Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kínai filmhét Lengyelországban
2010-09-30 19:47:08 CRI

Szeptember 21-én a lengyel fővárosban, Varsóban megnyílt a Kínai filmhét, melyet a lengyel kultúra és nemzeti örökség minisztériuma, valamint a Kínai Rádió, Film és Televízió Főhivatal közösen szerveztek. Monika Smolen lengyel kultúra és nemzeti örökség miniszterhelyettes, Sun Yuxi Kína varsói nagykövete, Zhang Hongsen a Kínai Rádió, Film és Televízió Főhivatal vezetőhelyettese és több mint száz díszvendég volt jelen a megnyitón.

Habár a kínai filmek nem olyan ismertek a lengyel nézők számára, mint a hollywoodi alkotások, az elmúlt néhány évben a Kína és Lengyelország közötti kulturális cserekapcsolatok megerősítésének, a két ország filmművészei és filmesei közös erőfeszítésének köszönhetően egyre több lengyel néző ismeri meg a kínai filmeket.

A filmhét a kínai-lengyel kulturális cserekapcsolatok része. 2008-ban lengyel filmes delegáció látogatott Kínába, aminek viszonzásaként most kínai filmesek látogattak Lengyelországba. A filmhetet 9 napon át két helyszínen tartották: Varsóban és Lódzban. Összesen 7 kínai filmet mutattak be, köztük a Földrengés Tangshanban, a Go Lala Go!, és az Assembly című alkotásokat. Ezek a filmek jól tükrözik a mai kínai filmipar színvonalát. A filmhét ünnepélyes megnyitóján a Földrengés Tangshanban című filmet mutatták be.

Kína és Lengyelország között jó kapcsolatok és együttműködések alakultak ki a film területén, az utóbbi években több közös filmes rendezvényt tartottak mindkét országban. 2003-ban és 2005-ben is volt kínai filmhét Lengyelországban, 2008-ban pedig lengyel filmhetet tartottak Kínában.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China