Az időszámításunk szerinti 220 és 589 között volt a Wei-Jin korszak. Úgy alakult, hogy az i. sz. második század végén nagyon legyengült a Keleti Han-uralom, és az ország területe i. sz. 189-263 között három részre oszlott: a Wei, a Shu és a Wu királyságra. Majd Nyugati Jin-dinasztia következett, amely meglehetősen rövid ideig volt uralmon (265-316), és újra háborúk dúlták az országot. A nyugati Jin-uralkodói család, az arisztokraták Keletre menekültek, ahol létrehozták a Keleti Jin-dinasztát (317-420), és aránylag stabilabban kormányoztak, főleg az északi területeken élő különböző nemzetek ádáz harcaival összehasonlítva. Északon egymást követően 16 uralom váltotta egymást.
Ez idő alatt a déli országrészben fejlődött a gazdaság, nyugatról és északról pedig nomád nemzetek áramlottak az ország belső területeibe. A népek vándorlása és összekeveredése hatékonyan előmozdította a kultúrák fejlődését.
A filozófiai iskolák közül a metafizika, a buddhizmus és a laoizmus hívei vitatkoztak egymással tanaik igazságáért, végül az uralkodó támogatása következtében a buddhizmus nyert . A Wei királyság Jianan éveiben kitűnt 7 költő és Tao Yuanming irodalmi alkotásai az utókor számára örök értékeket hagytak hátra. Wang Xizhi kalligráfiai műveit, Gu Kaizhi festményeit mint pótolhatatlan értékeket őrzi az utókor. Ide sorolhatjuk az ebből az időből származó világhírű Dunhuang barlangot is a kultúrkincseivel. A természettudományok terén is voltak nagy eredmények. Zu Chongzhi volt a világon az első aki aπ értékét héttizednyi pontossággal 3,1415927-ben adta meg. Jia Sixie "Qi Min Yao Shu" című tudományos műve az agrártudományok területén volt az első nagy jelentőségű alkotás.
A korszakot azért nevezte az utókor "déli és északi dinasztiák"-nak, mert az ország déli és északi részén külön-külön dinasztiákat alapítottak. Az északi oldalon voltak sorrendben az Északi Wei, amely később két: keleti és nyugati részre oszlott. Azután az Északi Qi uralkodók átvették a Keleti Wei hatalmát, az Északi Zhou viszont a Nyugati Weit, az észak Zhou később elfoglalta az Északi Qi területeit is.
Az északi dinasztiákhoz képest délen valamivel egyszerűbben alakult a dinasztiák sora: Song, Qi, Liang és Cheng-dinasztia volt itt uralmon.
A déli-északi dinasztiák korában a gazdaság főleg délen fejlődött gyorsabban, hiszen a háborúk elől menekülő lakosok nemcsak munkaerők voltak, de magukkal vitték a fejlett termelési szaktudásukat és eszközöket is. Délen Yangzhou és környéke volt a gazdaságilag legfejlettebb térség.
Élénk kulturális cserekapcsolat is kialakult ebben az időszakban néhány külföldi országgal, így Japánnal, Koreával és a közép-ázsiai térség országaival de Rómáig is eljutott a kínai kultúra, nem is beszélve a közeli délkelet-ázsiai országokról.
A Keleti Jin bukása után Kína területe több részre szakadt. A déli-északi dinasztiák ideje azon ritka történelmi időszakok egyike volt, amikor sok nemzetiség uralma jellemzte az ország állapotát. 
Rá kell azonban mutatni, hogy az ország részekre szakadása bizonyos mértékben ugyan megakadályozta a gazdasági fejlődést az országban, ám a kívülről érkező nemzetek uralkodása következtében nagy nemzetegyesülés alakult ki a Sárga folyó mentén. Ilyen történelmi háttér mellett soha nem látott mértékű asszimiláció ment végbe a hanok között, és végül egy egységes kínai nemzet alakult ki. Tehát a déli-északi dinasztiák kora igen fontos láncszem a kínai nemzet kialakulása és fejlődése történetében.