Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína növeli a tudományos kutatások támogatását
2011-07-15 18:54:48 CRI

A katasztrófamegelőzésen területén új technológiák, technikák kifejlesztésén dolgozó tudósok a jövőben több központi támogatásra számíthatnak Kínában.

A Tudományos és Technológia Minisztérium elkövetkező 5 évre szóló tervezetében az áll, hogy 2015-ig a GDP 2,2 százalékát fogja Kína tudományos kutatásra költeni. 2010-ben ugyanez az adat még 1,74 százalék volt.

A megnövekedett összegből több jut majd olyan kutatásokra, amelyek eredménye közvetlenül érinti az emberek mindennapjait és életminőségét. Ilyenek például a katasztrófamegelőzéssel és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos kutatások, áll a minisztérium tervezetében.

„A tudomány és technológia alapvető jelentőségű volt, amikor az elmúlt ötéves terv (2006-2010) idején a kínaiak felvették a harcot a természeti katasztrófákkal, például a wenchuani és a yushui földrengésben" – mondta Wan Gang, tudományos és technológia miniszter a minisztérium tervezetével kapcsolatban.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China