Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Idegenforgalmi rendezvény a Fülöp-szigeteken a Sanghaji Expó jegyében
2010-04-08 17:36:48 CRI

A Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában március 27-én ünnepélyes keretek közt megkezdődött a Kína fülöp-szigeteki nagykövetsége és Kína szingapúri idegenforgalmi hivatala által közösen szervezett idegenforgalmi rendezvény, melynek címe „A Sanghaji Expó alkalmából a világ száz városában rendezett turizmus hónapja". A nagy sikert aratott ünnepségen számtalan helybeli vett részt, a következőkben erről hallhatnak adásunkban.

A számtalan néző előtt zajló díszmegnyitó hagyományos kínai tai csi csuan-bemutatóval kezdődött az SM Mall of Asia nevű, de leginkább MOA néven ismert hatalmas plázában. A hagyományos kínai előadásokat a helyiek nagyon szeretik.

Zhu Qingrui Kína szingapúri nagykövetsége idegenforgalmi osztályának vezetője a megnyitón kifejtette, hogy a kínai Állami Idegenforgalmi Hivatal március elején kezdte előkészíteni ezt a rendezvénysorozatot a világ városaiban, és remélik, hogy a rendezvényeknek köszönhetően még többen utaznak Sanghajba a világkiállítás megtekintésére.

„A Sanghaji Expó megrendezése új lehetőséget jelent azoknak, akik Kínába szeretnének utazni, ugyanakkor nagy lehetőség a két ország közötti idegenforgalmi együttműködések számára is."

Kína és a Fülöp-szigetek 35 évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. Idén június 9-e a kínai--fülöp-szigeteki barátság napja lesz, ugyanakkor a Sanghaji Expó fülöp-szigeteki pavilonjának megnyitója is. A Sanghaji Expó idején a fülöp-szigeteki pavilonban bemutatkozik az ország kultúrája, emellett hagyományos előadásokat is megnézhetnek a látogatók. Daniel Corpuz, a Sanghaji Expó fülöp-szigeteki részvételének biztosa kifejtette, hogy a világkiállítás minden területen kedvezően hat a két ország közötti együttműködésekre.

„A 2010-es Sanghaji Expó nagyban hozzájárul a Kína és a Fülöp-szigetek közötti együttműködésekhez az idegenforgalom, a kereskedelem és a befektetések területén egyaránt."

Jelentések szerint a kétnapos rendezvény programjában fényképkiállítás, különleges előadások és vetélkedők voltak. Richard és barátjai aznap részt vettek az egyik vetélkedőn, utána nagy örömmel mondta el, hogy nagyon reméli, lesz majd lehetősége Kínába utazni.

„Nagyon szeretem ezt a kiállítást, és sok hasznos ismeretet szerezhetek belőle Kínáról. Remélem, majd arra is lesz lehetőségem, hogy Kínában ismerkedjek a kínai kultúrával. Sok fülöp-szigeteki utazik Kínába, a jövőben én is köztük leszek."

Liu Jianchao Kínai manilai nagykövete a rendezvény megnyitóján elmondta, hogy Sanghaj és Kína szeretettel üdvözli a fülöp-szigetekieket, és remélik, hogy velük együtt élvezhetik a „jobb várost és jobb életet".

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China