Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína stratégiai párbeszédet folytat Észak-Koreával
2013-06-20 17:14:28 CRI
Zhang Yesui kínai külügyminiszter-helyettes június 19-én úgy nyilatkozott, hogy a Koreai-félsziget atommentesítése minden érintett fél érdekében áll.

Zhang szavai a kínai és észak-koreai külügyminisztériumok egyik Pekingben megrendezett stratégiai párbeszédén hangzottak el, amelynek elnöki tisztét Kim Kye Gwan észak-koreai külügyminiszter-helyettessel együtt látta el.

Zhang hangsúlyozta, hogy Kína hatalmas jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak és a jövőben is kész együttműködni Észak-Koreával kapcsolataik hosszú távú, megbízható és stabil fejlesztésén.

Zhang kiemelte: minden érintett féle érdeke a Koreai-félsziget atommentesítése, békéjének és biztonságának oltalmazása, idevágó vitás ügyeinek tárgyalások és konzultációk útján történő megoldása.

Kína támogatja az érintett felek közötti párbeszédet, illetve reméli, hogy mihamarabb folytatódnak majd a hatoldalú tárgyalások, tette hozzá.

Kim úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea nagyra értékeli a két ország barátságát és hajlandó Kínával együttműködni a baráti kooperáció továbbfejlesztésén.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China