Ma Xiaolu interjúja Dr. Leslie Howard zongoraművésszel
2011-09-06 20:13:17 CRI

Olvastam Önről, hogy 2 éves korában már figyelmeztette az óvodában az óvónőt, hogy melléütött a zongorán.

Igen, így volt. Az óvodában 6 év alatti gyerekek voltak, énekelgettünk, történeteket meséltünk. A tanárnő pedig próbált elzongorázni egy dalt, amit el kellett énekelnünk. Csakhogy a bal kezével nem igazán tudott mit kezdeni, úgyhogy hallás után megmutattam neki, hogy kellene.

Két kézzel?

Igen, persze. Attól kezdve már gyakran kérték, hogy én kísérjem zongorán a többi gyereket.

Elképesztő. Hiszen Ön még csak 2 éves volt. Ezután érdekelne, hogy mikor kezdett zongorázni tanulni!

Hivatalosan 4 éves koromban, és nem is élveztem túlságosan, hiszen én addig a fülem után játszottam. Amit hallottam, azt le is tudtam játszani.

Tehát nem is volt szüksége kottára.

Nos, eleinte nem, de nem sokkal később azért már használtam. Ami persze azt is jelentette, hogy lassabban tanultam, és kevésbé élveztem a zenét. Ez az időszak úgy 6 hónapig tartott, de nekem egy évnek tűnt. Szerintem semmi rossz nincs abban, ha valaki nem kottából, hanem a füle után tanul meg egy darabot, hiszen egyúttal megtanul improvizálni is. Valamikor régen egyébként ez volt a normális. Beethoven idejében mindenkinek tudni kellett improvizálni is. Olyannyira, hogy akkoriban ezt tekintették az előadások csúcspontjának. Nem a legjobb szonáta előadását, nem a legjobb variációkat, hanem a legjobb improvizációt, amit ott és akkor talált ki az előadó. Ma viszont már alig valaki tanul a klasszikus zenében improvizációt. Mi több, a fiatalok nem is érdeklődnek iránta. Én ugyan nem tanítok rendszeresen, viszont tartok mesterkurzusokat, ahol arra szoktam kérni a hallgatóimat, hogy üljenek le a zongorához, és játsszanak valamit, de például játsszák más hangnemben. Legtöbbször fogalmuk sincs, hogyan kezdjenek hozzá. Ez pedig régen nem így volt. Mert mi történt volna, ha például egy gyülekezetben megkérik az orgonistát, hogy játsszon más hangnemben, hogy a hívők is vele tudjanak énekelni, de az orgonista képtelen lett volna erre?! De mondok más példát is. Ha valaki egy énekest kísér, de az énekes a koncert napján nem érzi tökéletesen magát. Énekelni ugyan tud, de szeretné egy hangnemmel alacsonyabban előadni a dalokat. Akkor a kísérőnek 90 percen át „rossz" hangnemben kell őt kísérnie! A legjobb zongorakísérők természetesen meg is tudják ezt csinálni. De a koncertező zongoristák általában nincsenek ennek a képességnek a birtokában.

1 2 3 4
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China