Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Októberben Pekingben kiállítás lesz magyar épületekről
2011-09-14 16:59:23 CRI

A 6. Kínai Nemzetközi Építészeti Kiállítás október 20-tól 22-ig a pekingi Kínai Nemzetközi Kiállítási Központban kerül megrendezésre. A Magyar Építőművészek Szövetsége által kiállított korabeli építészeti terveket Pekingben először mutatják be a nagyközönségnek, több mint 200 négyzetméteren. Ez lesz az első együttműködés a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Kínai Építészeti Intézet között az építészeti tervek területén, miután tavaly Sanghajban rendezték a Kínai-magyar építészeti szemináriumot és a Magyar korabeli építészet – új dekorációk és új építészetek c. kiállítást.

Az 1930-as években a nagyszerű életművű Hugyecz László magyar építész Sanghajban tervezett és épített több mint 60 lengendás épületet, melyek egyharmadát Sanghaj kiváló történelmi épületei közé sorolták. Hugyecz épületeit kínai mérnökök is tanulmányozzák. Az utóbbi években a kínai építészeti piacon megjelent egy, a történelemben példátlan érdeklődés a külföldi építészet iránt. A magyar építőipar pozitívan látja ezt a piacot, és aktívan elő kívánja mozdítani a cserekapcsolatokat. Hugyecz épületei hídat építettek Kína és Magyarország között az építészeti területen.

2010. szeptember 2-án a Kínai Építészeti Intézet, a Sanghaji Építészeti Intézet, Magyarország sanghaji főkonzulátusa és a Magyar Építőművészek Szövetsége által közösen megrendezett „Építészeti híd: 2010. évi Kínai-Magyar Építészeti Konferenciá"-nak a Sanghaji Nemzetközi Hotel adott otthont. A konferencián először mutatták be a „Hugyecz élete és munkája" című könyvet, hogy megemlékezzenek a magyar építészet hírességéről és Sanghajban tervezett kíváló építészeti alkotásairól. A konferencián részt vett magyar építészek bemutattak néhány modern magyar építészeti alkotást, úgymint hídakat, idegenforgalmi, sport, kulturális és zöld-épületeket.

Ezalkalommal a kiállításon nem csak Magyarország különböző történelmi korszakaiból származó kíváló építészeti alkotásokat mutatnak be, hanem ezen híres épületek sikeres felújítását, és bemutatják a magyar korabeli építészeti örökség innovációit is. A fórumon magyar építészek is jelen lesznek. Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Zoboki Gábor, híres magyar építész előadást tartanak a „magyar modern építészet innovációs hagyománya" és a „kulturális épületek és történelmi városközpontok újjáépítése" címmel. Az örökség megvédéséről és a fejlesztés és innováció két nagy témájában a kínai és a magyar építészek mélyreható vitát és eszmecserét folytatnak a történelmi épületek megvédéséről, a korabeli épületek tervezéséről és a várostervezésről. A két ország között valószínűleg több együttműködés is születik az építészeti tervezés területén.

A korabeli magyar építészeti tervezési kiállítás mellett több mint 10 kiváló kínai építészeti tervezési intézet is kiállít, úgymint a Kínai Építészeti Tervezési Kutatóintézet, a Pekingi Építészeti Tervezési Kutatóintézet, a Sanghaji Modern Építészeti Tervezési Csoport, a Qinghua Egyetem Építészeti Tervezési Kutatóintézete és más szervezet, melyek bemutatják az utóbbi évek hazai és külföldi építészeti tervezési sikereiket, valamint a Kínai Építészeti Intézet 6. építészeti kreatív versenyén díjazott alkotásokat.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China