Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Yao Shaohua, a tigrisek festője
2011-06-23 16:06:03 CRI
Április 18. különleges nap volt a 69 éves Yao Shaohua számára, aki tigrisképeiről vált híressé, ekkor ugyanis az egyik általa festett tigrisképet vetítették ki a New York-i Times Square-en, amiről számos nemzetközi médium is tudósított.

Az idős festőt meglehetősen váratlanul érte a nemzetközi média érdeklődése, művei láttán azonban senki sem csodálkozhat a megnövekedett érdeklődésen.

Yao Shaohua 1942-ben született egy művészcsaládban, már gyermekkorában szeretett festeni, 16 évesen egy tanára tanította a tájképfestészetre.

Yao fiatal korában tudományos kutatással foglalkozott, az acélipari főiskola képzése után kollégáival sikeresen kutatták a jó minőségű acél előállítását, mellyel honvédelmi célokat szolgáltak, Yao állami tudományos díjat is kapott munkája elismeréseképpen.

Egy alkalommal megsérült a munkában, ezután minden erejét és szellemi kapacitását a tigrisek festésére fordította. Művészetébe belevitte egész életérzését, tigrisalakjai élethűek, erőteljesek.

Yao tudósítónknak elmondta, hogy a művészet nem könnyebb a tudományos kutatásnál. A művészethez teljes emberi odaadásra van szükség. A tigrisábrázolás tökéletesítése érdekében Yao gyakran jár állatkertbe, közelről veszi szemügyre az állatokat, a kisebb példányokat fel is veszi karjaiba, így ki is tapinthatja azok izomzatát, csontozatát.

A különleges tigrisek kialakítása érdekében Yao az alkotáshoz rengeteg hagyományos kínai kulturális elemet alkalmaz. Például a pekingi operából szokta kölcsönözni a tigrisek szikrázó szemeit, de a kínai régi csempék és kőszobrok alakjai is segítik őt az élethű tigrisek megfestésében.

Yao tigriseinek többsége mozgásban van. Sokak szerint ez a fajta festés igen fáradságos munkát igényel. A művész ezzel az állat feltartóztathatatlanságát, húsvér erejét és vad harciasságát fejezi ki.

A pekingi Országos Népi Gyűlés és a dél-koreai elnöki rezidencia épülete is szép gyűjteménnyel rendelkezik Yao Shaohua műveiből. Festményeit ajándékként adták amerikai, dél-koreai, észak-koreai és fehérorosz vezetőknek is, mellyel a hagyományos kínai kultúrát kívánták népszerűsíteni.

Elismert kulturális szereplőként Yao 1991 óta foglalkozik jótékonysági ügyekkel. A művei elárverezéséből gyűjtött pénzeket fogyatékkal élőknek adományozza. Őszintén vallja, hogy egy művész számára a jótékonyság az emberi értékek egyfajta megnyilvánulása, a gazdag művészeti élet forrása.

Yao reméli, hogy egyre népszerűbbé válnak a keleti művészetek, a világ egyre jobban megismeri Kínát.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China