Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína rendbe hozza a kisebb víztározókat
2011-04-13 18:26:58 CRI

Az elkövetkező öt évben Kína fel fogja újítani a megrongálódott kisebb víztárolókat, ami segíthet az árvízmegelőzésben és a vízellátásban, közölte kedden a kínai vízügyi miniszter.

A kormányzati program szerint 41 ezer 118 kisebb víztározót hoznak rendbe, amelyek kapacitása 100 ezer és 1 millió köbméter közé esik, jelentette be Chen Lei.

Az 1954 óta bekövetkezett 3515 gátszakadás 98,8 százaléka kisebb víztározóknál történt. A megrongálódott kisebb víztározók 85 százaléka a felújítás mostani kategóriájába esik.

A tavalyi árvízi időszakban hét ilyen gát szakadt át, ami igazolta a rendbehozatal szükségességét, mondta a miniszter.

A központi kormány idén 11,5 milliárd jüant (1,76 milliárd dollár) szán a leghalaszthatatlanabb felújításokra, és az erre szánt forrásokat évről évre növelni fogja, közölte Zhang Shaochun kínai pénzügyminiszter-helyettes.

Ezt megelőzően 2008 és 2010 között 64,48 milliárd jüanból hoztak rendbe 7356 nagy és közepes víztározót, és a fontosabb kisméretű víztározókat.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China