A Dzsangar a kínában élő mongol nemzetiségnél elterjedt hősköltemény, amely a mongolok epikatörténeti fejlődésének csúcsát képviseli. A Dzsangar a Geszárral és a Manasszal együtt Kína három legnagyobb eposzának egyike. A Dzsangar a 13. században a Tulle Hu Teren törzsnél született, énekléssel előadott nagy terjedelmű hősköltemény, a mongol nemzetiség kollektív műve. Ma továbbra is szájhagyományként, kéziratban és másolással öröklődik tovább.

A Dzsangar eposz főleg a mongol nemzetiség lakta terület nyugati részében terjedt el. Külön említést érdemel, hogy az ojrát mongolok közt a legközismertebb. A 19. század elején kezdték meg a szájhagyományként terjedő eposzok írásbeli feldolgozását, ettől kezdve lett a. Majd átterjedt Dzsangar külföldön is ismert.

A Dzsangar eposz a mongol ősközösség végén és a mongol rabszolgatartó társadalom elején született. Az eposz a Pemba körzet vezérének, Aladar kánjának fia, Dzsangar köré fonódik. Amikor Dzsangar kétéves volt, a kegyetlen Manggus megszállta hazáját és megölte szüleit. Dzsangar árván maradt, de már hároméves korától csodás paripájával hősies harcot vívott az ellenséggel a harctéren, hogy megbosszulja szülei halálát. Hétéves koráig nagy érdemeket szerzett, ezért a Wood Bar körzet kánja lett. Manggus ellenség nem törődött bele vereségébe és gyakran behatolt a Wood Bar körzetbe. Dzsangar 35 tábornokával és 8000 vitézével együtt leverte az ellenséget, s így közismertté vált 44 törzs körében. Kemény, hősies küzdelmeinek, nagy tehetségének és bölcsességének köszönhetően végül megalakította „eszményi államát". Ebben az országban az emberek mindig halhatatlanok maradnak és mindig 25 éves fiatalok voltak. Országa az év minden évszakában zöldellt, mindig vidám, örömteljes hangulat uralkodott itt. Nem volt tél, csak tavasz.

1 2