Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A sárkánycsónak-ünnep
2010-06-18 16:05:33 CRI

Idén június 16-ára esik a kínai hagyományos sárkánycsónak-ünnep, azaz a Duan Wu, melyet az emberek ünnepélyes külsőségek közepette szoktak megtartani. Ez a népünnep egy ókori kínai költő emlékére született. Ma már az ünnep hivatalos munkaszüneti nap, a törvény által meghatározott ünnepek között szerepel.

A következőkben az ünnep eredetéről és változásáról lesz szó.

Ez az ünnep az 5. holdhónap 5. napjára esik, ez a nap a Duan Wu Jie. Eredete a több mint 2000 évvel ezelőtt élt kínai nagy költő, Quan Yaun legendájához kötődik. Annak idején a törzsállamok egymás ellen harcoltak. A Chu királyság, ahol Quan Yuan költő élt, a dél-kínai Jangce partján helyezkedett el, és háborúban állt az észak-kínai Qin királysággal az egész ország fölötti uralom megszerzéséért. Az előkelő származású Qu Yuan tanácsadóként dolgozott a királyság uralkodója mellett. A konzervatív kormánytisztviselők szembe helyezkedtek a véleményével, mindig lejáratták és megrágalmazták Qu Yuant az uralkodó előtt. Így esélye sem volt az előmenetelre. Qu Yuan országa és népe érdekében tett, de mégis üldözték és kirekesztették a konzervatív szellemű kormánytisztviselők. Később a király is féltékeny lett rá. Qu Yuan vad felháborodása mellett rengeteg szép, értékes költeményt írt, amelyek hazafiasságát, vágyait és akaratát tükrözték hazájának védelmére és megmentésére.

Később koholt vádak alapján száműzték a költőt a mai Hunan tartományba, a Miluo-folyó vidékére, ahol kivívta az emberek tiszteletét és nagyrabecsülését. A Qin királyság csapatai bevették a Chu királyság fővárosát, ami azt jelentette, hogy megsemmisült ez a királyság. Mély bánatában a Miluo-folyóba vetette magát éppen az időszámításunk előtti 278-as év 5. holdhónapjának 5. napján.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China