Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
• Nyáron kerül moziba az Ocean Heaven
Várhatóan idén nyáron kerül a mozikba a Jet Li főszereplésével forgatott film, az Ocean Heaven (Óceán paradicsom). A film egy autista és családja életéről szól. Április 2-án van az autizmus világnapja, és ebből az alkalomból a film stábja megjelent a Peking Egyetemen tartott, autista gyerekek által készített rajzok árverésén, hogy felhívják az emberek figyelmét az autistákra. A stáb ötvenezer jüant adományozott a rendezvény szervezőinek, az autistákkal foglalkozó pekingi Stars and Rain nem-kormányzati szervezetnek. A mi világunk című rendezvényen...
• Könyv a mongol kulturális örökségekről
Belső-Mongólia Autonóm Területen az előzetes terveknek megfelelően megkezdték a mongol nemzetiség hagyományairól, történelmi örökségeiről szóló könyvsorozat kiadását, mely jelentős lépés a mongol kultúra megőrzésének területén. Belső-Mongólia kormányzatának tájékoztatása szerint a következő öt évben öt kötetet adnak ki a mongol néphagyományokról, népművészetről, gondolkodásról, hadtudományról és orvoslásról. A tervek szerint 260 könyv jelenik majd meg a mongol kulturális örökségekről mongol nyelven, további 40 pedig kétnyelvű, mongol-angol kiadás lesz.
• Kínai-francia tavaszi kulturális csere Pekingben
A kínai-francia tavaszi kulturális csere elnevezésű rendezvény Kína és Franciaország között rendszeresen megrendezésre kerülő program. Ezt 2006-ban Franciaország pekingi nagykövetsége más szervezetekkel együtt kezdeményezte, és eddig négy alkalommal rendezték meg. Franciaország pekingi nagykövetének tájékoztatása szerint a rendezvény egyik fontos eseménye az egyhónapos francia filmbemutató (French Film Panorama - Francia Filmpanoráma), ami április 1-jén kezdődött Pekingben, Chengduban, Kantonban, Wuhanban és Sanghajban.
• A Fucsun hegyek között című festményről
A Wen Jiabao kormányfő által említett, A Fucsun hegyek között című festmény Kína 10 legnagyszerűbb, halhatatlan festményeinek egyike, a kínai klasszikus festészet csúcsát jelenti. Idén 660 éve, hogy megszületett ez a festmény. Alkotója a Yuan-dinasztia korában élt Huang Gongwang neves festő volt. Az 1616 és 1911 között fennállt Qing-dinasztia korában a festmény kettészakadt, amikor el akarták égetni. A kép akkori tulajdonosa ugyanis nagyon szerette ezt a festményt, ezért el akarta égetni, hogy halála után vele együtt temessék el a hamvait. Amikor felgyújtották a tekercsképet...
• A közönségdíjas "Lan" című film
A „Lan" című filmet (eredeti címe: Wo Men Tian Shang Jian - Találkozunk a mennyekben) Jiang Wenli kínai színésznő önéletrajzának filmadaptációja. Ez az egyetlen kínai film, mely a 2009-es Pusan Nemzetközi Filmfesztiválon (PIFF) bemutatott több mint háromszáz alkotás közül díjat nyert. A film a 70-es években játszódik, egy kislány és nagyapjának életét mutatja be. A film a híres kínai színésznő, Jiang Wenli első rendezése, melynek főszerepében is őt láthatják. A film a kislány felcseperedéséről és a nagyapjával eltöltött időről, közös életükről szól.
• Fókuszáljunk Kínára - fényképkiállítás New Yorkban
Március 28-án Kína elmúlt 60 évének óriási változásait tükröző fényképkiállítás nyílt New Yorkban. A kiállításon összesen 100 fekete-fehér fénykép szerepel amelyekből fényképalbumot is összeállítottak Fókuszáljunk Kínára címmel. Wang Wenlan, a fotóalbum főszerkesztője, neves kínai fényképész elmondta, hogy a kiállítás a politika, gazdaság, kultúra és népi élet témák köré csoportosítva hűen tükrözi az új Kína megalapítása óta eltelt 60 esztendőben történt óriási változásokat. Gao Anming, a kiállítás szponzorának, a China Daily internetes kiadásának igazgatója elmondta...
• Kiállítás Pekingben: A hechi-i kultúra hajója
„Peking - Guangxi: A hechi-i kultúra hajója" címmel március 9-én kiállítás nyílt Pekingben. Fényképekkel, eredeti tárgyakkal és tájfotókkal mutatják be Hechi természeti szépségeit, kulturális vonásait és soknemzetiségű világát. Hechi város a kínai népdal királynőjének, Liu Sanjiének a szülővárosa. Nagyon gazdag turisztikai látványosságokban is: hegyek és szép folyók teszik változatossá a tájat. A zhuang, a yao, a dong és további négy nemzetiség lakja. Xie Zhigang, Hechi polgármestere úgy véli, hogy az idén létrehozott kínai...
• Kiállítás Pekingben: A hechi-i kultúra hajója

„Peking - Guangxi: A hechi-i kultúra hajója" címmel március 9-én kiállítás nyílt Pekingben. Fényképekkel, eredeti tárgyakkal és tájfotókkal mutatják be Hechi természeti szépségeit, kulturális vonásait és soknemzetiségű világát. Hechi város a kínai népdal királynőjének, Liu Sanjiének a szülővárosa. Nagyon gazdag turisztikai látványosságokban is: hegyek és szép folyók teszik változatossá a tájat. A zhuang, a yao, a dong és további négy nemzetiség lakja. Xie Zhigang, Hechi polgármestere úgy véli, hogy az idén létrehozott kínai...

• Cao Cao sírjának rejtélye továbbra is megfejtésre vár
Kínai régészek nemrég közzétett előzetes állásfoglalása szerint Henan tartomány Anyang városának környékén megtalálták Cao Cao i.sz. 3. századi sírját, melyet már több mint 1000 éve kerestek. A feltárást a 2009-es év 6 legnagyobb régészeti felfedezése közé sorolták, a hír megjelenését követően azonban többen megkérdőjelezték, hogy valóban Cao Cao a sír gazdája. Az ásatásokat végző régészek leszögezték: további feltárásra és az anyagok elemzésére van szükség a sírban talált emberek személyazonosságának végleges, hiteles megállapításához.
• A tigriskultusz új évi ígérete
Február 14-én köszöntött be a kínai holdújév, vagyis a tavaszünnep. Ezzel a nappal megkezdődött a kínai hagyományos állatjegy-időszámítási rendszer szerinti tigris-év. A tigriskultusz a hagyományos kínai kultúra egyik fontos alkotóeleme. A tigris tisztelete egészen az őskorig nyúlik vissza. A kínai horoszkópban az erőt, a hatalmat, a fenségességet és a méltóságteljességet szimbolizálja, képes elűzni a gonoszt és megelőzni a katasztrófákat. Emellett a tigris magában hordozza a derűlátást, a megértést és a bőkezűséget is.
• Kínai könyvkiadás - újabb fellendülés
Miután 2009-ben a kínai könyvkiadás összértéke meghaladta a 1000 milliárd jüant, a minap a Kínai Sajtó- és Könyvkiadó Főhivatal elkészítette a kínai könyvkiadás fejlesztéséről szóló programot. Az okirat a következő öt évre öt fontos feladatot határoz meg a könyvkiadók számára. A program szerint támogatják olyan könyvkiadók kialakítását, amelyek tőkéje és forgalmának éves volumene egyaránt meghaladja a 10 milliárd jüant. Szakértők szerint a program újabb távlati fejlesztési lehetőséget kínál a könyvkiadás számára.
• Kínai művészek és több mint 160 év fontos történetei
Kínában négy éven zajlott egy fontos történelmi témájú kollektív festőművészeti alkotói program több mint 170 közismert festőművész bevonásával. Ennek során 102 alkotás született, amelyek hűen ábrázolják azt, hogy a kínai nép miként alakította meg, és hogyan építette az új Kínát 1840 óta kemény munkával és harccal. Jelenleg Pekingben a Kínai Szépművészeti Csarnokban tekinthetők meg ezek a művészeti alkotások. Az érdeklődők ezeken keresztül felidézhetik a múltat. Xie Zongjun festőművész is részese volt ennek az alkotói programnak. Művét több társával közösen készítette el...
• A Google a kínai szerzői jogokat is sérti
Az utóbbi időben nagy érdeklődést váltott ki Kínában, hogy a Google engedély nélkül szkennelte 570 kínai író több mint 18000 művét, és feltette azokat az internetre. Ezzel kapcsolatban az írott kiadványokkal foglalkozó Kínai Szerzői Jogi Szövetség novemberben kétszer tárgyalt a Google-lel. Az első tárgyaláson nem sikerült egyezségre jutni, másodszorra viszont a Google már vállalta, hogy a beszkennelt kínai alkotások listáját átadja a kínai félnek. A szkennelés jogsértő voltát azonban továbbra sem ismerte el.
prev 1 2 3 4 5 6 7 8 next
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China