Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Milyen változást hoztak a robotok a kínai termelő szektornak?
2013-05-16 16:56:07 CRI

 


Bill Gates szerint a robotok jelentik majd a világot megváltoztató következő technológiai ugrást. A legtöbb ember többnyire rajzfilmekből, tudományos-fantasztikus művekből szerzi ismereteit a robotokról, de ez nem azt jelenti, hogy a való világban ne lenne már ma is nagy szerepe a robotoknak. Elég arra gondolni, hogy ma már egyre szélesebb körben használnak ipari robotokat. Ha figyelmesen szétnézünk a környezetünkben, akkor azt kell mondanunk, hogy már itt is van a robotok kora!

A közelmúltban a világ 500 legjelentősebb vállalatának egyike, a Foxconn és a kínai Harbin gazdasági és technológiai övezet együttműködési szerződést írta alá. Eszerint még idén felépítenek egy robotgyártással foglalkozó ipari parkot, ahol várhatóan egymillió robotot gyártanak.

Valójában a Foxconn mellett már eddig is több közepes és kisebb kínai gyárban használtak robotokat.

A Leibai cég számítógépek külső alkatrészeinek gyártásával foglalkozó vállalat Shenzhenben. 2011 májusában kezdett a vállalat robotokat használni a termelésben. A Leibai műhelyeiben a robotok ma már „nagy gyakorlatra tettek szert" a különböző alkatrészek összeszerelése során. Ennek köszönhetően azt a munkamennyiséget, amelyet régen 100 ember végzett el, ma mindössze 5 robot teljesíti. Ennek eredményeképpen 95 dolgozó fizetését megspórolja a cég.

„A robotok túl gyorsan terjednek el a termelésben. Úgy érzem, hogy a jövőben még több robot fog nálunk embereket helyettesíteni" – fogalmazott egy munkásnő a Leibai cégnél.

Huang Fuxin, a kantoni Guanghong elektromos eszközök gyártásával foglalkozó vállalat igazgatója is elégedett a műhelyeiben dolgozó három robottal.

„Régen egy munkás kézzel dolgozva teljesített egy munkafeladatot, amihez egy percre volt szüksége. Ma ugyanezt a munkát egy robot negyven másodperc alatt elvégzi. De az is előny, hogy a robotokat nem kell kiképeznünk, vagyis minden robotunk tapasztalt munkatársnak számít" – mondta Huang Fuxin igazgató.

Huang Fuxin beszélt arról is, hogy a három robotért összesen 180 ezer jüant fizettek, de mivel mindennap hat ember feladatát végzik el, ezért egy éven belül megtérül a befektetésük. A vállalat már arról is döntött, hogy idén még 5 millió dollár értékben vásárol robotokat, fogalmazott Huang Fuxin.

Vajon az utóbbi években a kínai gyárakban miért használnak egyre több robotot? Elemzések szerint ez a jelenség korunk megváltozott igényeivel van kapcsolatban. Április közepén Sheng Laiyun, a Kínai Állami Statisztikai Hivatal vezetője egy sajtóértekezleten kifejtette, hogy 2012-ben Kínában a 15 és 59 év közötti munkavállalók aránya először csökkent, a számuk 3,45 millióval lett kevesebb.

„Az elmúlt harminc évben a kínai gazdaság évente 10 százalék körüli növekedési ütemet ért el. Ez főleg a gazdag munkaerő-kínálatnak és a piaci keresletnek volt köszönhető. De az utóbbi években a munkaerő ára fokozatosan emelkedett, a fiatalabb generációk körében munkavállalók terén a kínálat és a kereslet közötti kapcsolat sokat változott, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban nem alacsony, hanem magas fizetést ajánlanak a munkavállalóknak" – fogalmazott Sheng.

Qu Daokui, Kína legnagyobb robotgyártójának, a Shenyang Xinsong Robotgyártó cégnek a vezetője rámutatott, hogy jelenleg a külső körülmények miatt a kínai ipari szektor kénytelen új gyártási módokat keresni.

„Európa és az Egyesült Államok egyaránt megváltoztatta a hagyományos gyártási módot. Tavaly Barack Obama amerikai elnök aláírta az okos termelés tervezetét, az Európai Unió is jóváhagyta az új ipari reform egyezményét, létrehozva ezzel a robotok felhasználásán alapuló okos termelési módot. Ebben a helyzetben a munkaerőkön alapuló alacsonyabb költségű gyártási mód már nem rendelkezik előnnyel. Ugyanakkor jelenleg az olcsóbb munkaerő piaca gyorsan tolódik el a délkelet-ázsiai országokba, Mexikóba és Indiába. A szakértők előre jelezték, hogy az elkövetkező három évben el fog tűnni a kínai munkaerőpiac előnye. Az imént említett két tényező elősegítette a kínai gyártási módnak magasabb színvonalra történő változását" – mondta Qu Daokui.

A bonyolult és változékony kínai és nemzetközi verseny óriási nyomást gyakorol a kínai termelési szerktorra, de ugyanez a nyomás lehetőséget teremtett a robotok felhasználására is. A vállalatok számára a robotok felhasználása nemcsak enyhíti a munkaerőhiány miatti problémákat, hanem csökkentheti a munkaerőköltségeket is, ami kedvezően hat a termékek versenyképességének emelésére.

A Leibai cég azon kínai vállalatok egyike, amelyek az elsők között vezették be a robotokat.

„A jövőben a munkaerő költsége a mostaninál is magasabb lesz, vagyis a robotok alkalmazásának előnye még jobban érzékelhető lesz" – vélte Deng Quwei, a Leibai vállalat helyettes vezetője.

Idén áprilisban a Kantoni Tudományos és Műszaki Akadémia több helyi vállalatot meghívott, hogy látogassanak el egy robotgyártó műhelybe. Az ott látottak mély benyomást tettek Cen Lize-re, az egyik vállalat vezetőjére, aki a látogatást követően tudósítónknak az alábbiakat mondta:

„Azt láttam, hogy az egyik műhelyben csak öt robot dolgozik a futószalag mellett. A mi cégünknél viszont több mint ötszázan foglalkoznak ugyanilyen munkával. A mi ötszáz munkásunk évente közel százmillió jüan nyereséget ér el, az öt robot azonban egy év alatt egymilliárd jüan nyereséget is megteremt."

Bízvást elmondható, hogy a robotok felhasználása nemcsak biztosítja a termékek minőségét, hanem emeli a hatékonyságot és csökkenti a költségeket is. Ennek következtében az utóbbi években több kínai vállalat kezdett robotokat alkalmazni a termelésben. Ez azt jelenti, hogy létrejött az ipari robotok óriási piaca. Becslések szerint Kínában ma több mint harminc robotgyártó ipari park működik.

2012-ben Klaus F. Zimmermann, a tekintélyes DIW gazdaságkutató vezetője kifejtette, hogy a robotok széles körű felhasználása a kínai ipari stratégia változásának egyik fontos eleme lesz. Egyes gazdasági elemzők rámutattak, hogy a 2013-as év várhatóan fordulópont lesz abban a tekintetben, hogy a kínai termelői szektor jelentős mértékben kezdi felhasználni a robotokat.

A robotok egyre szélesebb felhasználásának köszönhetően egyre több munkafeladat elvégzésére képesek a robotok. Egyesek emiatt azért aggódnak, hogy a robotok befolyásolhatják az egyszerű munkaerő foglalkoztatását. Egy munkásnő például a következőket mondta:

„Régen sokan voltak itt a műhelyben, mára viszont a számuk jelentősen csökkent. Többen más munkahely után néztek. Úgy érzem, hogy ha még több robotot vásárol a vállalat, akkor a közeljövőben én is munkanélküli leszek."

Ennek ellenére a vállalkozók úgy vélik, hogy jelenleg a kínai termelői szektorban a munkaerő iránti kereslet még nagyobb, mint a kínálat. Ez azt jelenti, hogy nem nehéz munkát keresni. Ráadásul jelenleg a robotok többnyire a bonyolult, veszélyes, valamint az egészségre ártalmas munkával foglalkoznak.

Feng Yiqiang, a Kantoni Autógyár felszerelési műhelyének vezetője kifejtette, hogy régen egy futószalagnál az alkatrészek beszereléséhez 8 munkásra volt szükség. Az egész munka nagyon bonyolult, a munkások néha a nagy fáradtság miatt hibáztak, baleset is előfordult. Ma már azonban a műhelyben széles körben használnak robotokat, a munkásoknak mindössze a robotok kezelése a feladatuk.

„Terveink szerint a jövőben az összeszerelő műhelyben a robotok felhasználásának aránya eléri a 90 százalékot. A munkások feladata ezek után főleg az eszközök felszerelése és irányítása, karbantartása lesz" – mondta Feng Yiqiang.

A robotok széles körű felhasználása megváltoztatta a kínai gyártószektorban a hagyományos munkamegosztását. Például létrejöttek új állások is, hiszen a robottechnológia kutatásában, fejlesztésében, valamint javításában is szükség van munkaerőre.

A jövőben a robotok felhasználása várhatóan a magasszintű termelői szektorból az alacsonyabb szintű szektorokig is eljut. Emellett a munkaerőköltségek további emelkedése miatt a robotok felhasználásának tendenciája egyre népszerűbbé válik. Mindezek miatt elmondható, hogy az új termelési korszak már meg is kezdődött.


(Írta/fordította: An Xin)

 

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China