Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
„Két kistelepülés is példát tud mutatni az országoknak"
2011-02-01 10:18:47 CRI


Riporter: Ismertetné az együttműködés részleteit?
Somogyi Balázs: Közös kulturális programokat szervezünk, Huaxiangban magyar kulturális programokat, például kiállítások formájában, Perkátán pedig kínai kiállítást valósítunk meg. Szeretnénk azt is elérni, hogy kínai anyanyelvi tanár érkezzen Perkátára a nyelvoktatást segíteni. Jelenleg is van már egy felnőttcsoportunk, akik kínai nyelvet tanulnak, illetve a perkátai általános iskolában elindult egy olyan szakkör, amely a kínai életmóddal és kultúrával ismerteti meg a perkátai általános iskolás gyermekeket. Ezeket szeretnénk bővíteni, és ehhez fontos az, hogy a kulturális kapcsolatunk fejlődjön. Ennek egy távlati célt tud adni, hogy egy kínai anyanyelvű nyelvtanár érkezik hozzánk, illetve a megállapodásban azt is rögzítettük, hogy a két önkormányzat – Huaxiang és Perkáta – elősegíti, hogy a középiskolás korú gyermekek, akik egyrészt tanulták már a másik ország nyelvét, másrészt megismerkedtek annak kultúrájával, közös ifjúsági cserekapcsolatokon keresztül részt vehessenek egy rövid, 8-10 napos látogatáson egymás országába, hogy minél jobban megismerjék egymás kultúráját. Azt is rögzítettük a megállapodásban, hogy Huaxiangban, illetve Perkátán a másik ország kultúráját bemutató tényleges kiállítóterem kialakítása fog megtörténni. Huaxiangban már előkészítették egy 1500 négyzetméteres kiállítóterem kialakítását, amely a magyar kultúrát és ezen belül Perkátát fogja bemutatni. És mi is ezt szeretnénk megvalósítani Perkátán: egy kiállítóterem létrehozása az időszakos kiállítások mellett az állandó nyelvtanítás és szakkör munkáját is tudja segíteni. A két önkormányzat kölcsönösen segíti az adott településen lévő kulturális intézménynek a berendezését, illetve különböző eszközökkel, tárgyakkal való ellátását: Huaxiangban a nagykövetség mellett Perkáta önkormányzata is segíti azt, hogy minél jobban meg tudjuk tölteni eszközökkel, könyvekkel, oktatási segédanyagokkal ezt a teret. Perkátán pedig fordítottan történik ez, tehát Huaxiang és a magyarországi kínai nagykövetség segít abban, hogy ez minél több tartalommal legyen teli.
Ezenkívül a megállapodás fontos elemét a gazdasági kapcsolatok adják. Kistelepülésekről van szó, így a konkrét együttműködés keretében arra tettünk ígéretet a kínai önkormányzatnak, hogy felkutatjuk a huaxiangi virágkertészet és zöldségtermelés perkátai és magyarországi lehetőségeit. A megállapodásban az szerepel, hogy mindkét település segíti a másik gazdasági lehetőségeinek feltárását, Magyarországon Perkáta, Kínában pedig Huaxiang szervezésében.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China