Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína: kizárólag párbeszéddel oldható meg a palesztin-izraeli kérdés
2013-01-24 16:37:03 CRI
Li Baodong, Kína állandó ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács Közel-Keletről szóló nyílt vitáján szerdán úgy fogalmazott, hogy a palesztin-izraeli probléma jelenti a közel-keleti békefolyamat leglényegibb kérdését.

Kína szerint a palesztin-izraeli vita megoldásának egyetlen módja a párbeszéd és a tárgyalás, és arra szólították fel a két felet, hogy a lehető leghamarabb állítsák helyre a béketárgyalásokat.

Kína mindig is hangsúlyozta, hogy az érintetteknek politikai tárgyalásokon keresztül kell megoldaniuk a vitájukat az ENSZ idevonatkozó határozatainak, a békéért földet elv, az arab békekezdeményezés és a közel-keleti béke útiterve alapján, hogy ez végül a független palesztin állam létrehozásához, és a két állam békés egymás mellett éléséhez vezethessen, hangsúlyozta Li.

„Kína mindig is határozottan ellenezte az izraeli telepbővítést a megszállt palesztin területeken Kelet-Jeruzsálemben és a Jordán-folyó nyugati partján" – tette hozzá Li.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China