Ma hol vannak a Yuanminyuan Császári Palota értékei
中国国际广播电台
 

1860-ban az angol-francia szövetséges csapatok behatoltak Pekingbe és kifosztották a város nyugati részében fekvő Yuanminyuan Császári Palotát, utána fel is gyújtották a palotát. Hogy pontosan mennyi értéket raboltak el, azt máig sem tudjuk. Egyedül a francia betolakodó csapatok mintegy 10 ezer értékes zsákmányt vittek haza császáruknak ajándékul. Ma csakis Nagy-Britanniában és Franciaországban láthatóak az egykori Yuanminyuan Császári Palota örökségei.

A Brit Nemzeti Múzeumban több tízezer olyan értéket őriznek, amelyek az egykori brit agressziós csapatok raboltak el a kínai császári palotából. Köztük a több mint kétezer esztendővel ezelőtt uralkodott Qin és Han-dinasztiákból fennmaradt örökségek, a több mint ezer esztendővel ezelőtti Sui és Tang-dinasztiák korában született festmények és kalligráfiai alkotások, a Ming és a Qing-dinasztiák korából származó arany-, jáde-, és más képzőművészeti tárgyak találhatók. A Keleti Jin-dinasztia korában élt Gu Kaizhi neves festő egyik igen értékes alkotása is a Brit Nemzeti Múzeumban látható. Ez a festmény első ízben ábrázolja emberi alakban az isteneket. Franciaországban III. Napóleon egy várban külön kínai műcsarnokot hozott létre, hogy ott mintegy ezer olyan értéket mutathassanak be, amelyeket az egykori francia agressziós csapatok raboltak el a kínai Yuanmingyuan Császári palotából. Ezek között a történelmi, kulturális értékek között az időszámítás előtti XVII-III. század között uralkodott Shang és Zhou-dinasztiákból származó bronztárgyak, a Ming és a Qing-dinasztiák korában készített porcelánok, jáde- és elefántcsonttárgyak, a Qing-dinasztiák császárának, Qian Longnak pecsétje, valamit olyan jáde-váza szerepelnek, amelyen Qian Long császár 66. születésnapja alkalmából írt emlékező felirat szövege is olvasható. A párizsi Francia Nemzeti Múzeumban a Yuanmingyuan Császári Palota 40 látványosságát ábrázoló selyemfestményeket őrzik, amelyeket a francia csapatok raboltak el a palotából. Ezen kívül a kínai palota másik 80 emléke is itt látható. Hogy a kínai császári palotából vajon mennyi emléktárgy került a külföldi magánszemélyek kezébe, azt senki nem tudja még csak megbecsülni sem. 

 

2000 májusában Hongkongban több, a Yuanmingyuan Császári Palotából származó régiséget árvereztek el, köztük a 12 állatövi jegyből marha-, majom, és tigris-bronzszobor is szerepelt, amelyekkel hajdanában a Szökőkút-órát díszítették. Minden óra kezdetekor az adott órához tartozó állat-bronzszobor szájából automatikusan kilövellt a víz. Pontosan déli 12 órakor mind a 12 állat-bronzszobor szájából egy időben tört elő a víz. Ez a vízóra rendkívül szép, precíziós szerkezet volt, szintén a brit-francia agressziós csapatok rabolták el. 
Az érverésen 14 millió hongkongi dollárért adták el a tigris-bronzszobrot, a marha-bronzszoborért 7 millió hongkongi dollárt, a majom-szoborért pedig 7 millió 400 ezer hongkongi dollárt fizettek ki. Szerencsére mindhárom régiséget két kínai cég vásárolta meg.