Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Postabontó 2010. július 28.
2010-08-24 16:39:00 CRI

A Postabontó mikrofonjánál a műsorvezető, Ilona köszönti a hallgatókat.

Néhány nappal ezelőtt kezdődött a hagyományos kínai évszakjelző számítás szerint az év legmelegebb időszaka. Már korábban is igen nagyon forróság volt, ezért mi itt már mindenre föl vagyunk készülve, ezt a hőhullámot is át fogjuk vészelni.

A hozzánk érkező levelekből és e-mailekből úgy tűnik, hogy mostanra már szinte mindenki megkapta a Panoráma folyóiratunk legújabb számát, és a számunkra névjegykártyákat küldött hallgatóink a kínai nyelvleckénket is. Ennek nagyon örülünk, úgy látszik, értékes kiadványaink mégsem kallódnak el út közben. A visszajelzések pedig nagyon pozitívak, nézzünk is belőlük néhányat.

Szilas Erika folyóiratunk legfrissebb számával kapcsolatban jegyzi meg: „Megkaptam és köszönöm a Panoráma újságot. Nagyon örülök neki, sok érdekes cikket olvastam benne. A világkiállításról is sok különleges dolgot olvashattunk, sok szép fényképet megnézhettünk. Számomra érdekes volt még a kínai emberek külföldi barátairól szóló összeállítás is. Külön tetszett a Magyar Pavilont bemutató cikkük, bizony jó lenne élőben is látni ezt a csodás világkiállítást." Tudom, Magyarország és Sanghaj kicsit messze van egymástól, de azért remélem, hogy hallgatóink, illetve olvasóink között mégis lesznek olyanok, akik le tudják győzni a nagy távolságokat, és fel tudják keresni az idei év egyik legnagyobb világeseményét. Azt hiszem, a Panoráma magazin is bebizonyította, hogy érdemes felkeresni a világkiállítást.

Varga Ákos névjegykártyáiért cserébe megkapta a nyelvleckéinket tartalmazó könyveket és CD-t. Ezt írta erről: „a mai napon meg kaptam a kínai nyelvleckét. Igen nagy sikere volt a munkahelyemen. Köszönöm szépen." Mi is nagyon köszönjük Varga Ákosnak és mindenki másnak is, aki terjeszti a hírünket a környezetében, legyen az munkahely, baráti kör, rokonság, szomszédság, asztaltársaság, lakóközösség. Több kedves hallgatónk és levelezőnk segít nekünk azzal, hogy eljuttatja másokhoz Panoráma magazinunkat, beszél ismerőseinek rádióműsorunkról.

Kedves barátom, Dr. Bárdi László nem akármilyen ember, leveleiből többször is idéztem már, ezért erről többször meggyőződhettek Önök is. Amikor legutóbb Pekingben járt, felkereste szerkesztőségünket is, és ajándékba kapott tőlünk egy nyelvleckecsomagot. De a történet többi része már következzen Dr. Bárdi László tolmácsolásában: „Ahogyan a Postabontó 2010. május 26-i adásában mondtad, ha valaki legalább két névjegyet elküld nektek, az megkapja a Te általad kitűnően vezetett kínai nyelvlecke most megjelent kötetét és CD-jét. Én ugyan kaptam Tőletek egy nagyon szép ajándékcsomagot ebből, de itt olyan lelkesen tanulják a kínai nyelvet, hogy az egyik legszorgalmasabb fiúnak odaadtam az én példányomat. A Te nyelvoktató sorozatodat eléggé rendszeresen hallgatom, de azért sokkal jobb, ha van a kezedben is egy erről szóló könyv és CD." Ezzel teljesen egyet tudok érteni, akkor az igazi, ha valaki a könyvet fogva hallgatja a nyelvleckéket, és az elhangzottakat a szemével is követi a papiroson. Van az a magyar közmondás, hogy több szem, többet lát. Nos, szerintem több érzékszerv még többet „lát", a fül és a szem együtt csak okosabb, mint bármelyik önmagában. És Bárdi László önzetlenségén egyáltalán nem csodálkozunk, az igazi tanároktól, tudósoktól már megszokhattuk, hogy szívesen segítenek tanítványaiknak. Engedje meg, hogy mi is segítsünk neki, és az elajándékozott helyébe fogadja el tőlünk a nemrégiben postára adott nyelvleckecsomagunkat.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China