Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Ausztráliában járt a Kínai Fogyatékkal Élők Művészeti Együttese
2010-12-14 11:13:40 CRI

A Kínai Fogyatékkal Élők Művészeti Együttese 1987-ben alakult. Tagjai nemrég kétszer is felléptek az ausztráliai Melbourne-ben „Álmom" című egész estés műsorukkal. Előadásukat, melyre több ezren voltak kíváncsiak, nagy tetszéssel fogadta a közönség.

A Kínai Fogyatékkal Élők Művészeti Együttese a különböző fogyátékkal élő emberek élet- és művészetszeretetének kiemelkedő példája. A mintegy 100 fős társulat előadásaival a fogyatékkal élők álmait testesíti, valósítja meg: az őszinteséget, a barátságot, a szépséget, az igazságot és a szeretetet terjesztik a művészetükön keresztül.

Az együttes számos országban fellépett már. Most Ausztráliában is káprázatos jelmezekben, látványos hang- és fénytechnikai megoldásokkal fűszerezve, lélegzetelállító koreográfiával készített produkcióval örvendeztették meg a közönséget.

Egy fiatal néző az előadás után egy újságírónak így nyilatkozott: „Könnyezve néztem végig a kínai különleges művészek előadását." A társulat bámulatba ejtette a publikumot „My Dream" azaz az „Álmom" című műsorával, melyben felléptek siket és nagyothalló táncosok, vak zenészek és énekesek, sőt, mozgásukban korlátozott művészek is. Az emberiség sokszínűségének hírnökeiként azt a világot mutatták be, amelyben élnek, és mindig is élni szeretnének. A két est előadásai nagyban hozzájárultak a kínai-ausztrál barátsághoz, új fejezetet nyitottak a kínai-ausztrál kulturális cserekapcsolatok történetében.

Az együttes az elmúlt 20 évben több mint 40 országban járt már, bemutakozott az ázsiai, az európai, az amerikai, az afrikai közönség előtt is, így különleges előadásaikat szinte az egész világon megcsodálhatták. Bárhol is járnak, mindenütt arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy a fogyatékkal élők is képesek nagyszerű, világraszóló teljesítményekre.

A speciális együttes több díjban is részesült, így többet között viselői a „Szépségért és emberiességért követe", „Az emberiség különleges művészetének fái" és a „Fogyatékkal élők követei a világon" kitüntető címeknek. Előadásaik célja, hogy ezzel is szebbé tegyék sorstársaik életét, és arra ösztönözzék őket, hogy soha ne adják fel.

A Kínai Fogyatékkal Élők Művészeti Együttese „Álmom" című táncos műsorának ausztráliai színrevitelét az Austar nemzetközi kulturális médiacsoport és vezérigazgatója szponzorálta.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China