Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Továbbra is problémák vannak az élelmiszer-biztonsággal Kínában
2011-06-29 20:43:13 CRI
A kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának kéthavonta sorra kerülő ülésszakán szerdán meghallgatták az élelmiszer-biztonsági törvény végrehajtásáról szóló beszámolót, amely több jelentős problémára is rávilágított.

A vizsgálattal megbízott képviselői csoport nevében Lu Yongxiang, az ONGY Állandó Bizottságának alelnöke ismertette a március és május között végzett vizsgálat eredményét. Az ülésen Wu Bangguo, az ONGY Állandó Bizottságának elnöke is részt vett.

A kínai hatóságok 2011-ben tovább erősítették a felügyeletet és a szabályozást az élelmiszer-biztonság garantálása érdekében. Ám a jelentős eredmények ellenére is jó néhány komoly problémát kell megoldani, hangsúlyozta Lu.

Gondot okoz a törvények ismeretének hiánya, és több élelmiszergyártó továbbra is alattomos és tisztességtelen módon jár el. A helyi kormányzati hivatalok közül több nem tett eleget feladatának az élelmiszeriparban tapasztalható törvénytelenségek elleni harccal és ezek visszaszorításával kapcsolatban.

A szabályok és standardok rendszere még korántsem teljes, tette hozzá.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China