Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Délnyugat-Kínában tárgyalt az emberi jogokról Kína és az EU
2013-06-26 15:37:45 CRI

Kína és az Európai Unió mélyreható véleménycserét folytatott az emberi jogok kérdéséről az EU-kínai emberjogi párbeszéd 32. fordulóján a délnyugat-kínai Guizhou tartomány székhelyén, Guiyangban, közölte a kínai Xinhua Hírügynökség.

A hétfőn kezdődött kétnapos párbeszéden a felek beszámoltak az emberjogi kérdések kapcsán elért eredményekről, és véleményt cseréltek olyan kérdésekről, mint például az emberi jogok, a kisebbségek és a büntetőjogi felelősségre vonás területén folytatott együttműködés.

Li Junhua, a kínai külügyminisztérium nemzetközi szervezetekkel és konferenciákkal foglalkozó osztályának főigazgatója, az esemény levezetéséért felelős egyik vezető keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Kína közel 20 országgal és szervezettel tárgyalt az emberi jogok helyzetéről.

Javaslata szerint Kínának és az EU-nak három alapvető elvet kell követnie az emberi jogok területének fejlesztésekor, vagyis fenn kell tartaniuk az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet szellemiségét, mindkét félnek pontról pontra ismertetnie kell a párbeszéddel kapcsolatos elvárásokat, és megfelelően kell kezelniük a különbségeket.

A felek egyetértettek abban, hogy az őszinte és mélyre ható párbeszéd erősítette a kölcsönös megértést.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China