A nők nemzetközi együttműködési programjai
中国国际广播电台
 

A nemzetközi kapcsolatok megerősítésével a kínai nők szövetsége egyre több nemzetközi együttműködési programot indított meg és próbálja a fejlett nemzetközi elméleteket felhasználva megoldani a problémákat. Az elmúlt 5 évben a kínai nők állami szövetsége több nemzetközi szervezettel indított együttműködéseket több területen és több módon, ezzel javították a nők egészségét és felszámolták az analfabetizmust. Ez fontos szerepet játszott a kínai nők és gyerekek megélhetési körülményeinek javításában.
Az elmúlt években a kínai nők szövetsége hatékony nemzetközi együttműködést folytatott az érintett nemzetközi női szövetségekkel.
Ilyen volt a kínai-kanadai nők törvényi programja (1998-ban). A programhoz a kanadai nemzetközi fejlesztési hivatal biztosította a tőkét, és a kínai nők szövetsége és a kanadai főiskola együtt hajtották végre a programot. A program célja, a nők törvényi megismerése, valamint, hogy további törvényalkotással végrehajthassák az érintett nők törvényi védelmét.