Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Magyar társulat kínai színpadon – Vendégszereplés Tianjinben
2013-07-20 20:21:09 CRI

A kínai-magyar kulturális kapcsolatok ezen a nyáron a Tianjini Nagyszínház (Tianjin Grand Theatre) színpadán erősödtek, a Magyar Állami Operaház Társulata ugyanis itt vendégszerepelt júliusban.

Bár a távol-keleti turné 20-án, az Aida harmadik előadását követően a végéhez érkezett, a Verdi Minifesztiválnak is nevezett előadássorozat unikális élményt csempészett a modern nagyszínház falai közé: híres magyar szólistákat és kínai művészeket lehetett együtt látni-hallani a színpadon, akik nem csak a Verdi-operákat, hanem Beethoven IX. szimfóniáját is közösen mutatták be.

Az Aida mellett A trubadúr és a Rigoletto is fölcsendült Héja Domonkos és Tang Muhai karmesterek vezényletével. Az észak-kínai Tianjinben a magyar művészek a színház negyventagú kórusával dolgoztak együtt, a helyi közönség pedig - a művészek elmondása alapján - igen elégedetten tért haza.

A százhárom fős magyar csapat még július elején kezdte meg a kulturális kirándulást: június elején japán, július 7-től pedig kínai színpadon mutattak be a helyiekkel közös produkciókat.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China