中国国际广播电台
Réges-régen
az emberek nem ismerték a
tüzet. Ha besötétedett,
összebújtak, hogy ne
támadják meg őket a
vadállatok, és egymás
melegével tartották magukat
életben. Mindent nyersen
ettek, ettől sokat
betegeskedtek, igen rövid
ideig éltek.
A Mennyei Főisten igen
megsajnálta az emberek
keserű életét, ezért
elrendelte, hogy az
emberiség ismerje meg a
tüzet. Tehát mennydörgéssel
tüzet csinált egy erdőben,
de a rettenetes látvány elől
eszeveszetten menekültek az
emberek. Nem sokkal később
alábbhagyott a vihar és a
mennydörgés, újra sötétség
borította a földet, de
meglepetésükre eltűntek a
vadállatok. Vajon a dúvadak
félnek a fényes dologtól? -
mormogott magában egy
fiatalember, és közelebb
lépett a tűzhöz. Ahogy egyre
közelebb került a tűzhöz, a
fiatalember önkéntelenül
felkiáltott: "A tűz nemcsak
nem félelmetes, hanem
meleget is ad!" Közben az
emberek felfigyeltek a
megégett állathúsra is,
amely jó illatot árasztott.
Leültek hát a megsült
állatok mellé, és enni
kezdtek belőlük, és olyan
ízletesnek találták, mint
még soha semmit eddig.
Rájöttek, hogy milyen
csodálatos dolog a tűz,
amely nemcsak meleget, hanem
finom ételt is ad nekik. Úgy
döntöttek, hogy külön
embereket jelölnek ki, akik
egymást váltva vigyáznak a
tűzre. Ám az egyik éjszaka,
az ügyeletes figyelő elaludt
és kihunyt a tűz.
Kétségbeestek, hiszen újra a
sötétség és a hideg lett az
úr. Nagyobb volt az emberek
fájdalma, mint ameddig nem
ismerték a tüzet.
Egy sötét és hideg éjszaka a
fiatalembernek, aki elsőnek
fedezte fel a tüzet, álmában
a Mennyei Főisten azt
suttogta, menjen egyenesen
nyugatra addig, ameddig nagy
világosságot nem lát.
Felkerekedett hát, hegyeken,
folyókon át, de sehol nem
látott nagy világosságot.
Ledőlt a fiatalember egy
shui fa törzsénél, és
elaludt. Álmában felvillant
fölötte a shui fa, aztán
mégegyszer felvillant, végül
az egész erdő világos lett a
fénytől. Vajon hogy villant
fel a fény? Kiderült: kemény
csőrű madarak vájták a
kemény shui fát. Minden
vájáskor szikra pattant elő.
Ettől kapott ihletet a
fiatalember, leszakított egy
vékony ágat, és ezt a
fatörzshöz dörzsölte. Ugyan
szikrázott ez is, csakhogy
tűz nem gyulladt tőle.
Sokféle faszálat szedett
össze a fiatalember,
egymással dörzsölte azokat -
sikertelenül. Végül
megszáradt füvet rakott a fa
alá, újabb próbálkozások
után végül meggyulladt a
száraz fű, onnan tovább a
vékony faág is lángra
kapott. Örömében kicsordult
a könnye.
Hazavitte hát a fiatalember
a faág végén lángoló tüzet,
de a tűzcsiholó módszert is.
Ettől kezdve az emberek nem
kellett többé félniük a
hidegtől és a dúvadaktól, a
húst sem ették többé
nyersen. A fiatalembert
vezérnek választották, ami
természetes dolog, hiszen ő
hozta el a mindent éltető
tüzet. Később a Shui Ren,
azaz a „Shu fából tüzet
csiholó” nevet adták neki.
|