《Sun Zi Bing Fa, vagyis a hadászat művészete》
中国国际广播电台
 

A Sun Zi Bing Fa, azaz a Hadászat művészete az ókori Kína legnagyobb hadtudományi műve, egyben a legnagyobb hatású, legjelentősebb klasszikus művek egyike a világon. A könyvben kifejtett stratégiát és filozófiai tanokat széles körben használják a katonai, a politikai, a gazdasági és más területeken.
A Sun Zi Bing Fa 2500 évvel ezelőtt készült. Ez a világ legrégebbi katonai elméleti alkotása, amely 2300 évvel régebbi a Clausewitz által írt „A háborúról” című hadászati műnél.
A Sun Zi Bing Fa írója Sun Wu volt, aki a Tavasz és Ősz korának nagy hadvezére volt. Az emberek „szent tábornoknak” nevezték. Annak idején saját államából Wu államba menekült a háború elől. Ott az állam királya tábornokká nevezte ki. Az ő vezetésével Wu állam 30 ezer fős hadserege legyőzte a Chu állam 200 ezres hadseregét. Ez nagy hatással volt a többi államra, azaz fejedelemre. Sun Wu a kínai Tavasz és Ősz korában, valamint a korábbi korszakokban kirobbant háborúk tapasztalatait összegezte a Sun Zi Bing Fa című művében, amelyben egy sor hadviselési törvényt írt le és megalkotta átfogó hadviselési elméletét. 

A Hadászat művészete több mint 6000 kínai szót tartalmaz és 13 kötetből áll. Minden kötetének egy fő mondanivalója van. Például a Haditerv című kötetben felvetette a hadviselés lehetőségének kérdését és mélyrehatóan rámutatott a háború, a politika és a gazdaság közötti viszonyra. Előterjesztett öt olyan alapvető tényezőt, amelyek a háború kimenetéről döntenek. Ezek a tényezők a politika, az időjárás, a földrajzi fekvés, a katonatiszti állomány és a törvényesség. Közülük a legfontosabb a politikai tényező. A Hadviselés című kötet arról szól, hogyan kell háborút viselni. A Csel és támadás című kötet azt ábrázolja, hogy hogyan kell megtámadni az ellenséges államot. Sun Wu amellett szállt síkra, hogy a lehető legkisebb áron a legnagyobb sikert arassák. Azon kell dolgozni, hogy háború nélkül győzzenek. Ne csak támadásokkal vegyék be az ellenség városait, ne folyamatos háborúval semmisítsék meg az ellenséges államot. Egyebek között megállapította: a legfontosabb, hogy a politika és a stratégia érvényesítésével diadalmaskodjanak, utána jöhetnek a diplomáciai eszközök, harmadszor az erőszak, utoljára pedig a város bevétele. A támadás sikeréért nemcsak saját erőnket kell ismernünk, hanem az ellenségét is. A Kémek használata című kötetben Sun Wu leszögezte: előre meg kell ismerni az ellenség elképzeléseit, ezért előrelátóan kémeket és ügynököket kell alkalmazni, hogy gazdag információkra tegyenek szert.
A Sun Zi Bing Fa sok értékes filozófiai elképzelést tartalmaz. Így például "amennyiben ismerjük önmagunkat és az ellenfelet, száz hadviselést száz győzelem koronáz". Ezt a mondást mindenki ismeri Kínában. Ez az alkotás számos dialektikus eszmét foglal magába. Kifejti a háborúval kapcsolatos ellentétek két eltérő oldalát és két eltérő oldalának az egymásra való áttérését. Például elemzi az ellenség és önmagunk, a szubjektivitás és az objektivitás, a fölény és a hátrány, az erősség és a gyengeség, a támadás és a védekezés, a győzelem és a vereség, az előny és a kár viszonyát. A mű az ellentétekkel és változásukkal foglalkozik, ennek alapján kidolgozza a háborúval kapcsolatos stratégiát és taktikát. Az ebben megnyilvánult dialektikus elemek fontos szerepet játszanak a dialektikus gondolkodás fejlődésének történetében.

A Sun Zi Bing Fa a katonákról, a háborúkról szól, gazdag hadászati és harcászati elemeket, valamint cseleket és támadások elméleteit tartalmazza. A történelem során számos katonai vezető és szakértő széles körben alkalmazta és alkalmazza az ebben a műben szereplőket. Az alkotásban ábrázolt cseleket és szólásokat mindenki ismeri Kínában. A Hadászat művészete című alkotás az egész világon nagy hírnévnek örvend, elévülhetetlen katonai, filozófiai, logikai, hadászati és harcászati tanai miatt. Már 29 nyelvre fordították le, így angolra, oroszra, németre és japánra is. Sok országban a katonai akadémia tananyagaként szolgál. Sajtójelentések szerint az 1991-es Öböl-háborúban az egymás ellen harcoló felek mind tanulmányozták a Sun Zi Bing Fat, hogy tanuljanak belőle.
A társadalmi, az üzleti és más területekre is alkalmazzák a Hadászat művészetében foglaltakat. Sok kínai és külföldi vállalati vezető, menedzser és üzletember is alkalmazza az ebben a műben kifejtett elképzeléseket gazdálkodási és üzleti tevékenysége során.