dalianshani átnevelő munkatáborba.

Forrás: Global Times, 2012. október 12., 2013. április 11. és 2013. április 26.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China