A Manász eposz
中国国际广播电台

A Manász című eposz abban tér el a Geszár tibeti és a Dzsangár mongol eposzoktól, hogy a Geszár és a Dzsangár egy-egy főhőst ábrázol, a Manász főhőse egy nemzetség nyolc nemzedéke.
A Manász a kirgiz kínai nemzeti kisebbség hőskölteménye. A kirgizeknek hosszú múltjuk van. Főleg az északnyugat-kínai Xinjiang Ujgur Autonóm Területen élnek. A Manász a IX. és X. század környékén született. Később a kirgiz népi énekesek előadásaik során nemzedékről nemzedékre hagyományozták és finomították, s így az egész nemzetiség bölcsességével frissítették fel az eposzt. Ezáltal jellegzetes kirgiz irodalmi mű lett belőle. A mondák szerint a Manász eposz nem a költők tollából, hanem az Istentől származott. A Manász eposzt előadó énekesek egy éjszaka alatt olyan képességre tettek szert, hogy egyszerre millió verssor villant be az agyukba. Az emberek nem nagyon hisznek ebben, de a Manász eposzt imádó kirgizek igen.
A mondák szerint Manász a kirgiz nemzetiség hőse és vezére volt, aki az erő, a bátorság és a bölcsesség megtestesítője. A hősköltemény arról szól, hogy Manász és utódai összesen nyolc nemzedéken át vezették a kirgiz népet a szabadság és a boldogság felé, az idegen uralkodók fosztogatása és leigázása ellen folytatott harcban. A hősköltemény nyolc részből tevődik össze. Minden rész a benne szereplő főhős nevét viseli, és önállóan megjelenítette a nemzetiség egy nemzedékéhez tartozó hőseinek történetét. De minden rész összhangban van egymással. Az egész eposz több mint 210 ezer sort és több mint 20 millió szót tartalmaz.
A Manász eposz legjelentősebb jellegzetessége az emberi alakok és a jelenetek ábrázolásában nyilvánul meg. A hősköltemény Manász és utódjai mellett több mint 100 különböző tulajdonságú hőst is megjelenít, feltűnnek egyebek között Manász támogatói, harcosai, a kegyetlen természetű és becstelen hazaárulók, a minden rosszra képes szörnyek. Érzékletesen szemlélteti több tucatnyi hadművelet helyszínét a különböző fegyverekkel és több mint 30 fajta paripával.
Mintegy 10 ezerre becsülhető a Manász eposz alkotóinak és őrzőinek száma.
A Jusuop Mámály mesterig terjedő több mint 1000 esztendőben nem volt senki, aki végig el tudta volna énekelni, vagy feljegyezte volna az egész hőskölteményt.
Jelenleg Jusuop Mamaly mester 85 éves, majdnem egész életét a hősköltemény gyűjtésére szánta. 1984 és 1995 között elénekelte a könyv nyolc részében szereplő 18 kötetet és CD-lemezen ki is adták előadását.
Kínaiul megjelent nyomtatásban is a Manász című eposz. De olvasható angol, francia, német, japán és más nyelveken is fordítása. Jusuop Mámály megkapta a Xinjiangi Irodalmi és Művészeti díjat kiváló munkájáért.
A Manász eposz, mint a népi irodalom remeke, nagy hatással van a kínai kirgiz nemzetiségre. Az emberek szemében a Manász hősei halhatatlanok maradnak. Mivel a Manász eposz nagy hírnévnek örvend a világon, az ENSZ Manász-világévnek nyilvánította az 1995-ös esztendőt.