A házastársi egyenlőség, házassági családi jog
中国国际广播电台
 

A 350 millió kínai család többsége szerelmi házasságban és békés családi környezetben él. A nők ebben a környezetben teljes körűen élvezik a testi és lelki egészségükhöz való jogaikat, valamint a vagyoni jogokat.
2001. áprilisában a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága nyilvánosságra hozta a módosított házassági törvényt. Az új törvény szerint tilos a bigámia, tilos együtt élni azzal, akiknek már van felesége vagy férje, tilos családi erőszakot alkalmazni. A törvény szabályozta a férj és feleség közötti tulajdoni rendszert, létrehozta a válás utáni kártérítést, megerősítette a házasságrontás szankciójának erejét. Ezzel már törvényileg is védett a jelenlegi nők helyzete a családon belül.
Az egyenlő és békés házassági kapcsolatok létrehozása érdekében Kína hosszú távon élteti a jó család létrehozásának 5 mozgalmát. 2000-ben a kínai nők állami szövetsége és állami statisztikai hivatal által együtt folytatott, a kínai nők társadalmi helyzetével kapcsolatos statisztikai vizsgát, az statisztikai adatok azt mutatják, hogy 93,2 százalékos városi és járási nők nagyon vagy viszonylag elégedett a házassági családdal.