Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A guatemalai pavilon
2010-05-26 16:31:48 CRI

Rövid ismertetés

A pavilon a hagyományos guatemalai kultúrán keresztül ad képet a helyi kultúra történetéről és sokszínűségéről, több módon mutatja be a modern városigazgatást. A pavilonban megkapó táncokkal ismertetik a néphagyomány továbbörökítését és fejlődését az idők folyamán. Kókuszdióval, kávéval, cukorral, valamint rövid italokkal kínálják a látogatókat. Ezek mind fontosak Guatemala történelmében, életében, valamint kereskedelmében. Ezenkívül a pavilonban bemutatják El Mirador nemrégiben feltárt piramisát.

 

El Mirador

A guatemalai fővárostól 360 kilométerre nyugatra elterülő erdőben találtak rá a maja civilizáció egykor virágzó városára, El Miradorra. Az ősi maja társadalom az időszámításunk előtti 6. évszázadban indult virágzásnak. Az időszámításunk előtti 3. és az 1. évszázad között jelentős változáson ment keresztül. Ekkor népessége körülbelül százezer fő volt. Ezt követően a maja civilizáció lassú hanyatlásnak indult, és a 9. évszázadra eltűnt. El Miradort 1926-ban fedezték fel, melynek területe körülbelül 26 négyzetkilométer több ezer épülettel, köztük több tíz méteres piramisokkal.

 

Alapvető tudnivalók

Tematikája: A maja örökség - Örökkévaló tavasz

Nemzeti nap: szeptember 15.

Terület: C zóna, közös közép- és dél-amerikai pavilon

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China