Kína több mint kétezer éves feudális társadalma idején öt igazán virágzó korszaka volt, így a Nyugati Han-dinasztiának Wen Di és Jing Di császárától Han Wudi császáráig terjedő korszaka; a Tang-dinasztiának Jingguan időszakától Kaiyuan időszakáig terjedő korszaka; a Ming-dinasztia Yongxuan-korszaka; a Qing-dinasztia Kang Xi és Yong Zheng császárának korszaka, és emellett a Hadakozó Államok korszaka is ide sorolandó.
A korszakok mindig akkor indultak virágzásnak, amikor az előző dinasztia bukása után a zűrzavar leküzdésével az ország fokozatosan megindult aranykora felé. A Nyugati Han-dinasztia korában az előbbi Qin-dinasztia romjain újjáépítette a feudális államot, ami mintegy 170 évet vett igénybe a dinasztia fénykoráig. A Tang-dinasztia virágzó Kaiyuan-korszaka a Sui-dinasztia végén kitört zűrzavarok legyőzésének és az ország lendületes fejlesztésének köszönhetően következett be. Ennek során közel 100 éves zegzugos utat tettek meg. A Ming-dinasztia megsemmisítette a hadurakat és elkergette az előbbi Yuan-dinasztia uralkodóit a Nagy Fal túlsó oldalára és egyesítette az országot. A félszázados erőfeszítések eredményeképpen megalkotta a virágzó Yongxuan-korszakot. A Shengcong-Wanli korának közepétől számos zavargás robbant ki Xi Cong császár idején át, végül Cong Jin császárig rendkívül súlyos zűrzavar robbant ki, ami a Qing-csapatok behatolását okozta az ország belső részeibe. A Qing-csapatok behatolása előtt körülbelül félszázadig tartott a megrázkódtatás az országban. A Qing-csapatok behatolásuk után hadjáratokat indítottak a két parasztfelkelő csapat, azaz a Li Zicseng-csapat és a Zhang Xianzhong-csapat, valamint a Ming-dinasztia csapatainak maradványai ellen. A harcok közel 20 évig tartottak. Az előbbi dinasztia romjain létesítették a Qing-dinasztiát, amely 70 éves erőfeszítéseinek eredményeképpen elérte aranykorát. A Hadakozó Államok kora egy kivételes korszak, amikor egyszerre hét állam létezett. Ezért ez a kor zavarosnak látszott. De valóban ez egy rendszerváltás kora volt. A Tavasz és az Ősz korának rendszere egyre inkább megsemmisült, a kisebb államok bekebelezésével új politikai helyzet alakult ki, végül a hét nagyobb állam hosszú ideig fenntartotta viszonylagos stabilitását. Végül a Qin állam a többi hat állam legyőzésével egyesítette az országot.
Az öt virágzó korszaknak egy közös jellemvonása volt, vagyis az ország egyesítése, a gazdaság virágzása, a stabil politikai helyzet és a hosszú társadalmi nyugalom. Az ország politikailag, gazdaságilag és kulturálisan megerősödött és felvirágzott.
Konfucius ókori kínai filozófus a Tavasz és az Ősz korszakát zavaros korszaknak nevezte. Ámde ebben az időszakban a régi rendszer bomlóban, az új rendszer pedig kialakulóban volt. A Hadakozó Államok korában Li Ji a Wei államban, Wu Qi a Chu államban megindította reformját. Ennek a korszaknak a közepéig a Qin, a Han, a Qi, a Zhao és a Yan állam egymás után, a bevezetett reformok eredményeképpen megerősödött. Külön említést érdemel, hogy Shang Yang hajtotta végre a legjobban a reformot a Qin államban. Ennek nyomán Qin állam erősebb lett a többi hat államnál. Noha a reformok eredménye nem azonos, de minden államban megvalósult a társadalmi rendszerváltás, azaz az áttérés a rabszolgatartó rendszerről a feudális rendszerre.
A Nyugati Zhou-dinasztia korában törzsi államok voltak. A Tavasz és az Ősz korában az államok harcoltak egymás bekebelezéséért. Ennek nyomán a Hadakozó Államok korában alig hét állam maradt. Ez lényegében eltér a későbbi ország megosztottságától. A Qin-dinasztia előtt még nem alakult ki az igazi egységes ország. Annakidején a törzsek a Xia-, a Shang- és a Zhou-dinasztiákat az Ég fiaként tisztelték. Ennek alapján kialakultak a nemzetségekre épülő szövetségek, amelyeknek a központját a Xia-, a Shang- és a Zhou-dinasztiák képezték. Ezért nem lehet az ország megosztottságának szempontjából értékelni a Hadakozó Államok korát. A Tavasz és az Ősz korában sok állam volt, a Hadakozó Államok korában alig hét állam maradt. Ez fontos társadalmi haladás volt. Ezt követően Qin állam egyesítette az országot, Qin Shihuang császára megalakította az egységes központi hatalmat. Ez a Tavasz és az Ősz korában, a Hadakozó Államok korában lezajlott társadalmi fejlődés eredménye volt.
A Qin állam bekebelezte a másik hat államot, és felszámolta a törzsi államrendszert, bevezette a jun és a járási közigazgatási rendszert, a központi, azaz a császári egyszemélyes önkényuralmat. Ekkor valósult meg először az ország egysége, amit az emberek a Tavasz és az Ősz kora óta kívántak elérni. Eztán az egység és a megosztás egy fontos elv lett a társadalom fejlődésének értékelésében. Persze nem lehet azt mondani, hogy az egység abszolút helyes lenne, a megosztás pedig teljesen téves. Ha egy dinasztia teljesen korrupt és rothadt lett, ami miatt a termelőerők súlyosan visszafejlődtek és az emberek nehéz helyzetben sínylődtek, akkor a parasztfelkelés megbontotta az ország egységét. Ezt pozitívan kell értékelni, vagy nagyszerű eseménynek lehet nevezni szükségessége miatt. Mao Ce-tung néhai kínai elnök is pozitívan értékelte a parasztfelkelés szerepét. De a megosztás után előbb vagy utóbb szükségszerűen újraegyesült az ország. Ezt az emberek úgy mondják, hogy ha hosszú ideig megosztott az ország, szükségszerűen egyesülni fog. Ez a kínai történelem fejlődésének törvényszerűsége. Azért védik az ország egységét, mert ez stabil társadalmi környezet biztosít, kedvezően hat a termelés fejlődésére és a lakosság életkörülményeinek javítására. Az egység az egyik fontos elem az ország felvirágzásának értékelésében. A Nyugati Han-dinasztia korában Wen Di és Jing Di császárától Wu Di császáráig, azaz az időszámítás előtti 179-től 87-ig terjedő időszakban az ország területe bővült. Északon legyőzték a hunokat. Ez a háború félszázadig tartott. A Góbi-sivatag északi részére, vagy még távolabbra üldözték őket. A Han-dinasztia fennhatósága alá helyezték a korábban hunok által megszállva tartott Dél-Góbi-sivatagot és a Hexi folyosó körzetét. Nyugaton elfoglalták a Yumen Bástyától nyugatra elterülő Dél-Xinjiangot. Keleten Liaoning keleti része, délen, délnyugaton és keleten pedig a mai Kuangdong, Yunnan, Zhejiang és Fujian térségek is a Han-dinasztia részei lettek. Főleg Wu Di császár idején a Han-dinasztia területe sokkal nagyobb volt, mint az előbbi Qin-dinasztiáé.
A Tang-dinasztia idején még egyszer megvalósították az ország nagy egységét, területe nagyobb volt, mint a Han-dinasztia idején. Akkor nyugaton visszaverték a türkisztáni népcsoportot és ott Anxi néven létrehoztak egy közigazgatási régiót. Északkeleten teljesen leverték a Koguryo királyságot és létrehozták az Andong nevű közigazgatási régiót, a Messze fekvő Heilongjiang körzetben is megalakították a Heishui igazgatási egységet, hogy igazgatni tudják az ország északkeleti részeit. Akkor az ország rendkívüli virágzásnak indult, területe messze meghaladta a Nyugati-Han-dinasztia idején volt nagyságot.
A Han- és a Tang-dinasztiák korában miden addiginál jobban sikerült létrehozni az ország egységét. Ebben a két fontos történelmi korszakban az ország területe kibővült.
A Ming-dinasztia Yong Le és Xuan De császárainak korában az északi és az északnyugati irányban megtámadták a Yuan-dinasztia leszármazottait és ellenőrzésük alá vonták a Góbi-sivatag északi és déli részét. A törzsi rendszert bevezetve, a déli és délnyugati régiókat, azaz a mai Sichuan, Guizhou és Yunnan tartományokat a központi kormány fennhatósága alá helyezték. Északkeleten a mai Kaiyuan térségétől északra, egészen a külső Xingan hegységtől északra fekvő körzetig, keleten a Kuwu térségéig, azaz a Kuye-szigetig mind közigazgatási egységeket hoztak létre. A Heilongjiang Telin térségében megalakították a felsőbb szervet a különböző igazgatási egységek irányításáért. Északkelet-Kína szomszédos országai mind a Ming-dinasztia vazallus államai lettek. Yongxuan császára után a Nagy Faltól északra fekvő térséget és az északnyugati térségeket újból megszállták a mongolok. A Ming-dinasztia és a mongolok hol harcoltak egymás ellen, hol kibékültek egymással. Csakis a Qing-dinasztia vehette fel a versenyt Kang Xi, Yong Zheng és Qian Long császárainak korában a Ming-dinasztiával az ország területével és egyesítettségével kapcsolatban. De a Yuan-dinasztia jelentette a kivételt. Qian Long császár trónra lépésének 24. évéig sikerült a központi kormány fennhatósága alá vonni Qinghait, Xinjiang déli és északi részét, valamint a tibeti térséget. Ekkor az ország területe nyugaton a Balhas-tó keleti térségét, északon pedig a Góbi-sivatag déli és északi részét érte el. Az ország délnyugati részeiben felszámolták a mintegy egyezer évig tartott törzsi rendszert. Ekkor az ország határa északkeleten a Heilongjiangtól északra és a külső Xingan hegységtől délre fekvő térséget érte el, keleten az Usszuri folyótól keletre a tengerpartig elterülő térséget (beleértve a Kuye szigetet is), délkeleten a Tajvan szigettől keletre elterülő térséget, a legdélebbre pedig a Nansha szigetcsoportot. A különböző országrészekben tartományokat létesítettek, élükre a központi kormány tisztviselőket nevezett ki és ott katonai alakulatokat is állomásoztatott. Kang Xi császár korától többé nem építették újjá a Nagy Falat. Ez ugyanis konzerválta a nemzetiségek között már mintegy 2000 éve fennálló nézetkülönbséget és félreértéseket. Ennek nyomán az ország egy nagy közösség lett és alapot teremtett a mai Kína határainak megőrzéséhez és a soknemzetiségű ország kialakításához (a mai Kína területe 25százalékkal kisebb, mint a Qing-dinasztia Kang Xi és Qian Long császárainak korában).
Minden virágzó korszakban a nagy egység fényében hosszú ideig stabilitás és nyugalom uralkodott az egész országban, a gazdaság stabilan fejlődött, bőven volt gabona, az államkincstár tele volt. A történelmi feljegyzések szerint a Han-dinasztia Han Wudi császárának korában „az ország virágzása több mint 60 évig tartott. Ennek során nyugalom uralkodott mindvégig. Az állam igen gazdag volt.” A Tang-dinasztia virágzó korszakában az ország gabonakészlete több évre kielégítette az igényeket. A Ming-dinasztia virágkorában mind az állam és a lakosság, mind pedig a hadsereg és a polgárság gazdag volt. A Qing-dinasztia Kang Xi és Qian Long császárának korában annyira gazdag volt az ország kincstára, hogy az állam többször is felmentette a lakosokat az adófizetéstől. A Kang Xi császár által eltörölt adó mennyisége 140 millió liang ezüst, azaz körülbelül 7 millió kilogramm ezüst volt. A Qian Long császár által elengedett adó pedig körülbelül 6 millió kilogramm ezüst. Emellett háromszor felmentette a lakosságot a 10 millió dan gabona beszolgáltatásától is. Annakidején az ország pénzkészletének csúcsa idején az összeg elérte a 80 millió liang ezüstöt, azaz a 4 millió kilogramm ezüstöt.