Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Tovább romolhat a kínai-japán kapcsolat
2013-07-23 18:28:10 CRI

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a felsőházi választásokon a japán Liberális Demokrata Párt (LDP), és így továbbra is többségben marad a felsőházi koalíció. De az LDP nem tudta megszerezni a képviselői helyek felét.

Ezzel lehetővé vált, hogy Abe Sinzó keresztülvigye a régóta emlegetett alkotmánymódosítást, és ezzel lehetővé vált az is, hogy hosszú távra bebiztosítsa kormányfői pozícióját.

A Global Times szerint Abe még keményebb hangot fog majd megütni Kínával szemben, és még valószínűbb, hogy augusztus 15-én látogatást fog tenni a Jaszukuni-szentélynél. Összességében nehéz lesz javítani a kínai-japán kapcsolatokon. Ugyanakkor Abénak semmi oka arra, hogy szélsőséges lépésre szánja el magát.

Abe hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a kínai-japán viszony az egyik legfontosabb kétoldalú kapcsolat, és a két fél nehéz problémái nem fogják befolyásolni a kapcsolat egészét. Kijelentése elég közhelyes. Miniszterelnöksége idején nem számíthatunk különösebb változásra Abe politikájában.

Jelentősen változtatnia kell a hozzáállásán az Abe-kormánynak, ha javítani akar a kínai-japán kapcsolatokon. Kína nemzeti ereje már van annyira nagy, hogy ellensúlyozni tudja Japán agresszív próbálkozását, és egy kínai ellenlépés katasztrofális lenne Tokió számára.

Kína jobban teszi, ha nagyobb hangsúlyt fektet az ázsiai–csendes-óceáni stratégia építésére és a hazai kérdésekre. Lehet, hogy Abe kormánya még radikálisabb politikai provokációval próbálkozik majd, de ebben az esetben Kínának nem kell lecsendesíteni Tokiót, hogy elkerülje a konfrontáció fokozódását, olvasható a Global Times kommentárjában.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China