Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Sha Baoliang
2011-10-19 13:56:39 CRI

Sha Baoliang 1986-ban szerzett diplomát egy pekingi művészeti iskolában, 1993-ban kezdett zenével foglalkozni, egy zenekarnak kezdett számokat írni, illetve énekelt is. Sha Baoliang sok éven át szerzett dalokat. 1996-ban hozott létre egy stúdiót jó barátjával, Duan Murannal. A stúdióban Sha Baoliang volt a felelős a zeneszerzésért, Duan Muran pedig a dalszövegekért.

Egyik híres dala a Wode qiutian shui laiguo (Ki lesz velem ősszel). Ez azonnal a slágerlisták élére került, a kínai központi rádióban csakúgy, mint jó néhány regionális rádióban. 2002-ben Sha Baoliang énekelte a Jinfen shijia (Nemesi család) című film betétdalát, az An xiang (Halvány íz) című dalt, ami végleg meghozta Sha Baoliang számára az országos ismertséget.

Sha Baoliang nagyon rossz gyermek volt, ezért 8 éves korában beíratták egy pekingi művészeti iskolába, ahol akrobatikát tanult. Bár nagyon kemény volt az akrobatikai képzés, Sha Baoliang végigcsinálta. Igaz, az akrobatikát nem szerette meg. Később is úgy gondolta, hiba volt akrobatikát tanulni. Azonban a kemény és szigorú kollektív élet során önállóságot és önfegyelmet tanult. És amikor művész lett, akkor ezt jól hasznosította, hiszen máig nagy erénye a fegyelem. Az őt közelről ismerők szerint Sha Baoliang elkötelezett, becsületes.

2003 augusztusában a romániai nemzetközi popzenei fesztiválon megkapta az első díjat.

Népszerűbb dalai: An xiang (Halvány íz), Senorita, Pray for you, Zhu ni xingfu (Boldogságot kívánok neked).

An xiang (Halvány íz)
Senorita
Pray for you
Zhu ni xingfu (Boldogságot kívánok neked)
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China