Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Válságadó segíthet a magyar pénzügyi válságon?
2010-10-20 10:53:35 CRI
Orbán Viktor magyar miniszterelnök október 13-án bejelentette, hogy három évre szóló válságadót kíván bevezetni a kormány, amit a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor, valamint a kereskedelmi áruházláncok fizetnek be a költségvetésbe már 2010-ben is.

Konzervatív közgazdászok már évek óta mondogatják, hogy Magyarországon egészségtelen szerkezetű kapitalizmus jött létre, mivel az igazi versenyhiány, a katasztrofálisan gyenge, korrupt állami szabályozás miatt az erőfölényben lévő nagy cégek kimagasló profitra tudnak szert tenni – még a világválság ellenére is.

Orbán Viktor folytatta ugyanis a korábbi „népvédő" retorikáját, miszerint az átlagemberektől már nem lehet többet „lehúzni", hisz a Bajnai-kormány ideje alatt egyhavi nyugdíjat vettek el az idősektől, ugyanennyi járandóságot a közalkalmazottaktól, sőt a nyugdíjkorhatárt is jelentősen emelték. Ahhoz viszont, hogy tartani lehessen a pénzügyi világ elvárásait (idei 3,8 százalékos, jövő évi 3 százalék alatti államháztartási hiány) válságadókat kell kivetni. Mivel nem lenne igazságos újra megterhelni az adófizetőket, ezért távközlési és telekommunikációs cégeknek évi 61 milliárd forintot kell befizetniük a költségvetésbe, míg az energiaszektornak 70 milliárdot három éven keresztül. A kereskedelmi láncoknak szintén három éven keresztül kell évi 30 milliárddal szanálniuk. Emellett november 1-jétől 2011. december 31-ig felfüggesztik a magánnyugdíj-rendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását is.

A szakértők a reakcióikban elismerik, hogy ezekkel a lépésekkel lehet konszolidálni az idei és a jövő évi költségvetést, de rendre kifejtik azt a dilemmát, hogy a rendszer ezzel nincs megreformálva. Orbán Viktor rendkívüli adókból megteremti a költségvetés egyensúlyát, illetve az egyszeri, jelentős adócsökkentés fedezetét, de mi történik 2-3 év múlva, ha nem történik változás a nemzetközi gazdaság helyzetében? Az is kérdéses, hogy mennyire jár jobban a középosztály, ha az adócsökkentésnek köszönhetően ugyan növekszik a jövedelme, de lehet, hogy a multik áthárítják az extraadókat ügyfeleikre, azaz rájuk. Ráadásul a 3000 milliárdos vagyonnal rendelkező magánnyugdíj-pénztárak csendes kivéreztetése a megtakarításra alapuló, öngondoskodás-centrikus gazdaságpolitikai eszköztárnak „tesz be".

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China