Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Pekingben megkezdődött az argentin-kínai technológiai vállalkozások szemináriuma
2013-06-06 19:57:46 CRI
A 2. argentínai-kínai technológiai vállalkozások szemináriuma csütörtökön kezdődött Pekingben. A szemináriumon mindkét országból érkezett tisztviselők és technológiai vállalkozások képviselői vettek részt.

Gustavo Martino, Argentína kínai nagykövete beszédében elmondta, hogy a találkozó megrendezése jelzi a két ország jól fejlődő gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait. Kína Argentína stratégiai partnere, a második legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve a legnagyobb export célországa. A két ország szép eredményeket ért el a tudomány és technológia, illetve az innováció területén, tette hozzá a nagykövet.

Liu Zhiming, a Kínai Tudományos és Technológiai Minisztérium nemzetközi együttműködéssel foglalkozó tanácsadója kifejtette, hogy több együttműködési szerződést kötöttek a felek tudományos és technológiai hivatalai. A szerződések célja, hogy megerősítsék a technológiai és innovációs együttműködéseket, ösztönözzék és támogassák a két ország vállalkozásait az innováció és az együttműködések terén.

Liu még annak a reményének is hangot adott, hogy szélesedik az együttműködések köre, így például kiterjed majd high-tech ipari park létrehozására és a csúcstechnológiai transzferre is.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China