Guqin, szó szerint „ősi hangszer", más néven qin, vagy héthúros hangszer, Kína egyik legrégibb hangszere. A több mint 3 ezer évvel ezelőtti Zhou-dinasztia korában a kínai nemzet ősei alkották ezt a hangszert.

A dallama széles, szép, változatos, amit a kínai ősök nagyon szerettek. Az ő szemükben a guqin kiváló hangszer volt, ezért a guqint sorolták a négy kínai ősi népművészet élére. A négy népművészet egyébkent a következő: a guqin hangszer, a sajátos kínai sakk, a kalligráfia és a festészet. Az átlagemberek, a tisztviselők, a mandarinok, a tábornokok, és a császárok egyaránt nagyon szerették a guqin-zenét.

Szólóhangszer is, de a guqin érzelmi, hangulati elemekkel is kísérheti a dalokat. A meglevő guqin-hangszerek fele szokta kísérni a dalokat.　　

Nagyon komolyan vették a guqin előadóművészetet. A zenészeknek az előadás előtt fürdeniük kellett és át kellett öltözniük. Csak ezután kezdhették meg az előadást. Füstölőt gyújtottak, guggolva a lábon, ülve pedig az asztalon elhelyezett guqin hangszeren játszották a számokat. A történelem során sok mese fűződőtt a guqin hangszerhez.

A Magas hegyeket feldaráló folyó című zeneszámot hallották, aminek a témája egy meséből jött. A legenda szerint az időszámítás előtti Tavasz és Hadakozó fejedelemségek korában volt egy értelmiségi, Bo Ya, aki járatos volt a guqin hangszeren való játékban. Egyszer hajón utazva gyönyörű tájon kötöttek ki a meredek falú partnál. Bo Ya ekkor a guqin hangszerén játszott. Közben elszakadt a hangszer egy húrja. Az akkori hiedelem szerint ez azt jelentette, hogy valaki titokban meghallgatta az előadását.