A Postabontó mikrofonjánál nagy szeretettel köszönti Önöket a műsorvezető, Ilona. Úgy látszik nemcsak az április, és nemcsak a nyár lehet szeszélyes, hanem a március is. Az utolsó jelentkezésem óta továbbra is hóesés és ragyogó napsütés váltogatja egymást Pekingben. Most éppen olvad.

Magyarországon nagy ünnep volt március 15-én. Pekingben azonban az időeltolódás miatt a nagykövetség március 16-ra tette a nemzeti ünnepet, vagy legalábbis a megemlékezést az 1848-as forradalom és szabadságharcról. Szerkesztőségünk több munkatársa is részt vett természetesen a nagykövetségen rendezett ünnepségen. Érdekes dolog Peking közepén 20-30 magyar társaságában lenni. Ilyenkor aztán lehet bőven gyakorolni a magyar nyelvet!

Erről eszembe is jut egy másik összejövetel, Balczer János emlékezett meg levelében az egyik budapesti hallgatói találkozóról, ahol a magyar és a kínai nyelv nehézségéről beszélgetett az egyik kínai munkatársammal. Balczer János így emlékszik vissza arra, amit azon a régi hallgatói találkozón mondott: „Elismerem, hogy a magyar nyelv nem könnyű, ezért nem is toborozunk mindenkit, hogy tanuljon magyarul, de hogy valaki Kínában megtanuljon egy ilyen nehéz nyelvet, azért én csak gratulálni tudok, vagy pedig nem is olyan nehéz nyelv a magyar!" Megnyugtatom Balczer Jánost és minden kedves magyar hallgatónkat, hogy igenis nagyon nehéz nyelv a magyar. És nemcsak akkor, amikor a „sárga bögre, görbe bögre" kerül szóba egy beszélgetésen, hanem ab ovo.

De érdemes Balczer János levelének folytatását is idézni: „Az adások alkalmával gyakran hallottam előadást a kínai nyelvről, az előadó említette, hogy a kínai nyelv nem tartozik a nehéz nyelvek közé (…) igaz ez?" Szerintem nem igaz. Illetve szerintem igaz, de hiszen nekem anyanyelvem a kínai, és az anyanyelve senkinek sem nehéz. De kérdezzünk csak meg egy külföldit, aki kínaiul kezd tanulni! Sőt kérdezzük meg Katona Juditot! Pontosabban nézzük meg, hogy mit írt Judit ugyanerről a témáról. Ő aztán szakértője a kérdésnek, hiszen tanult kínaiul és járt is Kínában, ahol kipróbálhatta a tanultakat. Tehát ez áll Katona Judit levelében: „Amikor Gong Kunyu tanár úr a 80-as évek végén Budapesten volt (gondolom, mint szakember), a Kőrösi Csoma Társaság kínai nyelvtanfolyamot indított felnőtteknek. Az egyik órát ő tartotta, a másikat egy magyar egyetemi tanár. Nemcsak sokat lehetett tanulni Tőle, de nagyon élvezetesek voltak az órák. Hárman-négyen külön is tanultunk nála. Minden órára írásos anyagot kaptunk Tőle, különböző életszituációk leírásával. Nagyon szerettem kínaiul tanulni, de 2 évvel nyugdíjazás előtt voltam, még dolgoztam, el kellett látnom még a munka mellett a családomat, anyósomékat – akik nem laktak velünk, tehát nagyon kevés időm volt tanulni. Mindig annyit tudtam tanulni, hogy ne maradjak szégyenben fiatal tanfolyamtársaim előtt. De én legalább befejeztem a tanfolyamot, amit 32 ember kezdett el és 7 fejezett be. Így sajnos nem tanultam meg kínaiul, de annyira igen, hogy 1990-ben ketten a férjemmel nekivágtunk Kínának, voltunk Pekingben, Sanghajban, Suzhouban, Hangzhouban. Csodálatos volt!!" Itt van tehát Katona Judit válasza Balczer János kérdésére: igenis nehéz a kínai nyelv, hiszen a tanfolyamon 32 emberből 25-nek beletört a bicskája, de természetesen az is igaz, hogy érdemes tanulni, mert bármilyen nehéz is, azért 7 tanuló mégis befejezte a tanfolyamot, és Judit is biztosan tudta használni Kínában mindazt, amit Gong Kunyu tanár úrtól tanult a 80-as években Magyarországon.

Műsorunk végén köszönöm a figyelmüket. A műsorvezetőt, Ilonát hallották. A viszonthallásra!