中国国际广播电台
A hagyományos tibeti
orvoslás
A tibeti orvoslás fontos
részét képezi a hagyományos
kínai orvostudománynak. A hosszú
múltra visszatekintő tibeti
orvostudomány igen elterjedt a
zömében tibetiek által lakott
területeken, Tibetben, illetve
Qinghai, Sichuan, Gansu
tartományban, autonóm területen.
A Tibeti-qinghai fennsíkról
származó hagyományos tibeti
orvoslás sajátos nemzetiségi,
társadalmi és természeti
sajátságokat visel magán,
egyebek közt a külvilágtól való
elzártság és a nagy hideg miatt.
A fennsíkon jóval kevesebb a
gyógyításhoz alkalmas állat és
növény, mint más területeken.
Ezen a részen főleg az
oxigénhiányt és a hideget tűrő
állatokat és növényeket veszik
igénybe a gyógyításhoz.
Mivel Tibetben a buddhizmus tana
nagyon erősen jelen a
társadalomban, így a tibeti
orvoslásban is érezhetők a
buddhista tanítások.
A tibeti orvoslás elmélete
Hosszú idő alatt alakult ki a
hagyományos tibeti orvoslás
sajátos elmélete.
Három alaptényező
A legfontosabb az úgynevezett
„Három alaptényező” iskola,
amely szerint az emberi testben
három fontos tényező található,
amely szabályozza az egészséget:
a long, a chiba és a peigeng. A
három alapvető tényező mellett
működik hét másik elem: az
élelemből származó táplálék, a
vér, az izomzat, a zsiradék, a
csontozat, a csontvelő és az
ondó. Három ürülék: a vizelet, a
széklet és az izzadtság. A három
alapvető tényező, hét elem és
három ürülék egymásra
támaszkodva, kölcsönösen
korlátozva, illetve egymást
kiegyensúlyozva tartja az
emberben a harmonikus állapotot.
Ezek közül a három alapvető
tényező a döntő.
A három alapvető tényező közül a
long adja, biztosítja az ember
testműködésének erejét,
energiáját. A chiba megfelel az
epének vagy a tűznek. Funkciója
az ember létét biztosító
testmeleg termelése, rendben
tartja a gyomor működését,
bátorságot és bölcsességet ad. A
peigeng nagyjából megfelel a
kínai orvoslásban a nyálnak és a
folyadékoknak, de a tibeti
orvoslás nagyobb funkciót
tulajdonít nekik. A tibeti
orvoslás szerint a peigeng
hangolja össze a test minden
szervének működését.
A bonctan és fiziológia
A tibeti hagyományos
orvoslásban jobban ismerik az
ember testét, a fiziológiát,
mint a hagyományos kínai
orvoslásban. Tanai szerint
létezik öt magtárszerv és hat
palotaszerv. Az öt magtárszerv:
a szív, a máj, a lép, a tüdő és
a vese. A hat palotaszerv: a
vastagbél, a vékonybél, a gyomor,
a hólyag, az epehólyag és a
szívburok. A régi tibeti
orvostan az egész emberi testet,
illetve annak szerveit úgy
képzeli: a szív az uralkodó, aki
trónon ül a test közepén, a tüdő
mint kancellár és trónörökös a
szív két oldalán helyezkedik
annak védelmére. A máj és az epe,
mint a király feleségei, a szív
alatt kapnak helyet, szoros
viszonyban. A vese mint gerenda
tartja a testet.
Különleges kezelési módok a
tibeti orvoslásban
A gyógyszer bevételéről
Gyógyszerrel való kezelés
esetén a tibeti orvosok kisadag
anyagot adnak a betegnek a
gyógyszer bevételéhet. Így
például a lázzal járó betegség
esetén a hőcsillapító
gyógyszerhez fehér porcukrot, a
lehűléstől való megbetegedés
esetén a gyógyszerhez a fekete
cukrot adnak.
A gyógyszerek bevételében is
különböző módszerek léteznek. A
szemcsés gyógyszert általában
forralt vízzel veszi be a beteg.
A lehűléses betegségek esetén
meleg vízzel, lázas állapotban
beteg pedig hidegvízzel. A
komplex kínoktól szenvedő beteg
a szemcsés gyógyszert
rendszerint langyos vízzel nyeli
le.
A moxa-égetés
A tibeti orvosok moxibuszció
alkalmazásával is kezelik a
betegeket. A gyújtott
moxa-kúpból keletkezett hővel az
orvos az előírásnak megfelelő
pontokon (a moxakúp fekete üröm
porrá tört leveleiből álló kis
halmocska). A gyógyhatású hő a
meridiánokon beáramlik a beteg
testébe, ennek következtében
helyreállítja a harmóniát. A
moxa-égetést főleg a lehűlés
okozta betegségek kezelésében
alkalmazzák, de felhasználják
ezt a kezelési módszert a
gyomorbetegségek gyógyításában,
az elégtelen emésztés, az
elmezavar, a feledékenység és az
epilepszia esetében is. A hő
okozta megbetegedések esetén a
betegség utolsó szakaszában, az
egészség helyreállásának
elősegítéséhez is gyakran
igénybe veszik ezt a módszert.
A hánytatás
Az orvos gyógyszerrel készteti
a beteget a hányásra, főleg az
elégtelen emésztés, és a
gyomorrontás ellen, különösen a
mérges anyagot kihánytatására.
De használják az élősdik: férgek,
paraziták ellen is. Oldják vele
a köhögéstől keletkezett sleimet,
köpetet is. Tiltják a hánytatást
a gyenge testalkatú, betegeskedő
embereknél, terhes asszonyoknál
és gyerekeknél. A mérgező anyag
ellen nem jó a módszer, ha a
káros szer túl sokáig volt a
gyomorban.
A borogatás
Gyógyszert kennek a beteg
bőrére. A gyógyhatás beszívódik
a beteg szerveibe. A tibeti
orvosok szerint még a táplálék
egy részét is felveszik a
szervek a bőrön keresztül. Maga
az eljárás egyszerű, ezért igen
népszerű Tibetben még most is.
Ezzel bőrbetegségeken kívül a
gyenge testalkatú betegeket
erősítik, a túlságosan erős
fáradtságot vezetik le vagy az
álmatlanságot enyhítik. A kenőcs
főleg gyógyszerrel kevert
zsiradékból készül.
A gyógyfürdő
Tibet gazdag gyógyforrásokban.
A legelterjedtebb a kénes-, a
lúgos-, a timsavas- és szikes
fürdő valamint mészkőtartalmú
fürdő.
A gyógyfürdő főleg a
mozgatószervekre, izomzatra hat
a legjobban, de gyógyítanak
felforralt gyógyszerrel tömött
szövetből készült zsákkal is,
amelyet a betegség helyre
erősítenek.
|