Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Újjászületés a földrengés utáni romokból
2011-05-13 16:08:47 CRI

Másodpercek kontra három év. A két szám az ember és a természet hatalmas küzdelmét jelöli.

Csak néhány másodperc kellett ahhoz, hogy Wang Qinghua háza, az egész Beichuan megye a földdel legyen egyenlővé a pusztító erejű földrengésben 2008. május 12-én. A dél-kínai Szecsuan tartományban három évvel ezelőtt 87 ezer ember halt meg, illetve tűnt el a szörnyű földmozgás következtében. Wang Qinghua egyike volt azoknak a millióknak, akik fedél nélkül maradtak a földrengés után.

A 17 éves fiát elvesztő asszony úgy érezte, hogy az egész világot elveszítette. Wang Qinghua és férje ma már a 40-es éveikben járnak. Azt tervezik, hogy gyereket vállalnak, és próbálnak megszabadulni a földrengés óta nem múló lelki gyötrelmeiktől.

Wang új otthona egy 102 négyzetméteres lakás az új Beichuan megyében, amelyet a legnagyobb károkat szenvedett „régi" Beichuantól távolabb építettek fel. Férjével 2010 végén költöztek be új otthonukba – 7 ezer másik családdal együtt. Körülbelül 80 ezer jüant költöttek az új otthonukra, amelynek jelenlegi piaci értéke már 3 ezer jüan négyzetméterenként.

Wei Hong, Szecsuan tartomány kormányzóhelyettese elmondta, hogy a földrengés utáni újjáépítési munkák szeptemberben érnek véget.

„Jelenleg az újjáépítési munkák 94 százalékát már elvégeztük" – mondta Wei Hong, aki hozzátette, hogy eddig 787,1 milliárd jüan (120 milliárd dollár) került felhasználásra a rendelkezésre álló 865,8 milliárd rekonstrukciós pénzekből.

Wei arról is beszámolt, hogy a földrengés utáni egy éven belül mind a 3,5 millió megsérült házat, illetve lakást újjáépítették.

A központi kormány anyagi segítségével, valamint a bel- és külföldi adományok felhasználásával a földrengés sújtotta területek lakosai számára nem jelentett elviselhetetlen anyagi megterhelést lakásaik újjáépítése. Egy leomlott ház felépítése 20 és 50 ezer jüan (3000-7700 dollár) közötti összegből volt megoldható.

A minőségellenőrzés az újjáépítés során mindig elsőbbséget élvezett, mondta Wei Hong kormányzóhelyettes. Geológusok segítették kiválasztani az új lakások számára a legmegfelelőbb, legbiztonságosabb helyet, majd pedig ellenőrizték az építkezéseket is. A középületek, mint például az iskolák és kórházak földrengésbiztos anyagból és technológiával épültek.

A párját ritkító újjáépítés 2008 októberében kezdődött. A cél az volt, hogy három éven belül befejeződjenek a munkák. Kína 19 legtehetősebb tartománya és nagyvárosa, köztük Peking, Sanghaj, Kanton, Jiangsu és Tiencsin támogatta anyagilag és egyéb eszközökkel is a földrengésben elpusztult területek újjáépítését.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China