Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Yang, a császári ágyas az Oscar-díjat célozza meg
2011-05-27 16:31:25 CRI

A Peking Hotelben volt a Yang, a császári ágyas című film sajtótájékoztatója, amelyen a film címét hivatalosan A virágzó Tang-dinasztia válsága címre változtatták. A film rendezője Kwak Chaeyong dél-koreai filmrendező lesz, az elkészítésben pedig kiváló kínai, japán és dél-korerai filmesek vesznek részt. A film Oscar-díjra is esélyes lehet majd.

A film címének megváltoztatásával kapcsolatban a film gyártója kifejtette, hogy a film eredeti címe szerint csak a császári ágyas, azaz egyetlen figura áll a történet középpontjában, és ez alapján a nézők többsége úgy vélné, hogy a film főleg a császár és a császári ágyas közötti romantikus szerelem történetét mutatja be. Holott a szerelem csak a filmnek egyik fontos eleme. A szerelemből alakult „anshi válság" és egy sor harc, valamint az összeesküvések a virágzó Tang-dinasztia hanyatlásához vezetnek, mindez szintén szerepel majd a filmben. Ezért A virágzó Tang-dinasztia válsága cím jobban kifejezi a film szerelmes, harcművészeti, háborús, és történelmi elemeit. A beharangozón elhangzottak szerint a film 20 millió amerikai dollárnál kevesebből valósul meg.

1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China