Xingjiang története 

中国国际广播电台

Xingjiang már 2000 ezer évvel ezelőtt részévé vált az egyesített, többnemzetiségű Kínának. Az időszámításunk kezdete előtti 60-ban a Han-dinasztia székhelyét Xingjiangban, tehát Kína nyugati részén hozta létre, amely ebben az időben a nyugati-hanok hatalma alatt állt, és magában foglalta a (Bagras?) Balksi-tavat és a Pamír térségét. Az ezt követő több mint 1000 évben a Xingjiangi Autonóm Terület megszakítás nélkül a kínai központi kormányzat vezetése alatt állt, és a központi kormány adminisztratív igazgatási szervet hozott létre a helyi ügyek igazgatására.
A háromszáz évvel ezelőtti Qing-dinasztia idején a központi kormány a xingjiangi Yilihuiyuan városban kormányzót nevezett ki, aki egész Xingjiang felett rendelkezett. 1884-ben Xingjiang tartomány lett, amely szoros kapcsolatokat létesített Kína más tartományaival.
1949 szeptemberben szabadult fel Xingjiang. Ugyanazon év október 1-jén megalakult a Kínai Népköztársaság, Xingjiang pedig más kínai tartományokhoz hasonlóan tartmányi szintű nemzeti autonóm területévé vált Kínának.