|
|
|
|
|
A hagyományos kínai
gyógyászat története |
|
中国国际广播电台
A hagyományos kínai
orvostudományban a han
nemzetiségi gyógyászat
rendelkezik a leghosszabb
történetével, leggazdagabb
elméleti ismeretekkel és
gyakorlati tapasztalatokkal.
A hagyományos kínai gyógyászat
már az őskorban önállóan
rendszerbe foglalt elméletekből
és gyakorlati kezelési
tapasztalatokból állt, amely
szüntelenül gazdagodott és
fejlődött a hosszú idők folyamán.
Elméleti rendszert és kezelési
gyakorlatot, tapasztalatokat
gyűjtöttek rendszerbe kiváló
orvosok, iskolák és
szakdokumentációk gazdagították
a hagyományos kínai
orvostudományt.
A több mint 3000 évvel ezelőtt a
Sárga folyó mentén használt, a
későbbi ásatások során a föld
alól előkerült
jóslócsont-feliratokon
tízegynéhány betegségről és azok
gyógyításáról lehet olvasni. A
Zhou-dinasztia idején ismerték a
négy diagnosztikai eljárást, a
ránézést, a hallgatózást, a
kérdezést, és a pulzustapintást.
A gyógyítási eljárások között
főleg növényi eredetű
gyógyszerek hasznosítása,
akupunktúra és sebészeti
eljárások szerepeltek.
Feltehetően a Qin és Han-dinasztia
idején, az időszámításunk előtti
IV-V. században született a
Huang Di Nei Jing, amely
rendszerbe fogott orvoselméleti
dolgozatok gyűjteménye, a
belgyógyászati kóros állapotot
elemző munka. A könyv címe
körülbelül „Fizika könyvé”-nek
fordítható. A Han-dinasztiában
már annyira fejlődőtt a kínai
orvostudomány, hogy Zhang
Zhongjing összeállíthatta az „Általános
elméletek és gyakorlatok a
lázzal járó, illetve lázra utaló
betegségek kezelésére„ című
szakkönyvet. Ezt a müvet, amely
dialektikusan elemzi a kórok
keletkezésének lehetséges okait
és kezelési gyakorlatokat ajánl,
a történelem során a hagyományos
kínai orvostudomány fejlődési
alapjának tekintik. A Han-dinasztia
hiteles történetírásában
feljegyezték, hogy a kor kiváló
orvosa, Hua Tuo „Ma Fei San„
néven ismert érzéstelenítő
gyógyszerrel operált, és más
sebészeti eljárásokat végzett
vele.
Az időszámítás szerinti 220 és
589 között a Jin, valamint a
Déli és Északi dinasztiák
korában, továbbá 581 és 960
között, a Shui és
Tang-dinasztiák idején nagyot
fejlődött a pulzusdiagnosztika.
Az orvosnak ki kell tapintania
hatot-hatot egy-egy csuklóm. A
sokféle észlelhető pulzusminőség
alapján megállapítják a
betegséget. A Jin-korban Wang
Shuhe a meglevő gyakorlatok
alapján 24 pulzusterápiát
állított fel, ami „Pulzusok
könyve„ néven maradt fenn.
Korabeli orvostudományi
alkotások között van még „Az
akupunktúra általában”, valamint
a Ge Hong által szerkesztett
„Bao Pu Zi„ és „Zhou Ho Fang„ Ez
utóbbi már egy kicsit
foglalkozik az ásványércekből
égetés útján orvosságot
előállító eljárással, és az
orvoslás céljából történő kémiai
kísérletezéssel. Volt továbbá „A
Lei Gong akupunktúra és
moxaégetés„ sebészeti alkotás
volt „Liu Juan Zi orvosi
repeptek„ műve, a „Betegségek
eredeteiről„ pedig kórelemző mű.
„A koponyáról„ című alkotás
elsősorban gyermekgyógyászati
gyűjtemény. A „Felújított
gyógynövények gyújteménye„ című
könyv az orvoslás történetében
az első gyógynövény-lexikon
volt. A szemészetről szólt a
„Yin Hai Jing Wei„. A
Tang-korban Sun Simiao tollából
a „Qian Jin Yao Fang„, azaz
„Értékes, bevált orvosi receptek
gyűjteménye„ és Wang Taótól a
„Wai Tao Mi Yao„ című sebészeti
könyv származott.
Az i. sz. 960 és 1279 közötti
Song-dinasztia korában igen
népszerű volt az orvosképzés.
Nagyot fejlődött az akupunktúra.
Wang Waizi keze nyomán készült
rézből két életnagyságű emberi
test, amelynek a felületén
tűszúrási pontokat jelöltek ki
oktatás céljából. A kínai
orvostudományok szerint a
testünkben három keringést
különböztetünk meg, a szúrási
pontok az egyik keringési
hálózatot mutatják. A
tűszúrással gyógyító hatást
lehet elérni.
Az i. sz. 1368-1644 közötti
Ming-dinasztia idején az orvosok
lehülés miatt keletkezett,
lázzal járó és fertőző
betegségeket különböztettek meg,
kiemelték a tífuszt és más
erősen fertőzó kórokat. Az
orvostudományban pedig megjelent
a fertőző betegségek elleni
orvosi beavatkozásokról szóló
„Wen Re Lun„ című alkotás.
A Ming-dinasztia volt az a
korszak, amikor a nyugati
orvostudomány eljutott Kínába, a
nyugati orvostudománytól sokat
vettek át a korabeli kínai
orvosok.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|